Második rész.

Sziasztok! Igaz, hogy nagyon sok késéssel, de meghoztam a második részt. Nagyon röstellem, hogy csak most hoztam, megpróbáltam bepótolni. A rész nem a legjobb...nekem legalább is nem tetszik, viszont valamit ki kell raknom, így hát itt van ez. Nem szeretnék túl sokat beszélni. Köszönöm a 2 feliratkozót és a 100 látogatottságot. Szép kerek szám :DD Ennyi lenne...folytatás: valószínűleg jövő hét vasárnap, de nem mondhatom biztosra! Jó olvasást!:')♥ Az előző részből: Hihetetlen dolog, hogy tanítanak minket, mert hát első ránézésre azt gondolnád, hogy ez egy nyomor tanya,-egyébként az is..-és még csak eszedbe sem jutna betenni ide a lábad, de a verésektől és a nemtörődöm emberektől eltekintve nem olyan rossz hely ez. Ha jobban bele gondolsz, van tető a fejed fölött, ingyen étkezel, tanítanak, és ha olyanjuk van még 'zsebpénzt' is osztanak, ami elég ritka, de megszokható ez a helyzet. Én így nőttem fel, és más körülményeket nem is nagyon ismerek, ezért nekem ez a 'normális', ha lehet így fogalmazni.

-Samantha szemszöge.-

Ahogy a sok ember leszállingózott az emeletről, én úgy kezdtem el egyre inkább unatkozni. A 'majd meghaltam az unalomtól' kifejezés sem pontosítja, mennyire emésztett az unalom. Talán azért unatkozom folyton, mert nincs társaságom?! Vagy esetleg, mert nem foglalkoznak velem?! Fogalmam sincs, de a lényeg, hogy sosincs mit csinálnom, ennek a tetejébe pedig lassan kezdek megőrülni, egyszerűen nincs kihez szóljak. Borzalmas érzés fogott hatalmába. Haszontalannak éreztem magam. Ne kérdezzétek, miért...magam sem tudom. Van amikor ilyenkor csak úgy elkezdek bőgni, na ugye. Én megmondtam, hogy kezdek becsavarodni. Olykor-olykor pedig az ablakon bámulok ki, és szemlélem a világot, a történéseket. Sajnáltatást félretéve, tényleg nem tudtam mit csinálni, így hát neki álltam gondolkodni, hogy ugyan mihez fogjak, mit csináljak, hogy elűzzem unalmamat. Végül úgy döntöttem, rajzolni fogok. Valamennyire konyítok hozzá, és szeretek is. Nagy nehezen, és kínok közepette, de felálltam az ágyamról,-mivel ott ültem-majd az elég kicsi méretezésű íróasztalnak kijelölt éjjeliszekrények sokaságához mentem, kihúztam az egyik fiókot amiből elővettem egy ceruzát és egy A4-s papír lapot. Lassan az ágyam mellé sétáltam, és letelepedtem a földre. A lapot magam elé tettem, s mivel a döntésem egy szem rajzolására esett, neki is láttam megrajzolni a vázlatot, amit kidolgozhatok majd. Tudni illik, hogy ha én rajzolok, azt tudom csinálni több órán át, mivel folyton javítok rajta, korrigálom a 'művet'. Ez a szem rajzolgatás is elég hosszúnak ígérkezett, már csak az alapot/vázlatot körülbelül egy órán át rajzoltam, akkor meddig tart majd a kidolgozás? Bele sem merek gondolni.

Három órányi alkotás után elkészült a 'mesterművem', vagy a borzalom amit Sam készített, ha így jobban tetszik. Lehet, hogy nem lett olyan rossz, de nekem ez sem jött be. Önbizalom: 0,69%. Mások azt mondják magukban, hogy: "Huh, de jó. Vért izzadtam, és milyen jó lett az eredmény." Míg én csak ennyit: "Gratulálok Sam! Ezt is elcseszted. Baromira szar vagy!"-és kidobom a rajzot a kukába. Ezt most sem tettem másként. Feltápászkodtam a földről és elindultam a kuka felé, ki is dobtam volna a rajzot, ha nem hallok kopogást az ajtómon. Mivel félbe szakítottak a kidobálásban-tudom, hülyén hangzik-a már teljesen összegyűrt lappal a kezemben mentem ajtót nyitni. Unottan kinyitottam, és a 'vendégemre' néztem. Még jó, hogy nem hívtam senkit..-gondoltam. Előttem a göndör hajú, zöld szemű barátocskám állt, Harry. Örülni nem örültem neki, na de legalább nem fogok unatkozni. -Helló Styles!-köszöntem, majd a kezemmel befelé mutattam, ezzel jelezve, hogy bejöhet. -Hú, de örül valaki...-jött beljebb, ezután leült az ágyra. -Örülök, hogy is ne örülnék? 3-4 órával ezelőtt itt hagytál, mert dolgod volt. Hiányoztál...ó igen, hiány érzetem volt.-vigyorogtam. -Hagyjuk a közjátékot Samantha! Mi az a kezedben?-mutogatott a rajzomra. -Szemét.-adtam az egyszerű választ és kidobtam a firkámat. -Hát jó...-vonta meg a vállát.-Egyébként hoztam neked valamit.-ezzel a táskájába nyúlt és keresni kezdett...ömm...egy izét. Pár perccel később, ami nem igen volt több 2-3 percnél, elővett egy dobozkát, amit felém nyújtott. Nem értettem, mire fel ez a hirtelen jött ajándékozási mániája, ugyan is előző héten meg nadrágot kaptam tőle...nadrágot...na mindegy is. Már jelentéktelen volt, hogy mit vett, mivel megvette, és nem leszek olyan féreg, hogy vissza adom neki. Nem az én műfajom. Ezért elvettem tőle és kinyitottam. Egy egyszerű, de még is csodaszép karkötő volt benne, csillogó hangjegyek díszítették, és az egésznek ezüstös beütése volt. -Te jó szagú nutellás palacsinta!! -Tetszik?-kérdezte. -Ilyen hülye kérdést...nagyon tetszik!-sikítoztam.-Köszönöm!-ezzel közelebb mentem hozzá és megöleltem. Azért a nadrágnak is örültem...ennek még jobban. -Örülök, hogy örülsz. Na, de így, hogy már ajándékot is kaptál, lenne egy kérésem, vagy parancsom, vedd úgy ahogyan akarod! -Rendben...hallgatlak.-válaszoltam majd leültem mellé. -Meg kell ígérned, hogy ha netalántán elmennék, nem felejtesz el, és ami még fontosabb, nem leszel dühös rám! -Muszáj? -Igen! Ez fontos nekem...nagyon fontos.-győzködött. -Oké...ígérem. -Tedd a szívedre a kezed!-gyerekeskedett, de ezt is megcsináltam. -Boldog vagy Styles? -Maximálisan Hamilton.-kacsintott és felállt az ágyról.-Használd egészséggel a karkötőt! Én most megyek, vannak még "feladataim".-mutatott macskakarmot a levegőben. -Értettem. -Ne feledd amit ígértél! Fontos nekem. És te is.-ezzel a mondatával kinyitotta az ajtót és elment, megint. Egyedül maradtam. Így vissza gondolva nem is volt olyan rossz amíg itt volt...saccra olyan 2 perce. Nem igazán értettem, mire volt jó ez a fogadd meg, hogy és bla-bla-bla, de ha neki ez így jó, hát egészségére, rajtam ne múljon a boldogsága. Mivel egyedül maradtam, újból elkezdődött a kóros unatkozásom. Bámultam a falat, dúdolgattam mint egy 5 éves, néha-néha kipillantottam az ablakomon, és mérhetetlenül unatkoztam. Már kínomban a bal kezemet firkáltam. Írkáltam rá, csillagot és szívecskéket rajzolgattam rá, úgy ahogy elvoltam. Elvan a gyerek ha játszik, szokták mondani. Épp a 6666. csillagot rajzoltam, amikor berontott valaki a szobámba. Végre nem fogok unatkozni. Hurrááá. Felpillantottam és Jade barátnőmmel találtam szemben magam. Ezek szerint megtanulta a mai leckéket. -Helló London, megérkezett a szupersztár Jade Carter!!-ordibálta. -És itt a szupersztár menedzsere is Sam Hamilton!!-kiabáltam már én is, mire mind a ketten elnevettük magunkat. Jó tanács: soha ne engedj össze két mentálisan zavart embert, mert meghal valaki. Vagy jobbik esetben felgyullad valami. -Yo, Yo Sam mi a pálya?-ugrott mellém az ágyra. -Se-se-se-semmi. Fáj a lábam.-válaszoltam egy fokkal komolyabban. -Újabb verés? -És eltalálta! A nyereménye egy perzsa macsek és 10kg macska táp.-viccelődtem. Próbáltam oldani a feszültséget, hát nem sikerült. -Ez nem vicces! Hogy tudsz te ezen viccelődni? -Mért mit csináljak? Sírjak? Hát pont nem... -Nem mondtam, hogy sírj...csak vehetnéd komolyabban ezt a dolgot! -Magyarázd meg a sík hülye haverjaidnak a következő folyosóról, hogy lassan agyonütnek és, hogy jó lenne ha leállnának. Ha nem lennének sík hülyék, megértenék, de így...kibírok valahogy 3 évet, aztán lelépek. -Kitalálom...Greg?-vonta fel a szemöldökét. -Újabb találat. Nyereménye...izé...nem tudom.-igen, tudom, hülye vagyok. -Idióta. Megpróbálok vele beszélni, de nem ígérek semmit. Nem áll velem szóba mostanában...egyébkén itt volt Harry? -Itt.-adtam a nemesen egyszerű választ. -Bővebben! -Adott egy karkötőt és fogadalmat kellett tennem neki. -Karkötő? Fogadalom? Mi van?-értetlenkedett. -Mondom karkötőt vett és meg kellett neki fogadnom valamit.-erre a homlokára csapott. -Magyarázd már meg te szerencsétlen szuka! -Jó. Tehát bejött, beszéltünk pár szót aztán oda adta a karkötőt, amit mindjárt megmutatok. Ezután mondta, hogy fogadjam meg, hogy ha netalántán elmenne, nem leszek rá dühös, meg ilyenek. Miután megfogadtam fogta magát és elment, mert, hogy vannak feladatai. -Karkötőt! -Nesze.-ezzel elé raktam az ajándékot, amit jól megcsodált, majd vissza adta és megszólalt. -Szép! -Köszi! -De mért kellett fogadalmat tenned neki? -Ezt én sem értem...nem mondta. Na, de ha nem akarja, nem mondja el. Az ő dolga, nem az enyém.-vontam meg a vállamat. -Megyek és kifaggatom!-pattant fel az ágyamról, és hiper-szuper sebességgel távozott a szobából. Én az órámra néztem, ami 8 órát mutatott. Ezek szerint indulhatok fürödni. Unottan elsepertem a hajam a szemem elől, majd sóhajtottam egyet, ezek után neki kezdtem a 'mennyünk fürödni észrevétlenül' akciómnak. A pizsamámat magamhoz vettem, és szépen lassan kimentem a szobámból. A folyosón csend honolt, csak néhány szobából hallatszott ki egy-egy nevetés, vagy hangosabb beszélgetések. Tök jó, hogy mindenki lefekvéshez készülődik, csak én játszok titkos ügynököset. Ahhoz képest, hogy le vagyok nyomorodva "gyorsan" a mosdóhoz értem. Ott bekopogtam, és vártam, hogy valaki mondjon egy 'foglalt' vagy egy 'takarodj el, épp végzem a dolgom' jelzőt. Ezt a műveletet még háromszor megismételtem, de egyszer sem kaptam választ, ebből arra következtettem, hogy szabad a pálya. Nagy nyugodtan benyitottam, majd beljebb mentem, végül kulcsra zártam az ajtót. A polcról levettem egy törölközőt amit a zuhanyfülke melletti fogasra akasztottam. Levettem a kissé szakadt ruháimat, majd beálltam a csap alá és engedni kezdtem a vizet. Közben nem csak a jó meleg víz, hanem a gondolatok is elárasztottak. Elmélkedtem mindenféléről. Életről, halálról, apámról, a családomról akiket egyáltalán nem ismerek, azon töprengtem, vajon hogyan nézhetnek ki, azon is gondolkodtam, hogy ma megvernek-e majd avagy sem, de legfőképpen Harry-n. Még mindig nem értettem, mért kellett fogadalmat tennem. Talán el akar menni? Kizárt! Még csak 16 éves, nem engednék neki, hogy elmenjen...hacsak nem fogadták örökbe.. Lehetetlen! Elmondta volna...hisz legjobb haverok vagyunk, szinte testvérek. Mi mindent megbeszélünk egymással. Biztos vagyok benne, hogy közölte volna velem. Bele sem merek gondolni, milyen lenne az életem nélküle...ha ő nem lenne, már én sem lennék. Nagy nehezen elhessegettem a gondolataimat, próbáltam higgadt maradni, és bizakodtam, hogy nem hagy majd egyedül. Megmosakodtam és kiszálltam a zuhany alól. Az előre oda készített törölközőt magam köré csavartam, és neki kezdtem fogat mosni. Miután ezzel is megvoltam felvettem a pizsamámat, és vissza indultam a szobámba. Nagy meglepetésemre a folyosón semmi sem hallatszott. Sem beszélgetések, sem nevetések. Nagyon úgy tűnik, hogy sokat időztem a fürdőben, mert csak késő este nyugodnak le, egyébként olyanok mint az állatok. A fiúk még este 10-11 körül is verekednek, lásd: Greg is az éjszaka közepén döntött úgy, hogy agyon akar ütni. Őt még annyira sem becsülöm mint apámat. Egy ocsmány alak aki embereken, azon belül lányokon/nőkön vezeti le a haragját. A haragját, amit az anyja iránt érez. Férfiak szégyene...teljes mértékben megvetem és gyűlölöm. -Szánalmas...-suttogtam. Csak ekkor vettem észre, hogy megérkeztem a szobámhoz. Nem éppen egy 5 csillagos szálloda, tudom, de a semminél mégis csak jobb. Elfordítottam a kilincset és halkan benyitottam. Ugyan ilyen halkan zártam be magam után. A szobámban megpillantottam az ágyam, ami szinte már könyörgött, hogy feküdjek bele. Fáradt voltam, szóval nem biztos, hogy konkrétan az ágy hívott, de én akkor is úgy éreztem, hogy BELE KELL FEKÜDNÖM. Így hát megcsináltam és óvatosan beletelepedtem. Nem volt valami puha, de nekem mindegy is volt már, körülbelül 5 perc alatt kiütöttem magam. -Másnap reggel.- Újból korán keltem, igaz most nem 5-kor, csupán 7-kor. Teljesen jelentéktelen, hiszen így is el tudok készülni. Igen, ma már lemegyek órákra, nem szeretnék túl sokat hiányozni, ugyanis elég fontos nekem a tanulás. Konkrétan ezzel alapozom meg a jövőmet, nem akarom már most elcseszni a jövőbeli életemet. Miután sikeresen kidörzsöltem a maradék kis álmot is a szememből, felálltam az ágyamból és a ruhásszekrényem elé álltam. Nem válogattam sokat, nincs is nagyon miből. Vettem fel egy kicsit szakadtabb nadrágot, egy pólót és erre egy kardigánt. Ezek után a válltáskám után kaptam, amiben már minden szükséges könyv benn volt, majd az órára néztem, ami 7:30-t mutatott. Elegendő idő ahhoz, hogy lebicegjek a földszintre. A folyosón volt egy kisebb forgalmi dugó, ami nálunk megszokott, elég sokan vagyunk, kicsik-nagyok egyaránt. Míg leértem nagyon sokan megbámultak, kinevettek. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, de inkább rájuk hagyom, nem akarom megadni nekik azt az örömöt, hogy visszaszólok, és veszekedést indítok velük, hiszen úgyis ők járnának jól vele. Ahogy emlékszem a legelső óránk idegennyelv. Nem a szívem csücske, de kénytelen vagyok abból is tanulni. Bementem a 'nagyoknak' kijelölt terembe, leültem a helyemre és vártam. Feltűnt, hogy Harry nincs sehol. Késik? Nem lehetetlen...nem szívleli túlzottan a tanulást. Gondolatmenetemből a tanár érkezése zökkentett ki...tanár...inkább nevelő, így jobban a számra esik. Köszöntöttük, ő is minket, majd diktálni kezdett. Ennek a tetejébe adott fordítani valót, és munkafüzeti feladatot is, hogy még csak véletlenül se legyen több dolga velünk. Míg mi a feladatokat oldjuk meg, ő csak figyel, esetleg fegyelmez, körbejár, majd újból leül. Épp, hogy készen lettem a fordítással, a nevelő megkocogtatta a ceruzája végét az asztalán, ezzel próbálta felkelteni a figyelmünket. -Figyelem emberek! Az első órának vége, kimehetnek! Levegőzzenek, 5 perc múlva kezdődik a második óra!-ezzel felkapta a cuccait és távozott a teremből. Mindenki követte a példáját, szó szerint úgy rohantak kifelé mint a lovak. Én szépen ráérősen haladtam. Kikászálódtam a folyosóra, de sajna onnan már nem tudtam tovább jutni, mert tolongtak az emberek, így inkább vissza mentem és készültem az órára. A második óra ha emlékeim nem csalnak matematika. Rühellem a matekot. Sosem értettem, nem is fogom. Úgy vagyok vele, hogy számolni tudok, nincs is nagy szükség erre a sok sületlenségre. Letelt az öt perc. Ezt onnan tudom, hogy a lovak vissza futottak és levágódtak a helyükre. Megforgattam a szemeimet és kinyitottam a könyvet...szokás szerint most sem értettem belőle egy mukkot sem, így inkább bezártam és bámultam magam elé. Nem telt bele sok időbe, kivágódott az ajtó, és bejött rajta egy ismeretlen nő. Új matek tanár...jupíí. -Jó reggelt! Akkor kezdeném is egy inkább magukat érintő hírrel.-bemutatkozni luxus...-Tehát...ömm. Egy bizonyos Harold Edward Styles nevezetű társukat tegnap örökbe fogadtak. Sikerült felfogniuk? Remek. Akkor folytassuk a tananyaggal...