Sziasztok emberkék! LB-el nyitottunk egy teljesen új blogot, szeretném ha bekukkantanátok, és véleményeznétek..a prológus már fent van, és hamarosan megírjuk az első részt is.:)
U.i.: Nagyon röstellem, hogy mostanság nem volt új rész, de egyszerre 5 blogot írok jelenleg, és minden elég zavaros. Sort kerítek erre a blogra is, ígérem!
Megértéseteket köszönöm! Új blog link.
2013. december 15., vasárnap
2013. november 28., csütörtök
Ötödik rész.
Sziasztok! Úgy döntöttem ennyi szünet épp elég volt, meghoztam az 5. részt.:) Jó olvasást! (Ha tetszik komizz!)
-2-3 nap elteltével, Jade szemszöge.-
Lassan 3 napja már, hogy Sam-nek még csak a színét sem láttam. Amióta Nath váratlan látogatást tett nálunk, jó szerrel enni sem jött le, a vendégszobában gubbaszt egyes egyedül, s nem hajlandó beengedni senkit, csupán Justin-t, aki ha kérdem, nem szól hozzám, úgy csinál mintha süket-néma lenne, gondolom Sam kérte meg, ne szóljon nekem semmit. Bevallom aggódok érte. Igaz, sosem volt olyan, aki egy srác miatt véget vetne az életének, mindig próbált pozitívan állni a dolgokhoz, és ezt becsülöm benne, mégis rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
Hétfő reggel, mint mindig amikor nálunk aludt, egy tálca finom reggelit vittem neki, ami telis-tele volt pakolva a kedvenc reggeli fogásaival: palacsinta, müzli, gyümölcslé, és ennek a tetejébe kakaó, ugyanis él hal a kakaóért, na meg a csokoládéért, azt viszont nem találtam itthon, így be kell érnie ennyivel, már ha beenged a szobába. Míg a lépcsőn sétáltam felfelé, megmosolyogtam hihetetlenül nagy étvágyát. Fogadni mernék, hogy ezután a tálca kaja után is kér még "repetát". Néha magam is meglepődöm rajta mennyit bír enni, az egészben a pláne, hogy alig hízik valamit, még egy dolog a Sam féle furcsaságok listáján.
Ráérős lépcsőzésem a végéhez ért, neki kezdtem hát a beszédem megfogalmazásához. Mit mondjak neki? Mit mondhatnék, ami kissé megnyugtatja, és előbújik végre menedékéből? Mit mondjak Justinnak, ha Ő nyit ajtót, és nem akar beengedni? Cikáztak fejemben a milliónyi kérdések, közben a szoba ajtaja előtt ácsorogtam már, és vártam a csodát, hogy végre megfogalmazódik bennem, de semmi. Jobbnak, helyesebbnek láttam hát, hogy egyszerűen bekopogok, és várok amíg kinyitja valaki az ajtót, aztán pedig lesz ami lesz, nemde? Nem rezelhetek be ennyitől, a barátnője vagyok, muszáj valahogyan segítenem neki! Egyik kezemmel az ajtó felé nyúltam, a másik remegő kezemmel a tálcát tartottam, végül sikerült bekopognom, tehát az első fázis kipipálva, most jön a neheze. Kis idő múlva Justin nyitotta ki Sam "menedékének" ajtaját, haja kócos volt, tekintete meglehetősen kómás, arca meglepettséget sugárzott. Köhintett egyet, majd sajátos morgó, mély hangján megszólalt.
-Jó reggelt JADE, mi szél hozott?-kérdezte zavartan, a Jade szócskát kihangsúlyozva.
-Neked is, Justin! Reggelit hoztam Sam-nek.-válaszoltam szégyenlősen, szememmel a lábamat tanulmányozva, szabad kezemmel a tarkómat vakargatva.
Jus. nem tett egyebet, minthogy az ágyban fekvő Samantha-hoz fordult, és gyengéden odaszólt neki.
-Hé! Királykisasszony! Kérsz reggelit?-Sam nem válaszolt semmit, megrázta a fejét, s tovább bámulta a takaró mintázatát. Leesett, hogy nem szeretne velem beszélgetni, senkivel sem szeretne, neki csak Justinra van szüksége, kétségem nincs afelől, hogy Ő majd megnyugtatja Sam-t, rendes gyerek, elég, ha csak rá bízom a dolgot.
-Azért vidd csak be neki! Hátha meggondolná magát.-nyújtottam oda J-nek a tálcát mosolyogva, mire kivette a kezemből, és bólintott egyet. Benéztem még Sam-re, aki vetett felém egy pillantást, de amint észrevette, hogy én is figyelem Őt, elrántotta a fejét. Kétségtelen, szégyenli magát. Nem mehettem be hozzá, de hát a szándék a fontos, szokták mondani, ettől függetlenül úgy érzem, megbuktam mint barát.
-Samanatha szemszöge.-
Jade végül távozott, Én pedig megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyban. Szemem végig kísérte Justin útját vissza hozzám, figyeltem, ahogy leül az ágy szélére és az éjjeliszekrényre teszi azt a tálcát, amit Jade küldött. Befeküdt mellém, és határozottan megszólított.
-Sam!
-Hmm?-fordultam felé.
-Ki kellene mozdulnunk valamerre, nem?-nézett rám barna szemeivel.
-Igazából, hogy ne mondjak hülyeséget, semmi kedvem nincs...-sóhajtottam fel, és kicsordult a szememből egy könnycsepp, tudja a fene, hogy miért, de három napja minden hülyeségen elsírom magam.
-Na, kérlek! Egy picit levegőzhetnénk. Mennyünk sétálni, vagy moziba. Így sincs kedved?-simogatta meg a karomat, amitől kirázott a hideg, viszont lehet, hogy igaza van. Jól esne már egy nyugodt séta, és a mozi sem hangzik rosszul. Nem fetrenghetek egész nap, őszintén már unom.
-De. Mennyünk! Egy feltétellel...
-Mégpedig?-kíváncsiskodott.
-Ha nem valami csöpögős szart nézünk meg a moziban, mert akkor kiakadok.-nevettem el magam.
-Hidd el, olyat nem is akartam.-nevetett Ő is.
-Most rögtön mennyünk, vagy?-kezdtem bele.
-Együk meg előbb a kaját.-vigyorgott, és megdörzsölte a kezét.
-Rendben, együk.-mosolyogtam.-Kérem a palacsintát és a kakaót!-ugrándoztam az ágyon.
-Parancsoljon, főnökasszony-nevet fel, és a kezembe tolja a palacsintát, meg a bögre kakaót. Jó ízűen falatoztam, rég esett ilyen jól bármiféle étel amit a számhoz vettem. Miután bevertem a palacsintát, leöblítettem a kakaóval, és vissza tettem a tálat, bögrét a tálcára. Justin kikerekedett szemmel figyelte a cselekedetemet, elsőre nem értettem, mért ilyen meglepődött, aztán eszembe jutott. Meglepődött azon, hogy milyen gyorsan ettem meg a kaját.
-Vigyázz, ki ne essen a szemed, mert poros lesz!-löktem meg a vállánál, mire megrázta a fejét és tovább falatozott a müzliből. Míg Ő evett, Én elhatároztam, hogy felöltözök, mégsem mehetek pizsamában moziba, kicsit hülyének néznének, azt hiszem. Óvatosan lábra álltam, próbáltam nem elesni, hiszen 3 napja alig szálltam ki az ágyból, eléggé el van a lábam szokva a járástól, és a szaladgálástól. Mikor már bizonyosan stabilan álltam, elindultam a szekrény felé, ahová átpakoltam kevéske cuccomat. Egyáltalán nem az Én műfajom a kiöltözés, szóval nem erőltettem meg túlzottan magam felesleges keresgéléssel, az első dolgot ami a kezem közé akadt levettem a polcról, ahhoz kerestem nadrágot, pulóvert, ami pedig már megvolt azt a vállamra hajítottam. Igaz, hogy elég fekete mániás vagyok, folyton feketét-feketére halmozok, de van néhány színes cuccom is, amik külön ilyen alkalmakra vannak, az ilyenek számomra az ünneplő féleségek szerepét töltik be. Mindent össze válogattam ami kell, neki indultam hát a folyosónak. Kinyitottam az ajtót, lábam pedig egyenesen a fürdő felé "repített". Az ajtónál nem kopogtam, nem volt valami sok kedvem, benyitottam. Senki nem volt bent, ezért birtokba vettem a helyiséget. A mosdókagyló felett elhelyezett tükörbe pillantottam, de a látványt még Én magam sem bírtam nézni. Kócos haj, beesett szemek, piros és megdagadt arc. Mintha egy űrből jött lény nézett volna vissza rám a tükrön keresztül. Ezt a borzalmat valahogyan rendbe kell szedned, Sam!-gondoltam magamban, ezzel neki is kezdtem. Először is meg kellett mosnom, azt a borzalmasan ronda arcom. Megjegyzem, egyébként sem vagyok szépség királynő, de most...ezt nem lehet mihez hasonlítani. Miután megmostam, nem sokkal nézett ki jobban, de valamivel tűrhetőbbé vált. Mi mindenre képes a jó tiszta víz, emberek. Ezután fogtam egy fésűt, szinte már tépve próbáltam fésülni szénaboglya hajkoronámat, az sem akart sikerülni. Nagy fájdalmak és két marék haj árán, végül sikeresen sima, kócmentessé varázsoltam. Hogy az arcom végleg befejezzem, elkezdtem keresgélni a fiókban. Amit kerestem meg is találtam: szemceruza és szempillaspirál. Azt hiszem előzőleg már említésbe hoztam, hogy nem szeretem a festéket, azt sem ha valakin 10kg van, viszont azért, hogy nézzek is ki valahogy, szemceruzát és szempillaspirált szoktam feltenni, végül is nem kell hozzá nagy tudomány, és nem kell világmegváltó szuper erő sem. Az arcom és a hajam rendbetétele ezennel befejeződött, csak annyi dolgom volt még, hogy felvegyem a választott ruhadarabokat, és kész is voltam. Meglehetősen izzasztó volt ez a "szépítkezés", de legalább már nem néztem ki úgy mint Nagy láb. Ugyebár készen lettem, így következő elhatározásom szerint
-2-3 nap elteltével, Jade szemszöge.-
Lassan 3 napja már, hogy Sam-nek még csak a színét sem láttam. Amióta Nath váratlan látogatást tett nálunk, jó szerrel enni sem jött le, a vendégszobában gubbaszt egyes egyedül, s nem hajlandó beengedni senkit, csupán Justin-t, aki ha kérdem, nem szól hozzám, úgy csinál mintha süket-néma lenne, gondolom Sam kérte meg, ne szóljon nekem semmit. Bevallom aggódok érte. Igaz, sosem volt olyan, aki egy srác miatt véget vetne az életének, mindig próbált pozitívan állni a dolgokhoz, és ezt becsülöm benne, mégis rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
Hétfő reggel, mint mindig amikor nálunk aludt, egy tálca finom reggelit vittem neki, ami telis-tele volt pakolva a kedvenc reggeli fogásaival: palacsinta, müzli, gyümölcslé, és ennek a tetejébe kakaó, ugyanis él hal a kakaóért, na meg a csokoládéért, azt viszont nem találtam itthon, így be kell érnie ennyivel, már ha beenged a szobába. Míg a lépcsőn sétáltam felfelé, megmosolyogtam hihetetlenül nagy étvágyát. Fogadni mernék, hogy ezután a tálca kaja után is kér még "repetát". Néha magam is meglepődöm rajta mennyit bír enni, az egészben a pláne, hogy alig hízik valamit, még egy dolog a Sam féle furcsaságok listáján.
Ráérős lépcsőzésem a végéhez ért, neki kezdtem hát a beszédem megfogalmazásához. Mit mondjak neki? Mit mondhatnék, ami kissé megnyugtatja, és előbújik végre menedékéből? Mit mondjak Justinnak, ha Ő nyit ajtót, és nem akar beengedni? Cikáztak fejemben a milliónyi kérdések, közben a szoba ajtaja előtt ácsorogtam már, és vártam a csodát, hogy végre megfogalmazódik bennem, de semmi. Jobbnak, helyesebbnek láttam hát, hogy egyszerűen bekopogok, és várok amíg kinyitja valaki az ajtót, aztán pedig lesz ami lesz, nemde? Nem rezelhetek be ennyitől, a barátnője vagyok, muszáj valahogyan segítenem neki! Egyik kezemmel az ajtó felé nyúltam, a másik remegő kezemmel a tálcát tartottam, végül sikerült bekopognom, tehát az első fázis kipipálva, most jön a neheze. Kis idő múlva Justin nyitotta ki Sam "menedékének" ajtaját, haja kócos volt, tekintete meglehetősen kómás, arca meglepettséget sugárzott. Köhintett egyet, majd sajátos morgó, mély hangján megszólalt.
-Jó reggelt JADE, mi szél hozott?-kérdezte zavartan, a Jade szócskát kihangsúlyozva.
-Neked is, Justin! Reggelit hoztam Sam-nek.-válaszoltam szégyenlősen, szememmel a lábamat tanulmányozva, szabad kezemmel a tarkómat vakargatva.
Jus. nem tett egyebet, minthogy az ágyban fekvő Samantha-hoz fordult, és gyengéden odaszólt neki.
-Hé! Királykisasszony! Kérsz reggelit?-Sam nem válaszolt semmit, megrázta a fejét, s tovább bámulta a takaró mintázatát. Leesett, hogy nem szeretne velem beszélgetni, senkivel sem szeretne, neki csak Justinra van szüksége, kétségem nincs afelől, hogy Ő majd megnyugtatja Sam-t, rendes gyerek, elég, ha csak rá bízom a dolgot.
-Azért vidd csak be neki! Hátha meggondolná magát.-nyújtottam oda J-nek a tálcát mosolyogva, mire kivette a kezemből, és bólintott egyet. Benéztem még Sam-re, aki vetett felém egy pillantást, de amint észrevette, hogy én is figyelem Őt, elrántotta a fejét. Kétségtelen, szégyenli magát. Nem mehettem be hozzá, de hát a szándék a fontos, szokták mondani, ettől függetlenül úgy érzem, megbuktam mint barát.
-Samanatha szemszöge.-
Jade végül távozott, Én pedig megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyban. Szemem végig kísérte Justin útját vissza hozzám, figyeltem, ahogy leül az ágy szélére és az éjjeliszekrényre teszi azt a tálcát, amit Jade küldött. Befeküdt mellém, és határozottan megszólított.
-Sam!
-Hmm?-fordultam felé.
-Ki kellene mozdulnunk valamerre, nem?-nézett rám barna szemeivel.
-Igazából, hogy ne mondjak hülyeséget, semmi kedvem nincs...-sóhajtottam fel, és kicsordult a szememből egy könnycsepp, tudja a fene, hogy miért, de három napja minden hülyeségen elsírom magam.
-Na, kérlek! Egy picit levegőzhetnénk. Mennyünk sétálni, vagy moziba. Így sincs kedved?-simogatta meg a karomat, amitől kirázott a hideg, viszont lehet, hogy igaza van. Jól esne már egy nyugodt séta, és a mozi sem hangzik rosszul. Nem fetrenghetek egész nap, őszintén már unom.
-De. Mennyünk! Egy feltétellel...
-Mégpedig?-kíváncsiskodott.
-Ha nem valami csöpögős szart nézünk meg a moziban, mert akkor kiakadok.-nevettem el magam.
-Hidd el, olyat nem is akartam.-nevetett Ő is.
-Most rögtön mennyünk, vagy?-kezdtem bele.
-Együk meg előbb a kaját.-vigyorgott, és megdörzsölte a kezét.
-Rendben, együk.-mosolyogtam.-Kérem a palacsintát és a kakaót!-ugrándoztam az ágyon.
-Parancsoljon, főnökasszony-nevet fel, és a kezembe tolja a palacsintát, meg a bögre kakaót. Jó ízűen falatoztam, rég esett ilyen jól bármiféle étel amit a számhoz vettem. Miután bevertem a palacsintát, leöblítettem a kakaóval, és vissza tettem a tálat, bögrét a tálcára. Justin kikerekedett szemmel figyelte a cselekedetemet, elsőre nem értettem, mért ilyen meglepődött, aztán eszembe jutott. Meglepődött azon, hogy milyen gyorsan ettem meg a kaját.
-Vigyázz, ki ne essen a szemed, mert poros lesz!-löktem meg a vállánál, mire megrázta a fejét és tovább falatozott a müzliből. Míg Ő evett, Én elhatároztam, hogy felöltözök, mégsem mehetek pizsamában moziba, kicsit hülyének néznének, azt hiszem. Óvatosan lábra álltam, próbáltam nem elesni, hiszen 3 napja alig szálltam ki az ágyból, eléggé el van a lábam szokva a járástól, és a szaladgálástól. Mikor már bizonyosan stabilan álltam, elindultam a szekrény felé, ahová átpakoltam kevéske cuccomat. Egyáltalán nem az Én műfajom a kiöltözés, szóval nem erőltettem meg túlzottan magam felesleges keresgéléssel, az első dolgot ami a kezem közé akadt levettem a polcról, ahhoz kerestem nadrágot, pulóvert, ami pedig már megvolt azt a vállamra hajítottam. Igaz, hogy elég fekete mániás vagyok, folyton feketét-feketére halmozok, de van néhány színes cuccom is, amik külön ilyen alkalmakra vannak, az ilyenek számomra az ünneplő féleségek szerepét töltik be. Mindent össze válogattam ami kell, neki indultam hát a folyosónak. Kinyitottam az ajtót, lábam pedig egyenesen a fürdő felé "repített". Az ajtónál nem kopogtam, nem volt valami sok kedvem, benyitottam. Senki nem volt bent, ezért birtokba vettem a helyiséget. A mosdókagyló felett elhelyezett tükörbe pillantottam, de a látványt még Én magam sem bírtam nézni. Kócos haj, beesett szemek, piros és megdagadt arc. Mintha egy űrből jött lény nézett volna vissza rám a tükrön keresztül. Ezt a borzalmat valahogyan rendbe kell szedned, Sam!-gondoltam magamban, ezzel neki is kezdtem. Először is meg kellett mosnom, azt a borzalmasan ronda arcom. Megjegyzem, egyébként sem vagyok szépség királynő, de most...ezt nem lehet mihez hasonlítani. Miután megmostam, nem sokkal nézett ki jobban, de valamivel tűrhetőbbé vált. Mi mindenre képes a jó tiszta víz, emberek. Ezután fogtam egy fésűt, szinte már tépve próbáltam fésülni szénaboglya hajkoronámat, az sem akart sikerülni. Nagy fájdalmak és két marék haj árán, végül sikeresen sima, kócmentessé varázsoltam. Hogy az arcom végleg befejezzem, elkezdtem keresgélni a fiókban. Amit kerestem meg is találtam: szemceruza és szempillaspirál. Azt hiszem előzőleg már említésbe hoztam, hogy nem szeretem a festéket, azt sem ha valakin 10kg van, viszont azért, hogy nézzek is ki valahogy, szemceruzát és szempillaspirált szoktam feltenni, végül is nem kell hozzá nagy tudomány, és nem kell világmegváltó szuper erő sem. Az arcom és a hajam rendbetétele ezennel befejeződött, csak annyi dolgom volt még, hogy felvegyem a választott ruhadarabokat, és kész is voltam. Meglehetősen izzasztó volt ez a "szépítkezés", de legalább már nem néztem ki úgy mint Nagy láb. Ugyebár készen lettem, így következő elhatározásom szerint
 |
| Ezt vettem fel.:) |
kimentem a fürdőből, újra végigbaktattam a folyosón, egészen a szobáig. Ott benyitottam, és besétáltam, majd megálltam a szoba közepén. Justin már teljes készenlétben várt, pontosabban ült az ágyon. Zavaromban megköszörültem a torkomat, ezzel magamra hívva figyelmét. Felkapta a fejét-ugyanis a földet bámulta-és egy "woaah" szócskával fejezte ki tetszését, amire szégyenlős lány létemre, fülemig pirultam, persze észrevette és egy elégedett vigyorral díjazta.
-Mehetünk?-kérdeztem egy kissé bizonytalanul. Mentségemre szóljon, nem is akartam igazán menni, csupán jól esne végre egy kis friss levegő, ennyi az egész.
-Persze.-válaszolta, majd felállt az ágyról és az ajtóhoz sétált. Kinyitotta és utánam szólt.-Na, jössz vagy sem?-érdeklődött.
-Ja, aha.-ráztam meg a fejemet, s "repültem" felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Még egyszer megjártam hát a folyosót, szép ráérősen lebaktattunk a lépcsőn, viszont az utolsó lépcsőfoknál megálltam, fülelni kezdtem. Mért hallgatóztam? Egyszerű. Azt próbáltam kideríteni, hol tartózkodik Jade. Meghallottam a tévé üvöltését, rájöttem, hogy a nappaliban ücsörög, és filmet néz, gyorsan megfogtam a kezét a mellettem ácsorgó J-nek, és rohanni kezdtem, egyenesen az ajtóhoz, amit kinyitottam és sietősen csuktam be magunk után. Justin furcsán nézett rám, azt hiszem kicsit őrültnek is gondolhatott. Törni kezdtem a fejem, mivel álljak elő, hogy ne égjek be ennél is jobban. Fontolgattam, felvetettem minden lehetőséget magamban, de egyik sem bizonyult megfelelőnek. Végül is Ő törte meg ezt a meglehetősen kínos csendet.
-Nem kell magyarázkodnod, tudom, hogy szégyenled magad Jade előtt és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem tartalak őrültnek vagy hibbantnak.-nyugtatott meg.
-A két szó nem ugyan azt jelenti?-néztem rá értetlen arckifejezéssel.
-Hmm?
-Az őrült és a hibbant szavaknak nem ugyan az a jelentése?-ismételtem meg.
-Megint kötegszik.
-Én nem kötegszem, csupán elmondtam az észre vételemet.
-És mindenre van válasza.-csóválta meg a fejét, majd a kezét a pulóvere zsebébe csúsztatta, így sétált tovább mellettem, nyugodtan, ráérősen.
Fura, de még is egy számomra szinte ismeretlen emberben bízok meg. Vele sétálok itt, az őszi hidegben, ahelyett, hogy a legjobb barátnőmmel beszélem ki, milyen szemetek a fiúk. Mégis ezalatt a három nap alatt szinte teljesen kiismertem. Jóllehet, hogy az anyja lánykori nevét nem tudom, viszont az apró szokásait sikerült kifürkésznem. Mint például azt, hogy ha ideges rágja a körmét, és feltűnően mély lesz a hangja. Szinte ugyan ezeket a szokásokat fedeztem fel annak idején, amikor Harry személyiségével ismerkedtem. Hazz hihetetlenül aranyos volt még idegesen is. Hiányzik...ez kétségtelen.
Gondolataim közül Justin keze rántott vissza a zord és rideg valóságba.
-Bocs, mit kérdeztél? Kicsit elgondolkoztam.
-Azt kérdeztem, mit szeretnél megnézni?-ráncolta össze homlokát.
-Miket vetítenek mostanság?
-Azt hiszem a Gru 2.-t...megfelel?-kérdezte.
-Igen, már az első részért is oda voltam.
-Mint egy öt éves?-nevetett.
-Körülbelül.-vágtam elgondolkozó arcot, amin szintén nevetett egy jót.
-Vicces vagy, amikor próbálsz komoly lenni.-vigyorgott.
-Örülök, hogy örülsz Justin, örülök, hogy örülsz.-ismételtem.
Egy darabig még sétáltunk, nemsokára viszont már a mozi előtt ácsorogtunk és azon bosszankodtunk, hogy a Gru második részét mégsem vetítik már. Pontosítva: lejártam a lábamat az abszolút semmiért. Remek. Szinte majd kicsattanok örömömben.
-Na hát főnök asszony...merre visz tovább az utunk?-érdeklődött, a két mondat között kisebb hatásszünetet hagyva.
-Egyértelműen haza. Oh otthon melege jövök már-indultam el az úton, de Mr. Tönkreteszi az életem a kezem után kapott, majd egy határozott mozdulattal visszarántott legutóbbi helyemre.
-Nem úgy volt, hogy sétálni megyünk a parkba?
-De igen bociszem, úgy volt csupán ez az egy bökkenő van..EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKEL MIT BESZÉLTÜNK MEG.
-Légyszi! Ne legyél már banya!-vágott érdekes arcot.
-Szeretek banya lenni.-vontam meg a vállamat.
-Naaa-kérlelt ellent nem tűrő hanglejtéssel.
-Legyen.
-És beadta a derekát, Justin újból győzött-ujjongott a kelleténél is hangosabban, mivel nagyon úgy tűnt, hogy az egész utca felfigyelt ránk.
-Jó,de ha lehet ne ordibálj!-biccentettem az embersereg felé, ami feltűnően minket bámult.
-Ja. Bocs.-fintorgott, majd vállat vont és elindultunk...ömm valami parkba.
Lehet, hogy feltűnt, de nekem nem volt túl nagy kedvem a városban sétálgatni. Több dolog is irritál a belvárosban, de leginkább az autók folytonos dudálása, és a traktoréhoz hasonló búgások. Na meg a lábam is leakart már szakadni a helyérő, az idő esőre állt. Pont az hiányzik nekem, hogy elkapjon egy jó kis zuhé. Ja nem. Egyébként is, azon kívül, hogy levegőzni akartam, amit ha jobban belegondolok otthon a bejárati ajtó előtt állva is megtehettem volna, minek vagyok én itt? Nem kötelezett rá senki, még is eljöttem. Nem beszélve erről a fura hangulat változásomról, hisz az előbb még boldogan nosztalgiáztam Harry-s emlékeimen, most pedig azon vagyok kiakadva, minek jöttem felfedezőútra Justin-nal?! Bevallom, még én magam sem értem ezt az egészet. Lehet, hogy csak szimplán fura vagyok, az is, hogy hülye, lehetséges, hogy valami fura agyi problémában szenvedek. Őszintén? Én az utóbbit még ki is néznem magamból. Idegesen fújtatok, néha, de nem teljesen ritkán tikkel a szemem, rángat a görcs, három napja pedig már minden szaron sírok. Igen, szerintem tényleg vannak problémák odabenn, nem is kicsik. Miközben ezeken a "fontos" dolgokon elmélkedtem, talán meg is érkeztünk a...valami parkba, igen ez lesz a neve, nekem kifejezetten tetszik, sőt még könnyen meg jegyezhetőnek is mondható. Röpke 18 évem során saccra olyan egyetlen egy alkalommal voltam parkban, akkor is csak azért, mert kutyasétáltatóként dolgoztam és a 'gazdi' (szerk.: annyira rühellem ezt a szót xdd) külön megkért rá, hogy parkba is vigyem azt a szerencsétlen kutyát, Fiút (?), tehát nem nagyon értem mit kell itt csinálni. Ülni, futni, meg beszélgetni? Ezeket máshol nem lehet? Egy újabb értelmetlen dolog, amit soha nem fogok megérteni.
-Nem ülsz le?-paskolta meg maga mellett a padot Justin. Az élet nagy dolgai miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy ő is létezik, ami lehet kicsit szemétség volt tőlem, de ez van ha hagynak a gondolataimba merülni: minden hülyeség eszembe jut, és még azt is elfelejtem fiú vagyok-e, vagy lány.
-Ja, aha, rendben.-dadogtam zavarodottan.
-Csak ülj le!
-Oké.-engedelmeskedtem, lehuppantam mellé, ezzel nyugalmi helyzetbe hozva magam. Meredtem magam elé, a fa kérgét vizsgálgatva, a varjak hangos károgását hallgatva. Minden olyan nyugodt volt, meglehetősen békés. Szerelmespárok beszélgettek, autók suhantak el a park mellett, engem pedig hirtelen furcsa nyugodtság érzése fogott el. Nem érdekelt semmi és senki, csak úgy voltam. Rég éreztem ilyen gondtalannak magam, de mint minden más, ez a szupi kis nyugalmi állapot sem tarthatott örökké. Úgy tűnik ez az én szerencsém.
-Sam! Kérdezhetek valamit?-szólított meg Jus.
-Persze, mondjad!
-Mért akadtál ki annyira, mikor az a csávó szombaton meglátogatott?-érdeklődött.
-Nath?
-Igen, az az idióta aki megcsalt.
-Voltál már igazán szerelmes, Justin?-sóhajtottam.
-Nem igazán,-nevetett kínjában.-tudod a mi sulinkba nagyrészt csak útszéli ribancok jártak, azokat kihasználtam amire kellett, de szerelem? Nem...
-Akkor nem tudom elmagyarázni...ez az érzés nem leírható, nincsenek olyan szavak, amelyekkel pontosítani tudnám, legyen elég annyi, hogy megbízol abban a bizonyos emberben, akár az életedet is neki adnád, elfogadod olyannak amilyen. Az egész lénye érdekel...elvileg ha egy pár vagytok, ennek az érzésnek kölcsönösnek kellene lennie...ha szereted nem játszadozol az érzéseivel. Próbálsz a kedvében járni, de ha az a bizonyos ember egy szex mániás barom, akkor ez sem ilyen egyszerű. Mindig úgy gondoltam, hogy én vagyok ebben a kapcsolatban aki szeret, ő viszont semmit nem tett azért, hogy ez sokáig tartson. Én tényleg szerettem és baromira fájt, hogy megcsinálta ezt velem, de nem érdekes...-fejeztem be a sírás határán.-Na, de mi van veled? Akkor még nem is volt barátnőd?
-De, természetesen volt, csupán még nem találtam meg az igazit...aki tényleg kell.-vonta meg a vállát.
-Értem... Justin?
-Hmm?
-Mehetünk már? Éhes vagyok.-kaptam a kezem korgó gyomromhoz.
-Végül is mért ne mehetnénk? Ahogy nézem hamarosan esni fog.-jelentette ki az eget pásztázva tekintetével. Én egyetértően bólintottam, mire felugrott a padról, elém állt és jobb karját nyújtotta felém, amit jó erősen megmarkoltam ő pedig kedvesen felsegített.
A hazafelé út csendben telt, idő közben arra lettem figyelmes, hogy a nap lemenő félben van már, ezért minimálisan megszaporáztam a lépteimet, ezt a cselekedetemet Justin cirkuszi majom módjára követte.
Hála nekem, meg az egomnak pár perc múlva a ház elé értünk, Jus. benyitott, de mivel zárva volt az ajtó kénytelen voltam előkeresni a kulcsokat. Miután táskám végtelen hosszúnak tűnő alján rátaláltam a keresett csomóra belenyomtam a zárba, elfordítottam, még egy utolsó mozdulatot kellett végrehajtanom: megnyomni a kilincset és feltépni az ajtót, ezt követően a kellemesen meleg házban melegíthettem meg jégcsappá fagyott orromat, több vágyam nem is volt már, csupán annyi, hogy egyek egy szendót, letusoljak és végre befeküdjek az ágyamba pihenni.
-Nem kell magyarázkodnod, tudom, hogy szégyenled magad Jade előtt és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem tartalak őrültnek vagy hibbantnak.-nyugtatott meg.
-A két szó nem ugyan azt jelenti?-néztem rá értetlen arckifejezéssel.
-Hmm?
-Az őrült és a hibbant szavaknak nem ugyan az a jelentése?-ismételtem meg.
-Megint kötegszik.
-Én nem kötegszem, csupán elmondtam az észre vételemet.
-És mindenre van válasza.-csóválta meg a fejét, majd a kezét a pulóvere zsebébe csúsztatta, így sétált tovább mellettem, nyugodtan, ráérősen.
Fura, de még is egy számomra szinte ismeretlen emberben bízok meg. Vele sétálok itt, az őszi hidegben, ahelyett, hogy a legjobb barátnőmmel beszélem ki, milyen szemetek a fiúk. Mégis ezalatt a három nap alatt szinte teljesen kiismertem. Jóllehet, hogy az anyja lánykori nevét nem tudom, viszont az apró szokásait sikerült kifürkésznem. Mint például azt, hogy ha ideges rágja a körmét, és feltűnően mély lesz a hangja. Szinte ugyan ezeket a szokásokat fedeztem fel annak idején, amikor Harry személyiségével ismerkedtem. Hazz hihetetlenül aranyos volt még idegesen is. Hiányzik...ez kétségtelen.
Gondolataim közül Justin keze rántott vissza a zord és rideg valóságba.
-Bocs, mit kérdeztél? Kicsit elgondolkoztam.
-Azt kérdeztem, mit szeretnél megnézni?-ráncolta össze homlokát.
-Miket vetítenek mostanság?
-Azt hiszem a Gru 2.-t...megfelel?-kérdezte.
-Igen, már az első részért is oda voltam.
-Mint egy öt éves?-nevetett.
-Körülbelül.-vágtam elgondolkozó arcot, amin szintén nevetett egy jót.
-Vicces vagy, amikor próbálsz komoly lenni.-vigyorgott.
-Örülök, hogy örülsz Justin, örülök, hogy örülsz.-ismételtem.
Egy darabig még sétáltunk, nemsokára viszont már a mozi előtt ácsorogtunk és azon bosszankodtunk, hogy a Gru második részét mégsem vetítik már. Pontosítva: lejártam a lábamat az abszolút semmiért. Remek. Szinte majd kicsattanok örömömben.
-Na hát főnök asszony...merre visz tovább az utunk?-érdeklődött, a két mondat között kisebb hatásszünetet hagyva.
-Egyértelműen haza. Oh otthon melege jövök már-indultam el az úton, de Mr. Tönkreteszi az életem a kezem után kapott, majd egy határozott mozdulattal visszarántott legutóbbi helyemre.
-Nem úgy volt, hogy sétálni megyünk a parkba?
-De igen bociszem, úgy volt csupán ez az egy bökkenő van..EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKEL MIT BESZÉLTÜNK MEG.
-Légyszi! Ne legyél már banya!-vágott érdekes arcot.
-Szeretek banya lenni.-vontam meg a vállamat.
-Naaa-kérlelt ellent nem tűrő hanglejtéssel.
-Legyen.
-És beadta a derekát, Justin újból győzött-ujjongott a kelleténél is hangosabban, mivel nagyon úgy tűnt, hogy az egész utca felfigyelt ránk.
-Jó,de ha lehet ne ordibálj!-biccentettem az embersereg felé, ami feltűnően minket bámult.
-Ja. Bocs.-fintorgott, majd vállat vont és elindultunk...ömm valami parkba.
Lehet, hogy feltűnt, de nekem nem volt túl nagy kedvem a városban sétálgatni. Több dolog is irritál a belvárosban, de leginkább az autók folytonos dudálása, és a traktoréhoz hasonló búgások. Na meg a lábam is leakart már szakadni a helyérő, az idő esőre állt. Pont az hiányzik nekem, hogy elkapjon egy jó kis zuhé. Ja nem. Egyébként is, azon kívül, hogy levegőzni akartam, amit ha jobban belegondolok otthon a bejárati ajtó előtt állva is megtehettem volna, minek vagyok én itt? Nem kötelezett rá senki, még is eljöttem. Nem beszélve erről a fura hangulat változásomról, hisz az előbb még boldogan nosztalgiáztam Harry-s emlékeimen, most pedig azon vagyok kiakadva, minek jöttem felfedezőútra Justin-nal?! Bevallom, még én magam sem értem ezt az egészet. Lehet, hogy csak szimplán fura vagyok, az is, hogy hülye, lehetséges, hogy valami fura agyi problémában szenvedek. Őszintén? Én az utóbbit még ki is néznem magamból. Idegesen fújtatok, néha, de nem teljesen ritkán tikkel a szemem, rángat a görcs, három napja pedig már minden szaron sírok. Igen, szerintem tényleg vannak problémák odabenn, nem is kicsik. Miközben ezeken a "fontos" dolgokon elmélkedtem, talán meg is érkeztünk a...valami parkba, igen ez lesz a neve, nekem kifejezetten tetszik, sőt még könnyen meg jegyezhetőnek is mondható. Röpke 18 évem során saccra olyan egyetlen egy alkalommal voltam parkban, akkor is csak azért, mert kutyasétáltatóként dolgoztam és a 'gazdi' (szerk.: annyira rühellem ezt a szót xdd) külön megkért rá, hogy parkba is vigyem azt a szerencsétlen kutyát, Fiút (?), tehát nem nagyon értem mit kell itt csinálni. Ülni, futni, meg beszélgetni? Ezeket máshol nem lehet? Egy újabb értelmetlen dolog, amit soha nem fogok megérteni.
-Nem ülsz le?-paskolta meg maga mellett a padot Justin. Az élet nagy dolgai miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy ő is létezik, ami lehet kicsit szemétség volt tőlem, de ez van ha hagynak a gondolataimba merülni: minden hülyeség eszembe jut, és még azt is elfelejtem fiú vagyok-e, vagy lány.
-Ja, aha, rendben.-dadogtam zavarodottan.
-Csak ülj le!
-Oké.-engedelmeskedtem, lehuppantam mellé, ezzel nyugalmi helyzetbe hozva magam. Meredtem magam elé, a fa kérgét vizsgálgatva, a varjak hangos károgását hallgatva. Minden olyan nyugodt volt, meglehetősen békés. Szerelmespárok beszélgettek, autók suhantak el a park mellett, engem pedig hirtelen furcsa nyugodtság érzése fogott el. Nem érdekelt semmi és senki, csak úgy voltam. Rég éreztem ilyen gondtalannak magam, de mint minden más, ez a szupi kis nyugalmi állapot sem tarthatott örökké. Úgy tűnik ez az én szerencsém.
-Sam! Kérdezhetek valamit?-szólított meg Jus.
-Persze, mondjad!
-Mért akadtál ki annyira, mikor az a csávó szombaton meglátogatott?-érdeklődött.
-Nath?
-Igen, az az idióta aki megcsalt.
-Voltál már igazán szerelmes, Justin?-sóhajtottam.
-Nem igazán,-nevetett kínjában.-tudod a mi sulinkba nagyrészt csak útszéli ribancok jártak, azokat kihasználtam amire kellett, de szerelem? Nem...
-Akkor nem tudom elmagyarázni...ez az érzés nem leírható, nincsenek olyan szavak, amelyekkel pontosítani tudnám, legyen elég annyi, hogy megbízol abban a bizonyos emberben, akár az életedet is neki adnád, elfogadod olyannak amilyen. Az egész lénye érdekel...elvileg ha egy pár vagytok, ennek az érzésnek kölcsönösnek kellene lennie...ha szereted nem játszadozol az érzéseivel. Próbálsz a kedvében járni, de ha az a bizonyos ember egy szex mániás barom, akkor ez sem ilyen egyszerű. Mindig úgy gondoltam, hogy én vagyok ebben a kapcsolatban aki szeret, ő viszont semmit nem tett azért, hogy ez sokáig tartson. Én tényleg szerettem és baromira fájt, hogy megcsinálta ezt velem, de nem érdekes...-fejeztem be a sírás határán.-Na, de mi van veled? Akkor még nem is volt barátnőd?
-De, természetesen volt, csupán még nem találtam meg az igazit...aki tényleg kell.-vonta meg a vállát.
-Értem... Justin?
-Hmm?
-Mehetünk már? Éhes vagyok.-kaptam a kezem korgó gyomromhoz.
-Végül is mért ne mehetnénk? Ahogy nézem hamarosan esni fog.-jelentette ki az eget pásztázva tekintetével. Én egyetértően bólintottam, mire felugrott a padról, elém állt és jobb karját nyújtotta felém, amit jó erősen megmarkoltam ő pedig kedvesen felsegített.
A hazafelé út csendben telt, idő közben arra lettem figyelmes, hogy a nap lemenő félben van már, ezért minimálisan megszaporáztam a lépteimet, ezt a cselekedetemet Justin cirkuszi majom módjára követte.
Hála nekem, meg az egomnak pár perc múlva a ház elé értünk, Jus. benyitott, de mivel zárva volt az ajtó kénytelen voltam előkeresni a kulcsokat. Miután táskám végtelen hosszúnak tűnő alján rátaláltam a keresett csomóra belenyomtam a zárba, elfordítottam, még egy utolsó mozdulatot kellett végrehajtanom: megnyomni a kilincset és feltépni az ajtót, ezt követően a kellemesen meleg házban melegíthettem meg jégcsappá fagyott orromat, több vágyam nem is volt már, csupán annyi, hogy egyek egy szendót, letusoljak és végre befeküdjek az ágyamba pihenni.
2013. november 16., szombat
Közérdekű! :/
Kedves olvasók! (Már, ha van olyanom)...
Így november 16.-án szombaton, ezen a nem éppen naposnak mondható napon, úgy döntöttem, hogy a blog szünetelni fog.
Hogy mért? Elmagyarázom. (Ha nem érdekel ne olvasd tovább, nem kötelező!)
Sosem volt valami nagy önbizalmam, de ha akármelyik ismerősömet, akár a legjobb barátnőmet megkérdeznénk, Ő is azt válaszolná, hogy mikor blogot írok, az a csekély kis önbizalmam ami van, még az is oda lesz. Nem érzem magam a legjobb írónak, ez tény és való. Az sem segít a blogírásban, hogy komit alig és/vagy nem is kapok, mivel ez abban erősít meg, hogy amit csinálok az nem jó, és abban, hogy valamin változtatnom kellene, de sajna, ha komit nem kapok, fogalmam sincs róla min kéne változtatnom. Ezért döntöttem hát úgy, hogy a Nyomorból a jóba blog, pár hétig szünetel, addig, amíg megpróbálok rájönni, min kellene változtatnom. Ha kapok komit, ha nem, csak azért a pár olvasómért is tovább írom a blogot, de nem az elkövetkező időben. Tehát a blogra 3-4 hét múlva kerül, csak új rész, akkor viszont már újult erővel írom meg a hatodik részt, lehetőleg különlegesre az elvárásnak megfelelően, és talán kapok, majd pár komit is. Addig is jó pihenést kívánok, kitartás a sulihoz!
Üdv.: Fanni. xoxo.
Így november 16.-án szombaton, ezen a nem éppen naposnak mondható napon, úgy döntöttem, hogy a blog szünetelni fog.
Hogy mért? Elmagyarázom. (Ha nem érdekel ne olvasd tovább, nem kötelező!)
Sosem volt valami nagy önbizalmam, de ha akármelyik ismerősömet, akár a legjobb barátnőmet megkérdeznénk, Ő is azt válaszolná, hogy mikor blogot írok, az a csekély kis önbizalmam ami van, még az is oda lesz. Nem érzem magam a legjobb írónak, ez tény és való. Az sem segít a blogírásban, hogy komit alig és/vagy nem is kapok, mivel ez abban erősít meg, hogy amit csinálok az nem jó, és abban, hogy valamin változtatnom kellene, de sajna, ha komit nem kapok, fogalmam sincs róla min kéne változtatnom. Ezért döntöttem hát úgy, hogy a Nyomorból a jóba blog, pár hétig szünetel, addig, amíg megpróbálok rájönni, min kellene változtatnom. Ha kapok komit, ha nem, csak azért a pár olvasómért is tovább írom a blogot, de nem az elkövetkező időben. Tehát a blogra 3-4 hét múlva kerül, csak új rész, akkor viszont már újult erővel írom meg a hatodik részt, lehetőleg különlegesre az elvárásnak megfelelően, és talán kapok, majd pár komit is. Addig is jó pihenést kívánok, kitartás a sulihoz!
Üdv.: Fanni. xoxo.
2013. november 3., vasárnap
Negyedik rész./2.
Már épp szóltam volna a következőt, amikor arra lettem figyelmes, hogy nyitódik az ajtó.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-jött ki idegesen Sam...
A Nathan gyerek láttán ő is épp ugyan úgy, ahogyan én teljesen ledöbbent. Csak állt, és a szeme már szinte vérben forgott. Meglehetősen rémisztő amikor ideges: ordítozik, paradicsom vörös lesz a feje, és kiugrik az az ér a nyakán..ami elég fura, de ez Sam, nála van egy határ, amit jobban teszel ha nem lépsz át.
-Samantha szemszöge.-
Pár perccel azután, hogy Jade kilépett az ajtón, nagy ordibálásra lettem figyelmes. Mégis mi a jó Istent csinál ez? Az ajtó előtt ver agyon valakit? Vagy mi a szar?
A kíváncsiság eléggé fúrta az oldalam, ezért magabiztosan felálltam az ülőhelyemről, majd az ajtóhoz sétáltam. Nagy levegőt vettem, és teljes erőmből kivágtam az ajtót. "Vagány gyerek" módjára, mivel nem igazán vagyok valami beszari, már az első mondatomat kiabálással kezdtem.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-kezdtem bele, de ekkor sikerült felfognom kivel veszekszik, az ő arcán pedig egy kicsit halványuló piros kéznyomra lettem figyelmes. Hogy ledöbbentem? Ó igen, jobban is mint pár másodperccel ezelőtt gondoltam. Nem kicsit csapott meg a felismerés szele. Most pont arra nincs szükségem, hogy Nathan-el kelljen veszekednem. Bő 1 éve nem sírtam, nem igazán van kedvem az elmulasztott időt bepótolni. Nagy erőt vettem magamon, és a gondolataimból előmászva, folytattam az előbb már elkezdett mondandómat.-Te meg mit csinálsz itt görényke?
-Meg kell beszélnünk!-hadarta a szavakat.
-Nekünk nincs miről beszélnünk. Menny el, addig amíg ilyen nagyon szépen mondom!
-Legalább hallgass meg, ennyi jár nekem.
-Ugyan már, csak ki akarod magyarázni magadat egy szánalmas ürüggyel...-puffogott Jade.
-Hagyjad, had mondja.-intettem, mire bólintott, majd vissza ment a házba.
-Tehát, mivel a kövér bement talán abba is hagyhatnád ezt a nevetséges színjátékot!-röhögött szemrehányóan Nathan.
-Miről beszélsz?
-Nem kell eljátszani, hogy halálos ellenségednek tartasz, tudom, hogy nem így van.
-Te akkora idióta vagy hallod. Most komolyan mit vártál? Hogy örülni fogok neked és a karjaidba omlok, mintha teljesen megkergültem volna? Egy nap annyi nyugtom volt tőled, muszáj volt idejönnöd és teljesen kiborítanod?-fakadtam ki.
-Hagyd már abba! Most mit pattogsz? Ott tegnap nem történt semmi érdekes. Csak megkaptam amit te nem adtál meg nekem.
-Ohh tényleg? Akkor örülhetsz, megkaptad amit akartál, csakhogy engem soha a büdös életben nem látsz többé. Takarodjál! Látni sem bírlak.
-Cica! Nyugalom van. Bocsánatot kérni jöttem, ezt meg is oldom a magam módján.-mondta, majd kiült egy kaján vigyor az arcára. Egyre csak közeledett, és közeledett, mígnem elért hozzám. Az alsó ajkába harapott, ezután pedig erőszakosan magához húzott. Meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejemet.
-Mi nem volt azon érthető, hogy takarodjál?-suttogtam.-Melyik szót nem értetted?
-Jó, hát legyen.-tolt el magától.-De nem most hallottál rólam utoljára!-emelte fel a hangját, majd feldúltan távozott, én éppen ugyan ilyen hangulatban mentem be a lakásba, ahol Jade várt, meglehetősen idegesen. Nem akartam beszélgetni, nekem csupán pihenésre volt szükségem, na meg arra, hogy jól kisírjam magamat, mert igen, sírni fogok, 1 év után újból összeroskadva sírok egy sötét szobában, egyes egyedül. Azt teszem majd, amit 1 éve az árvaházban csináltam: zokogok, megállás nélkül, órákon, sőt napokon át.
És akkor pár dolog a végére: sajnálom a sok késést, de nem nagyon tartózkodtam itthon mostanában+a Mindenszentek napja is bekavart egy kicsit. Mint mondtam ez rövidebb lett, de a következő már jóval hosszabb.:) Sziasztok♥
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-jött ki idegesen Sam...
A Nathan gyerek láttán ő is épp ugyan úgy, ahogyan én teljesen ledöbbent. Csak állt, és a szeme már szinte vérben forgott. Meglehetősen rémisztő amikor ideges: ordítozik, paradicsom vörös lesz a feje, és kiugrik az az ér a nyakán..ami elég fura, de ez Sam, nála van egy határ, amit jobban teszel ha nem lépsz át.
-Samantha szemszöge.-
Pár perccel azután, hogy Jade kilépett az ajtón, nagy ordibálásra lettem figyelmes. Mégis mi a jó Istent csinál ez? Az ajtó előtt ver agyon valakit? Vagy mi a szar?
A kíváncsiság eléggé fúrta az oldalam, ezért magabiztosan felálltam az ülőhelyemről, majd az ajtóhoz sétáltam. Nagy levegőt vettem, és teljes erőmből kivágtam az ajtót. "Vagány gyerek" módjára, mivel nem igazán vagyok valami beszari, már az első mondatomat kiabálással kezdtem.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-kezdtem bele, de ekkor sikerült felfognom kivel veszekszik, az ő arcán pedig egy kicsit halványuló piros kéznyomra lettem figyelmes. Hogy ledöbbentem? Ó igen, jobban is mint pár másodperccel ezelőtt gondoltam. Nem kicsit csapott meg a felismerés szele. Most pont arra nincs szükségem, hogy Nathan-el kelljen veszekednem. Bő 1 éve nem sírtam, nem igazán van kedvem az elmulasztott időt bepótolni. Nagy erőt vettem magamon, és a gondolataimból előmászva, folytattam az előbb már elkezdett mondandómat.-Te meg mit csinálsz itt görényke?
-Meg kell beszélnünk!-hadarta a szavakat.
-Nekünk nincs miről beszélnünk. Menny el, addig amíg ilyen nagyon szépen mondom!
-Legalább hallgass meg, ennyi jár nekem.
-Ugyan már, csak ki akarod magyarázni magadat egy szánalmas ürüggyel...-puffogott Jade.
-Hagyjad, had mondja.-intettem, mire bólintott, majd vissza ment a házba.
-Tehát, mivel a kövér bement talán abba is hagyhatnád ezt a nevetséges színjátékot!-röhögött szemrehányóan Nathan.
-Miről beszélsz?
-Nem kell eljátszani, hogy halálos ellenségednek tartasz, tudom, hogy nem így van.
-Te akkora idióta vagy hallod. Most komolyan mit vártál? Hogy örülni fogok neked és a karjaidba omlok, mintha teljesen megkergültem volna? Egy nap annyi nyugtom volt tőled, muszáj volt idejönnöd és teljesen kiborítanod?-fakadtam ki.
-Hagyd már abba! Most mit pattogsz? Ott tegnap nem történt semmi érdekes. Csak megkaptam amit te nem adtál meg nekem.
-Ohh tényleg? Akkor örülhetsz, megkaptad amit akartál, csakhogy engem soha a büdös életben nem látsz többé. Takarodjál! Látni sem bírlak.
-Cica! Nyugalom van. Bocsánatot kérni jöttem, ezt meg is oldom a magam módján.-mondta, majd kiült egy kaján vigyor az arcára. Egyre csak közeledett, és közeledett, mígnem elért hozzám. Az alsó ajkába harapott, ezután pedig erőszakosan magához húzott. Meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejemet.
-Mi nem volt azon érthető, hogy takarodjál?-suttogtam.-Melyik szót nem értetted?
-Jó, hát legyen.-tolt el magától.-De nem most hallottál rólam utoljára!-emelte fel a hangját, majd feldúltan távozott, én éppen ugyan ilyen hangulatban mentem be a lakásba, ahol Jade várt, meglehetősen idegesen. Nem akartam beszélgetni, nekem csupán pihenésre volt szükségem, na meg arra, hogy jól kisírjam magamat, mert igen, sírni fogok, 1 év után újból összeroskadva sírok egy sötét szobában, egyes egyedül. Azt teszem majd, amit 1 éve az árvaházban csináltam: zokogok, megállás nélkül, órákon, sőt napokon át.
Szó nélkül felrohantam a szobába, és ott a kellős közepén elkapott a "bőgő roham". Nem bírtam tovább, valahogyan ki kellett adnom magamból az összes eddigi fájdalmamat, amiket magamban tartottam, máskülönben előbb-utóbb belülről emésztettek volna fel.
És akkor pár dolog a végére: sajnálom a sok késést, de nem nagyon tartózkodtam itthon mostanában+a Mindenszentek napja is bekavart egy kicsit. Mint mondtam ez rövidebb lett, de a következő már jóval hosszabb.:) Sziasztok♥
2013. október 20., vasárnap
Negyedik rész./1.
Hát sziasztok! Így este 8 felé meghoztam a negyedik fejezet ELSŐ részét. Ami azt jelenti, hogy a jövő héten hozom a MÁSODIK részét, amelyik valamennyivel rövidebb lesz mint ez, de megpróbálom eseménydúsra írni.:') Még annyit, hogy pár kominak igazán örülnék, jól esne.;) -ezt vehetitek utalásnak is xdd-
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!♥
-Samantha szemszöge-
Girl you don't know how I feel, since you've been away...-hallottam meg a telefonom hangját, amint Heartbreaker-t üvöltve felver az álmok világából. Idegesen 'szundi' üzemmódra kapcsoltam, és vissza feküdtem. Szombat van, minek keljek fel?-gondoltam. Sajnos nem igazán sikerült vissza aludnom...folyamatosan JB újdonsült slágere ment a fejemben...idegesítően fülbe mászó, ugyan úgy, ahogyan az összes eddigi száma...tökéletes, és soha sem hagyja a fejem, ha egyszer meghallottam, egyszerűen olyan érzésem van tőle, hogy meg kell hallgatnom, különben egész álló nap ez fog az agyamban kattogni. Felgyűrtem magam a padlóról, és felülve gondolkozni kezdtem. A telefon 6-ra van beállítva, van 10-15 percem míg újra jelez, annyi bőven elég, hogy elkészüljek és egész nap ezt hallgassam. Függő vagyok, legalább is nagyon úgy tűnik.
Szép ráérősen felálltam, oda sétáltam a rögtönzött ruhatáramhoz, és kiválasztottam valami kényelmes ruhát, ugyanis terveim szerint itthon punnyadok egész álló nap, és nem csinálok abszolút semmit, csak bebújok az ágyba és egy nagy adag csokis jégkrém kíséretében, 1000. is megnézem a Szerelmünk lapjai-t és bőgök, ebbe még bele sűrítek egy kis Justin féle Heartbreaker-t, s kb. ennyivel le van tudva a napom. Szerintem mondanom sem kell, hogy semmihez nincs kedvem, legszívesebben felakasztanám magam, vagy neki rohannék a falnak. Kösz, Nathan tönkre tetted a már amúgy is borzalmas életemet.
Ruhához vissza térve, egy fekete hosszított felső és egy rövidnadrág mellett döntöttem. Tudom, igen tudom, hogy október van, ősz, meg hideg, de én valahogy sosem fázok, talán télen, de akkor sem kifejezetten. Magamhoz vettem a választott ruhadarabokat, és a fürdő felé siettem. Mivel nem vagyok illetlen, bekopogtam, de válasz nem érkezett, ezért kinyitottam az ajtót. Beérve megbizonyosodtam róla, hogy senki sem tartózkodik odabent-rajtam kívül-, így hát magamra zártam az ajtót, és elkezdtem öltözni. Ezután következtek a reggeli teendők. Először is megmostam az arcomat, megfésültem a hajam, majd úgy döntöttem lemegyek kajolni, azután pedig szakszerűen fogat mosok. A pizsamámat a szennyesbe dobtam, és már suhantam is lefelé. A lépcsőnél megálltam, fura hangokat hallottam, azon gondolkoztam, le merjek-e menni, vagy esetleg mégsem?! Egye fene, nem vagyok beszari, lemegyek, aztán lesz ami lesz.
A konyhához érve megláttam Justin-t (szerk.: nem Biebert, hanem Jade lakótársát, remélem így érthetőbb :D) aki épp a reggeli készítésével bajlódott, pontosabban akkor, abban a minutumban próbálta leszedni a plafonra ragadt palacsinta tésztát. Valaki megmondaná nekem, miért kell produkciózni azzal a szerencsétlen tésztával? Mért dobálják? Nem tudják simán, mondjuk késsel felfordítani? Logika.
-Khmmm. Segítsek valamit?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Jade lakótársacskája rám emelte tekintetét és kínosan elmosolyodott.
-Nem, köszi. Megoldom...valahogy.-suttogta el a mondandója végét, mire én felnevettem, s közelebb mentem hozzá.
-Nagyfiú! Próbáltad már a felmosó nyelével lepiszkálni?
-Nem igazán, de hogy most így mondod...-biccentette a fejét a felmosó felé-ide hoznád?
-Rajtam ne múljon a sikerélményed, fiam.-nevettem, és a felmosó nyelét a kezembe véve, átadtam a mesternek, és figyeltem, hogyan ügyetlenkedik.
Végül is hosszú kegyetlen harcok után, lepottyant az a kis tészta darab a plafonról.
-Végre..-sóhajtott, majd felém tolta a kotyvalékát.-Kéred?
-Edd csak meg! Megérdemled.-kacsintottam, mire elkezdett röhögni, én pedig sarkon fordultam, és neki álltam szendvicset csinálni. A hűtőből elővettem a hozzávalókat, a szekrényből pedig a kenyeret, ezeket gyorsan össze dobtam, miután kész lettem vele, leültem az asztalhoz, és elkezdtem nyugodtan falatozni belőle.
-Sam! Egyébként Jade mondta, hogy szakítottál a barátoddal...nagyon sajnálom, tényleg.-ült le mellém Mr. Ügyetlenke.
-Ne sajnáld, nem kell, nem a te hibád.-húztam egy erőltetett mosolyt az arcomra.
-Előttem igazán nem kell az erős lányt játszanod, aki mindent kibír. Te sem vagy kőből...vannak érzéseid.
-Lehet, hogy nem vagyok kőből, de erős maradok, megígértem már magamnak 3 évvel ezelőtt, hogy soha a büdös életben nem fogok többé sírni egy segg hülye állat miatt sem.-vontam vállat, majd betettem a tálat a mosogatóba.
-Ezt mégis, hogy érted?
-Justin. Kérlek ne haragudj, hogy ezt mondom, de pont nem egy idegennek fogom elmondani, hogy mik történtek velem.-ültem vissza a szék(em)re.
-Tudod bennem megbízhatsz. Elmondhatsz bármit, meghallgatlak.-simogatta meg a vállam...olyan ismerős nekem ez a mondat...az összes ezt mondja.
-Mondták már páran...
-Kérlek! Segíteni szeretnék...
-Legyen...-egyeztem bele végül.-Ömm...kezdjük a legelején. Tehát...születésemkor anyukám...meghalt. Körülbelül 2 hónapot töltöttem a kórházban, koraszülött osztályon. Miután kiengedtek, apám feltételezem azért, mert ki nem állhatott, mert, hogy én megöltem anyámat, beadott egy itteni árvaházba. Folyamatosan csúfoltak, és vertek, kinevettek. Nem voltak barátaim...mindenki kiközösített. Borzalmas volt. Aztán Jade is bekerült, össze barátkoztam vele, na meg persze George-al, és ott volt Harry is, aki miatt az egész rosszabb lett. 15 éves lehettem amikor teljesen máshogy kezdtem hozzá viszonyulni, csak még akkor nem tudtam, hogy hogyan. Végül is ő egy évvel idősebb volt nálam...a lényeg...örökbe fogadták és össze törtem. Nem az esett rosszul, hogy elment, örültem neki, hogy legalább neki lehet családja...hanem az, hogy szó nélkül, köszönés nélkül ment el. Akkor összetört bennem minden. Rossz társaságba keveredtem, ott megismertem Nathan-t akivel össze jöttem, és az egyik barátja beajánlott abba a kávézóba ahol most is dolgozom...a többit pedig már feltételezem tudod. Tömören ennyi lenne.
-Nem valami fényes sztori...-vakarta meg a fejét.
-Hát nem....
-Figyelj, ha bármiben segíthetek, szólj nyugodtan! És igazán nem kell bánkódnod azok miatt a bunkók miatt...elég idióták, hogy elengedtek. Nem hiszem, hogy tudják mit veszítettek...-kacsintott, majd megsimogatta a fejem tetejét, és kiment a konyhából, ezzel egyedül maradtam a gondolataim között.
Elég rossz kedvem volt, de így sokkal, de sokkal rosszabb lett. Amikor a múltamról kell beszélnem, teljesen kifordulok magamból. Alapvetően egy erős egyéniség vagyok, viszont érdekelnek mások véleményei. Akkor amikor a múltbéli életemről kell beszámolót tartanom, elgyengülök...mintha nem is én lennék.
Sóhajtottam, majd felálltam a székről és a nappaliba sétáltam. Ott leültem a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t, és kb. mint egy agyhalott zombi, bámultam a színes képeket. Semmi érdekes nem ment benne csupán főzős műsorok, televíziós vásárlás. Vagyis sok olyan műsor, ami engem nem érdekel. Kapcsolgattam a csatornák között, végül úgy döntöttem, hogy a zenecsatornán hagyom. Lement egy csomó unalmas szám, mire egy normális zenét is beadtak. ( http://www.youtube.com/watch?v=NlmezywdxPI )
Imádom Eminem zenéit. Amikor rossz kedvem volt, vagy elegem volt mindenből, esetleg ott tartottam, hogy leszarok mindent és mindenkit, régebben is folyamatosan őt hallgattam. Ennyiben nem változtam.
Miután vége lett a zenének, Jade szó szerint beesett az ajtón. Lihegve hozzám vágott egy 'Jó reggelt Sam!' köszöntést és felrohant a lépcsőn, gondolom én tusolni, mert enyhén szólva úgy izzadt mint egy ló.
Nem kevesebb mint 15 perc után vissza rohant a nappaliba, új friss és üde önmagával.
-Mizu?-kérdezte.
-Mi lenne?
-Hát...feltételezem történt veled valami, míg futni voltam...vagy nem?
-Semmi....-vontam vállat.
-Nem látogatott meg senki?
-Senki. Mért kellett volna?
-Hát éppenséggel...ja.-vigyorgott.
-Mi csináltál?-akadtam ki. Biztosan bekevert valamit. Mindig ezt csinálja, csak egyszer nehogy megrugdossam...:D
-Semmit. Ilyennek ismersz te engem?
-Igen, pontosan ilyennek.
-Mikor szóltam bele utoljára az életedbe?-röhögött.
-Gondolom, ma.-vágtam fancsali képet. Engem nem ver át.-Jade ne játssz az idegeimmel! Mondjad elfele! Kihez van köze? Kivel hozol össze már megint?
-Aj jó, megfogtál. De akkor sem mondom el. Ha ma nem jött, hétfőn meglátod.
-Jó. Váltsunk témát...
-Ilyen könnyen feladod? Nem jellemző rád...-nevetett. Igen...ő mindig, minden lehetséges helyzetben röhög. Fura szokása. Mondjuk ő sem valami normális...
-Igen, feladom. Úgy sem mondod el. Szar kedvem van. Nem érdekel.
-De hát én még vitázni...-nem tudta befejezni a mondandóját, mert épp a közepén csengettek. Elkezdtünk veszekedni, hogy ki nyisson ajtót, de hiába próbálkozott. Én nyertem. Mindig én nyerek. Jade dühösen, körülbelül olyan fejjel, mint akit kínoznak, elindult az ajtó felé, majd unottan kinyitotta. Láthatóan még a düh is lefagyott a képéről meglepettségében. Majd hirtelen a semmiből ledöbbent arca rák vörös lett, kiment az ajtón és bezárta maga után. Nem tudom mi történhetett...gondolom nem valami szipi-szupi dolog.
-Jade szemszöge.-
Mint mindig most is vitáztunk egy kicsit az ajtónyitáson, de szokványos módon Sam kerekedett felül, ergo: rám maradt a hívatlan vendég betessékelése.
Besértődött, egy kis idegességgel fűzerezett arccal indultam meg az ajtó felé. Nem voltam megsértődve, csak szeretem a "mindenen kiakadok libát" játszani. Vicces, még engem is szórakoztat. Ahhoz képest, hogy reumás csigaként haladtam, sikerült oda érnem, és unott fejjel kinyitottam az engem, és a vendéget különválasztó "akadályt". Akit láttam...Nathan volt. Teljesen lefagytam, majd mikor már tudatosult bennem, hogy ez a féreg épp velem szemben áll, mérhetetlenül dühös lettem. A fejem szinte lángolt. Mégis, hogy képzeli, hogy megbántja a legjobb barátnőmet, megalázza, kitúrja az otthonából, és ezek után még ide meri tolni a képét? Nem tetszik ez a hozzáállás...nagyon nem.
Elhatároztam, hogy szó szerint vissza küldöm a jó édes anyjába, ezért kiléptem a meleg és biztonságot nyújtó házból, majd neki kezdtem Mr. Tökéletes szidásának. Mit ne mondjak, nagyon élveztem.
-Mit keresel itt te segg hülye barom? Mégis, hogy képzelted, hogy ide jössz? Nincs benned egy szemernyi kis együttérzés sem?-toltam el az ajtótól.
-Ide figyelj dagadt! Semmi közöd hozzá, hogy miért jöttem, ahhoz sincs, hogy kihez, szóval engedjél be, aztán végeztünk egymással.-lökött arrébb, de én útját álltam. Szidhat, ahogy csak akar, én ugyan nem engedem be ebbe a házba!
-Nem engedlek be. Hagyd békén Sam-et! Nem érdemled meg őt. Soha nem is érdemelted. Mindig csak kihasználtad, és azt hiszed, hogy ő majd ezek után megbocsát neked? Hol élsz te angyalka? Álomvilágban? Csak szólók ez itt a valóság. Nem kapsz meg mindent szőke herceg. Nyugodj bele!-nevettem szemrehányóan. Leszarom, hogy mit csinál velem, erős maradok. Már csak Sam miatt is. Nem hagyom cserben a testvéremet.
-Utoljára mondom el ribanc. Engedj be! Minden jogom megvan hozzá, hogy beszéljek vele. Ő az én barátnőm, a tulajdonom. Vágod? Semmi közöd az életünkhöz! Ő az enyém.-ordítozott. Tulajdon? Miről beszél ez a barom arc? Megkergült?
-Mi az, hogy a tiéd? Nem szeret! Megbántottad. Te hibád, nem az enyém. Hordd el magad Paprika Jancsi! Senki sem kíváncsi rád.-mosolyodtam el gúnyosan, és integetni kezdtem. Ő még mindig nem tágított. Állt ölbe tett kézzel és gondolkozott, majd megszólalt.
-Te akartad csicska paraszt. Rajtam ne múljon...szórakozhatunk itt az ajtóban egy darabig. De úgy is beszélek vele. Nem veheted el! Hozzám tartozik, szeret engem. Törődj a magad dolgával!
-Ez az én dolgom. És ne merd még egyszer a tulajdonodnak nevezni! Míg megbasztál 1000-t, inkább törődtél volna vele! Késő bánat.-kuncogtam az orrom alatt amire már nem válaszolt. Reflex szerűen pofon vágott. A keze nagyot csattan az arcomon. Feltételezem, hogy fehér bőröm a hirtelen ütéstől pirosra színeződött. Be telt a pohár. Ez a pöcs engem ne ütögessen! Kicsoda ő? Egy SENKI.
-Na jól van kis kuvasz...utoljára mondom el. Húzzál el, vagy hívom a zsarukat. Nem viccelek. Takarodjál!-kiabáltam, mire ő egy ördögi mosollyal válaszolt, gondolom azért, hogy jelezze, nem megy ő innen sehova. Már épp szóltam volna a következőt, amikor arra lettem figyelmes, hogy nyitódik az ajtó.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-jött ki idegesen Sam...
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!♥
-Samantha szemszöge-
Girl you don't know how I feel, since you've been away...-hallottam meg a telefonom hangját, amint Heartbreaker-t üvöltve felver az álmok világából. Idegesen 'szundi' üzemmódra kapcsoltam, és vissza feküdtem. Szombat van, minek keljek fel?-gondoltam. Sajnos nem igazán sikerült vissza aludnom...folyamatosan JB újdonsült slágere ment a fejemben...idegesítően fülbe mászó, ugyan úgy, ahogyan az összes eddigi száma...tökéletes, és soha sem hagyja a fejem, ha egyszer meghallottam, egyszerűen olyan érzésem van tőle, hogy meg kell hallgatnom, különben egész álló nap ez fog az agyamban kattogni. Felgyűrtem magam a padlóról, és felülve gondolkozni kezdtem. A telefon 6-ra van beállítva, van 10-15 percem míg újra jelez, annyi bőven elég, hogy elkészüljek és egész nap ezt hallgassam. Függő vagyok, legalább is nagyon úgy tűnik.
Szép ráérősen felálltam, oda sétáltam a rögtönzött ruhatáramhoz, és kiválasztottam valami kényelmes ruhát, ugyanis terveim szerint itthon punnyadok egész álló nap, és nem csinálok abszolút semmit, csak bebújok az ágyba és egy nagy adag csokis jégkrém kíséretében, 1000. is megnézem a Szerelmünk lapjai-t és bőgök, ebbe még bele sűrítek egy kis Justin féle Heartbreaker-t, s kb. ennyivel le van tudva a napom. Szerintem mondanom sem kell, hogy semmihez nincs kedvem, legszívesebben felakasztanám magam, vagy neki rohannék a falnak. Kösz, Nathan tönkre tetted a már amúgy is borzalmas életemet.
Ruhához vissza térve, egy fekete hosszított felső és egy rövidnadrág mellett döntöttem. Tudom, igen tudom, hogy október van, ősz, meg hideg, de én valahogy sosem fázok, talán télen, de akkor sem kifejezetten. Magamhoz vettem a választott ruhadarabokat, és a fürdő felé siettem. Mivel nem vagyok illetlen, bekopogtam, de válasz nem érkezett, ezért kinyitottam az ajtót. Beérve megbizonyosodtam róla, hogy senki sem tartózkodik odabent-rajtam kívül-, így hát magamra zártam az ajtót, és elkezdtem öltözni. Ezután következtek a reggeli teendők. Először is megmostam az arcomat, megfésültem a hajam, majd úgy döntöttem lemegyek kajolni, azután pedig szakszerűen fogat mosok. A pizsamámat a szennyesbe dobtam, és már suhantam is lefelé. A lépcsőnél megálltam, fura hangokat hallottam, azon gondolkoztam, le merjek-e menni, vagy esetleg mégsem?! Egye fene, nem vagyok beszari, lemegyek, aztán lesz ami lesz.
A konyhához érve megláttam Justin-t (szerk.: nem Biebert, hanem Jade lakótársát, remélem így érthetőbb :D) aki épp a reggeli készítésével bajlódott, pontosabban akkor, abban a minutumban próbálta leszedni a plafonra ragadt palacsinta tésztát. Valaki megmondaná nekem, miért kell produkciózni azzal a szerencsétlen tésztával? Mért dobálják? Nem tudják simán, mondjuk késsel felfordítani? Logika.
-Khmmm. Segítsek valamit?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Jade lakótársacskája rám emelte tekintetét és kínosan elmosolyodott.
-Nem, köszi. Megoldom...valahogy.-suttogta el a mondandója végét, mire én felnevettem, s közelebb mentem hozzá.
-Nagyfiú! Próbáltad már a felmosó nyelével lepiszkálni?
-Nem igazán, de hogy most így mondod...-biccentette a fejét a felmosó felé-ide hoznád?
-Rajtam ne múljon a sikerélményed, fiam.-nevettem, és a felmosó nyelét a kezembe véve, átadtam a mesternek, és figyeltem, hogyan ügyetlenkedik.
Végül is hosszú kegyetlen harcok után, lepottyant az a kis tészta darab a plafonról.
-Végre..-sóhajtott, majd felém tolta a kotyvalékát.-Kéred?
-Edd csak meg! Megérdemled.-kacsintottam, mire elkezdett röhögni, én pedig sarkon fordultam, és neki álltam szendvicset csinálni. A hűtőből elővettem a hozzávalókat, a szekrényből pedig a kenyeret, ezeket gyorsan össze dobtam, miután kész lettem vele, leültem az asztalhoz, és elkezdtem nyugodtan falatozni belőle.
-Sam! Egyébként Jade mondta, hogy szakítottál a barátoddal...nagyon sajnálom, tényleg.-ült le mellém Mr. Ügyetlenke.
-Ne sajnáld, nem kell, nem a te hibád.-húztam egy erőltetett mosolyt az arcomra.
-Előttem igazán nem kell az erős lányt játszanod, aki mindent kibír. Te sem vagy kőből...vannak érzéseid.
-Lehet, hogy nem vagyok kőből, de erős maradok, megígértem már magamnak 3 évvel ezelőtt, hogy soha a büdös életben nem fogok többé sírni egy segg hülye állat miatt sem.-vontam vállat, majd betettem a tálat a mosogatóba.
-Ezt mégis, hogy érted?
-Justin. Kérlek ne haragudj, hogy ezt mondom, de pont nem egy idegennek fogom elmondani, hogy mik történtek velem.-ültem vissza a szék(em)re.
-Tudod bennem megbízhatsz. Elmondhatsz bármit, meghallgatlak.-simogatta meg a vállam...olyan ismerős nekem ez a mondat...az összes ezt mondja.
-Mondták már páran...
-Kérlek! Segíteni szeretnék...
-Legyen...-egyeztem bele végül.-Ömm...kezdjük a legelején. Tehát...születésemkor anyukám...meghalt. Körülbelül 2 hónapot töltöttem a kórházban, koraszülött osztályon. Miután kiengedtek, apám feltételezem azért, mert ki nem állhatott, mert, hogy én megöltem anyámat, beadott egy itteni árvaházba. Folyamatosan csúfoltak, és vertek, kinevettek. Nem voltak barátaim...mindenki kiközösített. Borzalmas volt. Aztán Jade is bekerült, össze barátkoztam vele, na meg persze George-al, és ott volt Harry is, aki miatt az egész rosszabb lett. 15 éves lehettem amikor teljesen máshogy kezdtem hozzá viszonyulni, csak még akkor nem tudtam, hogy hogyan. Végül is ő egy évvel idősebb volt nálam...a lényeg...örökbe fogadták és össze törtem. Nem az esett rosszul, hogy elment, örültem neki, hogy legalább neki lehet családja...hanem az, hogy szó nélkül, köszönés nélkül ment el. Akkor összetört bennem minden. Rossz társaságba keveredtem, ott megismertem Nathan-t akivel össze jöttem, és az egyik barátja beajánlott abba a kávézóba ahol most is dolgozom...a többit pedig már feltételezem tudod. Tömören ennyi lenne.
-Nem valami fényes sztori...-vakarta meg a fejét.
-Hát nem....
-Figyelj, ha bármiben segíthetek, szólj nyugodtan! És igazán nem kell bánkódnod azok miatt a bunkók miatt...elég idióták, hogy elengedtek. Nem hiszem, hogy tudják mit veszítettek...-kacsintott, majd megsimogatta a fejem tetejét, és kiment a konyhából, ezzel egyedül maradtam a gondolataim között.
Elég rossz kedvem volt, de így sokkal, de sokkal rosszabb lett. Amikor a múltamról kell beszélnem, teljesen kifordulok magamból. Alapvetően egy erős egyéniség vagyok, viszont érdekelnek mások véleményei. Akkor amikor a múltbéli életemről kell beszámolót tartanom, elgyengülök...mintha nem is én lennék.
Sóhajtottam, majd felálltam a székről és a nappaliba sétáltam. Ott leültem a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t, és kb. mint egy agyhalott zombi, bámultam a színes képeket. Semmi érdekes nem ment benne csupán főzős műsorok, televíziós vásárlás. Vagyis sok olyan műsor, ami engem nem érdekel. Kapcsolgattam a csatornák között, végül úgy döntöttem, hogy a zenecsatornán hagyom. Lement egy csomó unalmas szám, mire egy normális zenét is beadtak. ( http://www.youtube.com/watch?v=NlmezywdxPI )
Imádom Eminem zenéit. Amikor rossz kedvem volt, vagy elegem volt mindenből, esetleg ott tartottam, hogy leszarok mindent és mindenkit, régebben is folyamatosan őt hallgattam. Ennyiben nem változtam.
Miután vége lett a zenének, Jade szó szerint beesett az ajtón. Lihegve hozzám vágott egy 'Jó reggelt Sam!' köszöntést és felrohant a lépcsőn, gondolom én tusolni, mert enyhén szólva úgy izzadt mint egy ló.
Nem kevesebb mint 15 perc után vissza rohant a nappaliba, új friss és üde önmagával.
-Mizu?-kérdezte.
-Mi lenne?
-Hát...feltételezem történt veled valami, míg futni voltam...vagy nem?
-Semmi....-vontam vállat.
-Nem látogatott meg senki?
-Senki. Mért kellett volna?
-Hát éppenséggel...ja.-vigyorgott.
-Mi csináltál?-akadtam ki. Biztosan bekevert valamit. Mindig ezt csinálja, csak egyszer nehogy megrugdossam...:D
-Semmit. Ilyennek ismersz te engem?
-Igen, pontosan ilyennek.
-Mikor szóltam bele utoljára az életedbe?-röhögött.
-Gondolom, ma.-vágtam fancsali képet. Engem nem ver át.-Jade ne játssz az idegeimmel! Mondjad elfele! Kihez van köze? Kivel hozol össze már megint?
-Aj jó, megfogtál. De akkor sem mondom el. Ha ma nem jött, hétfőn meglátod.
-Jó. Váltsunk témát...
-Ilyen könnyen feladod? Nem jellemző rád...-nevetett. Igen...ő mindig, minden lehetséges helyzetben röhög. Fura szokása. Mondjuk ő sem valami normális...
-Igen, feladom. Úgy sem mondod el. Szar kedvem van. Nem érdekel.
-De hát én még vitázni...-nem tudta befejezni a mondandóját, mert épp a közepén csengettek. Elkezdtünk veszekedni, hogy ki nyisson ajtót, de hiába próbálkozott. Én nyertem. Mindig én nyerek. Jade dühösen, körülbelül olyan fejjel, mint akit kínoznak, elindult az ajtó felé, majd unottan kinyitotta. Láthatóan még a düh is lefagyott a képéről meglepettségében. Majd hirtelen a semmiből ledöbbent arca rák vörös lett, kiment az ajtón és bezárta maga után. Nem tudom mi történhetett...gondolom nem valami szipi-szupi dolog.
-Jade szemszöge.-
Mint mindig most is vitáztunk egy kicsit az ajtónyitáson, de szokványos módon Sam kerekedett felül, ergo: rám maradt a hívatlan vendég betessékelése.
Besértődött, egy kis idegességgel fűzerezett arccal indultam meg az ajtó felé. Nem voltam megsértődve, csak szeretem a "mindenen kiakadok libát" játszani. Vicces, még engem is szórakoztat. Ahhoz képest, hogy reumás csigaként haladtam, sikerült oda érnem, és unott fejjel kinyitottam az engem, és a vendéget különválasztó "akadályt". Akit láttam...Nathan volt. Teljesen lefagytam, majd mikor már tudatosult bennem, hogy ez a féreg épp velem szemben áll, mérhetetlenül dühös lettem. A fejem szinte lángolt. Mégis, hogy képzeli, hogy megbántja a legjobb barátnőmet, megalázza, kitúrja az otthonából, és ezek után még ide meri tolni a képét? Nem tetszik ez a hozzáállás...nagyon nem.
Elhatároztam, hogy szó szerint vissza küldöm a jó édes anyjába, ezért kiléptem a meleg és biztonságot nyújtó házból, majd neki kezdtem Mr. Tökéletes szidásának. Mit ne mondjak, nagyon élveztem.
-Mit keresel itt te segg hülye barom? Mégis, hogy képzelted, hogy ide jössz? Nincs benned egy szemernyi kis együttérzés sem?-toltam el az ajtótól.
-Ide figyelj dagadt! Semmi közöd hozzá, hogy miért jöttem, ahhoz sincs, hogy kihez, szóval engedjél be, aztán végeztünk egymással.-lökött arrébb, de én útját álltam. Szidhat, ahogy csak akar, én ugyan nem engedem be ebbe a házba!
-Nem engedlek be. Hagyd békén Sam-et! Nem érdemled meg őt. Soha nem is érdemelted. Mindig csak kihasználtad, és azt hiszed, hogy ő majd ezek után megbocsát neked? Hol élsz te angyalka? Álomvilágban? Csak szólók ez itt a valóság. Nem kapsz meg mindent szőke herceg. Nyugodj bele!-nevettem szemrehányóan. Leszarom, hogy mit csinál velem, erős maradok. Már csak Sam miatt is. Nem hagyom cserben a testvéremet.
-Utoljára mondom el ribanc. Engedj be! Minden jogom megvan hozzá, hogy beszéljek vele. Ő az én barátnőm, a tulajdonom. Vágod? Semmi közöd az életünkhöz! Ő az enyém.-ordítozott. Tulajdon? Miről beszél ez a barom arc? Megkergült?
-Mi az, hogy a tiéd? Nem szeret! Megbántottad. Te hibád, nem az enyém. Hordd el magad Paprika Jancsi! Senki sem kíváncsi rád.-mosolyodtam el gúnyosan, és integetni kezdtem. Ő még mindig nem tágított. Állt ölbe tett kézzel és gondolkozott, majd megszólalt.
-Te akartad csicska paraszt. Rajtam ne múljon...szórakozhatunk itt az ajtóban egy darabig. De úgy is beszélek vele. Nem veheted el! Hozzám tartozik, szeret engem. Törődj a magad dolgával!
-Ez az én dolgom. És ne merd még egyszer a tulajdonodnak nevezni! Míg megbasztál 1000-t, inkább törődtél volna vele! Késő bánat.-kuncogtam az orrom alatt amire már nem válaszolt. Reflex szerűen pofon vágott. A keze nagyot csattan az arcomon. Feltételezem, hogy fehér bőröm a hirtelen ütéstől pirosra színeződött. Be telt a pohár. Ez a pöcs engem ne ütögessen! Kicsoda ő? Egy SENKI.
-Na jól van kis kuvasz...utoljára mondom el. Húzzál el, vagy hívom a zsarukat. Nem viccelek. Takarodjál!-kiabáltam, mire ő egy ördögi mosollyal válaszolt, gondolom azért, hogy jelezze, nem megy ő innen sehova. Már épp szóltam volna a következőt, amikor arra lettem figyelmes, hogy nyitódik az ajtó.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-jött ki idegesen Sam...
2013. október 9., szerda
Harmadik rész.
Helló emberkék!:DD Helyzet a következő: van 130 oldalmegjelenítésem, köszönöm szépen.:) Ezen kívül hamarabb hoztam a részt vasárnapnál.
Elnézést amiért ilyen rövid lett, valahogy most nem volt ihletem, de meg írtam, hogy a másikat, amire már van ötletem el tudjam kezdeni írni...fura, tudom.:D Nekem nem csak a hosszával, hanem a tartalmával is vannak bajaim, ennek okát már az előbb megindokoltam. Következő fejezet: legkésőbb jövő hét vasárnap, a szokásos módon, de lehet, hogy kicsivel hamarabb hozom, ez a tanulnivalótól, illetve az időmtől függ. Na, de nem dumálok annyit, itt a rész.:) *elnézést a csúnya szavakért ;)*
-Három évvel később.-
Erőm már egyáltalán nincsen...nem kell sok és össze esem. Haza felé tartok a munkából. Egy kis kávézóban dolgozom, kereken 2 hete. Nem nagy cucc, általában nem fáradok el ennyire, csak hát ma nem igazán volt időm enni, így hát kiürültek a tartalékaim. Ugyebár 2 hete, október 2.-án betöltöttem a 18-t és szabály szerűen kivágtak az árvaházból. Az utolsó mondatuk ennyi volt: "Adományt, régi játékot, ruhát elfogadunk. Amennyiben segíteni szeretne az itt élő gyermekeken. Viszlát!"
Hát nem vettek könnyes búcsút tőlem, mondhatom. Viszont nem élek az utcán. Amint kikerültem neki álltam munkát keresni, és még az árvaházban találtam magamnak házat. Otthon nem vagyok egyedül. A barátommal bérlem...nem barát barát, hanem pasi..társ..izé na értitek. Fura és elég újszerű ez nekem...szoknom kell még.
Az utolsó lépések után megérkeztem a kis "szerelmi fészkemhez". Előkotortam a kulcsomat, majd kinyitottam az ajtót. Elég érdekes látvány fogadott. Egy lány és az én drága barátom a kanapén. Azért tök jó, hogy az előbb még annyira, de annyira szerettem, most pedig szinte meg tudnám fojtani.
Ledermedten álltam az ajtóban. Vártam a jó öreg "ez nem az aminek látszik" kifogást. Nathan látszólag erősen törte a fejét, hogy milyen hiper-szuper kifogással álljon elő, de neki sem jutott más az eszébe. Tipikus.
-Sam..kicsim..ez nem az aminek látszik!
-Nem? Mert én marhára úgy látom, hogy egy szőke ribanccal fetrengsz a kanapén. De ha nem ez, akkor magyarázd meg drágám, hogy mégis mi a fasz ez?-mutogattam idegesen.
-Hát..én...mi csak..
-Tudod mit?! Ne is folytasd inkább! Innentől kezdve nem lesz rám gondod, azt hozol ide, és azt dugsz agyon akit és amikor csak akarsz!-ezzel fogtam magam, felrohantam a lépcsőn, egyenesen a szobánkba, ahol megcéloztam a szekrényt. Fogtam amit tudtam, az összes ruhámat, és mindent bele gyömöszöltem egy táskába. Miután össze pakoltam vissza rohantam a nappaliba, és Nathan felé fordultam, aki épp próbálta felvenni a nadrágját.
-Gratulálok! Kibírtál mellettem 2 hetet. Folytassátok csak! Én már itt sem vagyok.-ezzel sarkon fordultam és kirohantam az utcára.
Remek. Most hová menjek? Nincs hol aludnom, mert ez a fasz ott digi dugi-zik azzal a ribanccal-gondoltam. Végül támadt egy ötletem. Talán Jade-nél meghúzhatom magam. Egy kis időt ki bírok ott náluk, aztán meg lesz ami lesz.
Ez az én formám. Reggel boldogan megyek dolgozni, szerelmesen, kidolgozom a lelkem és próbálom a legjobbat nyújtani. Mire haza érek mit látok? A pasim meg egy pláza picsa játszadozik a kanapémon. Most pedig mehetek a barátnőm nyakára, mert voltam olyan hülye, hogy ahelyett, hogy elküldtem volna azt a férget az apja faszára, eljöttem én. Kezdett már sötétedni, ennek hatására igencsak megszaporáztam a lépteimet. Nem szeretek sötétben sétálgatni egyedül...bármi megtörténhet.
Pár perc után megérkeztem Jade házához. Gondoltam, hogy biztos nem ő nyit majd ajtót, mert hát 3-an bérelnek egy házat, ő pedig elég lusta ahhoz, hogy a másikra sózza az ajtó nyitást. Becsengettem, és vártam.
Nem sokkal ezután ajtót nyitottak, mégpedig Jade egyik haverja...pontosan nem tudom a nevét, viszont ő is itt lakik, egy fiú, azt hiszem 20 éves, magas, barna hajú, barna színű a szeme...tipikus macsó csávó.
-Szia..ömm..Sam..ugye?-vonta fel a szemöldökét.
-Szia, igen én lennék. Te pedig...?
-Justin.-küldött felém egy mosolyt, mire én is erőltettem egyet az arcomra.
-Oh, hát nagyon örvendek Justin. Kérdés..Jade itthon tartózkodik?
-Igen, gyere csak be, mindjárt szólok neki.-erre már kiáltott is volna, de félbe szakítottam.
-Köszönöm, de nem szükséges, megoldom egyedül is.
-Hát rendben. Balra a második ajtó!
-Tudom..-nevettem. Szépen lassan fellépcsőztem, és az ajtója előtt megálltam, majd bekopogtam.
-Gyere!-hallottam meg a hangját bentről, mire magabiztosan benyitottam.
-Szia Jade barátosném.
-Mi a baj?-nézett rám lélekbe látóan...neki nem lehet hazudni.
-Hát...azt hiszem szakítottam Nathan-el és most nincs hol laknom...
-Hiszed? Szóval megcsalt, te pedig leordítottad? Ezt vehetjük szakításnak is, igen.
-Minek kérdezed meg, hogy mi bajom, ha pontosan tudod mi történt?
-Próbálok jó barátnő lenni. Tehát nincs hol laknod, és szeretnél itt maradni pár napra? Rendben, maradhatsz. Ennek én csak örülök.
-Uhh..köszönöm. Megmentettél.
-Jó, de most ülj le, és meséld el pontosan, hogy mi történt. Mindent tudni akarok.
-Hát hol is kezdjem...-ültem le mellé az ágyra.-Tehát...munkából mentem épp haza, benyitottam nagy nyugodtan, és megláttam azt a faszt egy ribanccal. Amint..na érted. Én kiakadtam, ő magyarázkodott, össze pakoltam és eljöttem.
-Konkrét...tudod pedig már kezdtem örülni, hogy túl léptél H...-itt félbe szakítottam.
-Kérlek szépen ne mond ki a nevét...így is a sírás határán állok...
-Figyelj! Én értem, hogy rosszul vagy tőle, azt is, hogy megbántott, de ezt le kell rendezni. Most!
-Jade. Te tényleg hülye vagy? Ő egy világsztár. Mi közemberek vagyunk. A világsztárok nem állanak szóba közemberekkel. Egyébként is..látni sem bírom. Nem akarok még csupán a létezéséről sem tudni. Az a korszak lezárult. Nem bolygatom a múltat.-vágtam komoly arcot.
-Valld be, hogy hiányzik! Tudom, hogy így érzel...és azt is, hogy te is neki. Csak nem meritek bevallani még magatoknak sem...hiszen te szerete...-itt megint félbeszakítottam.
-Az már elmúlt. Lezártam. Mért nem hagysz ezzel a témával?
-Jót akarok neked. Igaz, hogy ő most nagy arcokkal lóg, járt Taylor Swift-tel, de még mindig ugyan az az ember aki volt. Higgy nekem!
-Honnan veszed ezt?
-Tudom, hogy így van. Könyörgöm, ha találkozol vele, csak az én kedvemért, ne hordd el, beszéld meg vele...csak az én kedvemért. Ez nem tesz jót neked.
-3 év hosszú idő...-ezzel lezártam a témát. Nagyon nem volt kedvem RÓLA beszélni. Az életem így is elég szar, nem kell, hogy még ő is vissza jöjjön. Egyébként sem keresne. Ahogy Jade mondta, ő most nagy arcokkal lóg, épp ezért rám sem bagózna ha találkoznánk. Le merem fogadni, hogy meg sem ismerne.-Aludhatnánk? Sok volt nekem ez a mai nap...
-Persze! Menny zuhanyozz le, az majd jót tesz. Én addig lent tartom a többieket, hogy ne nyissanak rád.-itt elkezdett kotorászni a szekrényében.-Tessék egy törölköző.
-Köszönöm.-ezzel elvettem tőle, és megcéloztam a fürdőszobát..ami ha jól emlékszem a folyosó végén van, az utolsó szobában.
Lezuhanyoztam, vissza mentem a szobába, és a földön tábort vertem magamnak. Tisztára mint egy kirándulás, csak éppen nem megyek többé haza...
Elnézést amiért ilyen rövid lett, valahogy most nem volt ihletem, de meg írtam, hogy a másikat, amire már van ötletem el tudjam kezdeni írni...fura, tudom.:D Nekem nem csak a hosszával, hanem a tartalmával is vannak bajaim, ennek okát már az előbb megindokoltam. Következő fejezet: legkésőbb jövő hét vasárnap, a szokásos módon, de lehet, hogy kicsivel hamarabb hozom, ez a tanulnivalótól, illetve az időmtől függ. Na, de nem dumálok annyit, itt a rész.:) *elnézést a csúnya szavakért ;)*
-Három évvel később.-
Erőm már egyáltalán nincsen...nem kell sok és össze esem. Haza felé tartok a munkából. Egy kis kávézóban dolgozom, kereken 2 hete. Nem nagy cucc, általában nem fáradok el ennyire, csak hát ma nem igazán volt időm enni, így hát kiürültek a tartalékaim. Ugyebár 2 hete, október 2.-án betöltöttem a 18-t és szabály szerűen kivágtak az árvaházból. Az utolsó mondatuk ennyi volt: "Adományt, régi játékot, ruhát elfogadunk. Amennyiben segíteni szeretne az itt élő gyermekeken. Viszlát!"
Hát nem vettek könnyes búcsút tőlem, mondhatom. Viszont nem élek az utcán. Amint kikerültem neki álltam munkát keresni, és még az árvaházban találtam magamnak házat. Otthon nem vagyok egyedül. A barátommal bérlem...nem barát barát, hanem pasi..társ..izé na értitek. Fura és elég újszerű ez nekem...szoknom kell még.
Az utolsó lépések után megérkeztem a kis "szerelmi fészkemhez". Előkotortam a kulcsomat, majd kinyitottam az ajtót. Elég érdekes látvány fogadott. Egy lány és az én drága barátom a kanapén. Azért tök jó, hogy az előbb még annyira, de annyira szerettem, most pedig szinte meg tudnám fojtani.
Ledermedten álltam az ajtóban. Vártam a jó öreg "ez nem az aminek látszik" kifogást. Nathan látszólag erősen törte a fejét, hogy milyen hiper-szuper kifogással álljon elő, de neki sem jutott más az eszébe. Tipikus.
-Sam..kicsim..ez nem az aminek látszik!
-Nem? Mert én marhára úgy látom, hogy egy szőke ribanccal fetrengsz a kanapén. De ha nem ez, akkor magyarázd meg drágám, hogy mégis mi a fasz ez?-mutogattam idegesen.
-Hát..én...mi csak..
-Tudod mit?! Ne is folytasd inkább! Innentől kezdve nem lesz rám gondod, azt hozol ide, és azt dugsz agyon akit és amikor csak akarsz!-ezzel fogtam magam, felrohantam a lépcsőn, egyenesen a szobánkba, ahol megcéloztam a szekrényt. Fogtam amit tudtam, az összes ruhámat, és mindent bele gyömöszöltem egy táskába. Miután össze pakoltam vissza rohantam a nappaliba, és Nathan felé fordultam, aki épp próbálta felvenni a nadrágját.
-Gratulálok! Kibírtál mellettem 2 hetet. Folytassátok csak! Én már itt sem vagyok.-ezzel sarkon fordultam és kirohantam az utcára.
Remek. Most hová menjek? Nincs hol aludnom, mert ez a fasz ott digi dugi-zik azzal a ribanccal-gondoltam. Végül támadt egy ötletem. Talán Jade-nél meghúzhatom magam. Egy kis időt ki bírok ott náluk, aztán meg lesz ami lesz.
Ez az én formám. Reggel boldogan megyek dolgozni, szerelmesen, kidolgozom a lelkem és próbálom a legjobbat nyújtani. Mire haza érek mit látok? A pasim meg egy pláza picsa játszadozik a kanapémon. Most pedig mehetek a barátnőm nyakára, mert voltam olyan hülye, hogy ahelyett, hogy elküldtem volna azt a férget az apja faszára, eljöttem én. Kezdett már sötétedni, ennek hatására igencsak megszaporáztam a lépteimet. Nem szeretek sötétben sétálgatni egyedül...bármi megtörténhet.
Pár perc után megérkeztem Jade házához. Gondoltam, hogy biztos nem ő nyit majd ajtót, mert hát 3-an bérelnek egy házat, ő pedig elég lusta ahhoz, hogy a másikra sózza az ajtó nyitást. Becsengettem, és vártam.
Nem sokkal ezután ajtót nyitottak, mégpedig Jade egyik haverja...pontosan nem tudom a nevét, viszont ő is itt lakik, egy fiú, azt hiszem 20 éves, magas, barna hajú, barna színű a szeme...tipikus macsó csávó.
-Szia..ömm..Sam..ugye?-vonta fel a szemöldökét.
-Szia, igen én lennék. Te pedig...?
-Justin.-küldött felém egy mosolyt, mire én is erőltettem egyet az arcomra.
-Oh, hát nagyon örvendek Justin. Kérdés..Jade itthon tartózkodik?
-Igen, gyere csak be, mindjárt szólok neki.-erre már kiáltott is volna, de félbe szakítottam.
-Köszönöm, de nem szükséges, megoldom egyedül is.
-Hát rendben. Balra a második ajtó!
-Tudom..-nevettem. Szépen lassan fellépcsőztem, és az ajtója előtt megálltam, majd bekopogtam.
-Gyere!-hallottam meg a hangját bentről, mire magabiztosan benyitottam.
-Szia Jade barátosném.
-Mi a baj?-nézett rám lélekbe látóan...neki nem lehet hazudni.
-Hát...azt hiszem szakítottam Nathan-el és most nincs hol laknom...
-Hiszed? Szóval megcsalt, te pedig leordítottad? Ezt vehetjük szakításnak is, igen.
-Minek kérdezed meg, hogy mi bajom, ha pontosan tudod mi történt?
-Próbálok jó barátnő lenni. Tehát nincs hol laknod, és szeretnél itt maradni pár napra? Rendben, maradhatsz. Ennek én csak örülök.
-Uhh..köszönöm. Megmentettél.
-Jó, de most ülj le, és meséld el pontosan, hogy mi történt. Mindent tudni akarok.
-Hát hol is kezdjem...-ültem le mellé az ágyra.-Tehát...munkából mentem épp haza, benyitottam nagy nyugodtan, és megláttam azt a faszt egy ribanccal. Amint..na érted. Én kiakadtam, ő magyarázkodott, össze pakoltam és eljöttem.
-Konkrét...tudod pedig már kezdtem örülni, hogy túl léptél H...-itt félbe szakítottam.
-Kérlek szépen ne mond ki a nevét...így is a sírás határán állok...
-Figyelj! Én értem, hogy rosszul vagy tőle, azt is, hogy megbántott, de ezt le kell rendezni. Most!
-Jade. Te tényleg hülye vagy? Ő egy világsztár. Mi közemberek vagyunk. A világsztárok nem állanak szóba közemberekkel. Egyébként is..látni sem bírom. Nem akarok még csupán a létezéséről sem tudni. Az a korszak lezárult. Nem bolygatom a múltat.-vágtam komoly arcot.
-Valld be, hogy hiányzik! Tudom, hogy így érzel...és azt is, hogy te is neki. Csak nem meritek bevallani még magatoknak sem...hiszen te szerete...-itt megint félbeszakítottam.
-Az már elmúlt. Lezártam. Mért nem hagysz ezzel a témával?
-Jót akarok neked. Igaz, hogy ő most nagy arcokkal lóg, járt Taylor Swift-tel, de még mindig ugyan az az ember aki volt. Higgy nekem!
-Honnan veszed ezt?
-Tudom, hogy így van. Könyörgöm, ha találkozol vele, csak az én kedvemért, ne hordd el, beszéld meg vele...csak az én kedvemért. Ez nem tesz jót neked.
-3 év hosszú idő...-ezzel lezártam a témát. Nagyon nem volt kedvem RÓLA beszélni. Az életem így is elég szar, nem kell, hogy még ő is vissza jöjjön. Egyébként sem keresne. Ahogy Jade mondta, ő most nagy arcokkal lóg, épp ezért rám sem bagózna ha találkoznánk. Le merem fogadni, hogy meg sem ismerne.-Aludhatnánk? Sok volt nekem ez a mai nap...
-Persze! Menny zuhanyozz le, az majd jót tesz. Én addig lent tartom a többieket, hogy ne nyissanak rád.-itt elkezdett kotorászni a szekrényében.-Tessék egy törölköző.
-Köszönöm.-ezzel elvettem tőle, és megcéloztam a fürdőszobát..ami ha jól emlékszem a folyosó végén van, az utolsó szobában.
Lezuhanyoztam, vissza mentem a szobába, és a földön tábort vertem magamnak. Tisztára mint egy kirándulás, csak éppen nem megyek többé haza...
2013. október 4., péntek
Második rész.
Sziasztok! Igaz, hogy nagyon sok késéssel, de meghoztam a második részt. Nagyon röstellem, hogy csak most hoztam, megpróbáltam bepótolni. A rész nem a legjobb...nekem legalább is nem tetszik, viszont valamit ki kell raknom, így hát itt van ez. Nem szeretnék túl sokat beszélni. Köszönöm a 2 feliratkozót és a 100 látogatottságot. Szép kerek szám :DD Ennyi lenne...folytatás: valószínűleg jövő hét vasárnap, de nem mondhatom biztosra!
Jó olvasást!:')♥
Az előző részből:
Hihetetlen dolog, hogy tanítanak minket, mert hát első ránézésre azt gondolnád, hogy ez egy nyomor tanya,-egyébként az is..-és még csak eszedbe sem jutna betenni ide a lábad, de a verésektől és a nemtörődöm emberektől eltekintve nem olyan rossz hely ez. Ha jobban bele gondolsz, van tető a fejed fölött, ingyen étkezel, tanítanak, és ha olyanjuk van még 'zsebpénzt' is osztanak, ami elég ritka, de megszokható ez a helyzet. Én így nőttem fel, és más körülményeket nem is nagyon ismerek, ezért nekem ez a 'normális', ha lehet így fogalmazni.
-Samantha szemszöge.-
Ahogy a sok ember leszállingózott az emeletről, én úgy kezdtem el egyre inkább unatkozni. A 'majd meghaltam az unalomtól' kifejezés sem pontosítja, mennyire emésztett az unalom. Talán azért unatkozom folyton, mert nincs társaságom?! Vagy esetleg, mert nem foglalkoznak velem?! Fogalmam sincs, de a lényeg, hogy sosincs mit csinálnom, ennek a tetejébe pedig lassan kezdek megőrülni, egyszerűen nincs kihez szóljak. Borzalmas érzés fogott hatalmába. Haszontalannak éreztem magam. Ne kérdezzétek, miért...magam sem tudom. Van amikor ilyenkor csak úgy elkezdek bőgni, na ugye. Én megmondtam, hogy kezdek becsavarodni. Olykor-olykor pedig az ablakon bámulok ki, és szemlélem a világot, a történéseket.
Sajnáltatást félretéve, tényleg nem tudtam mit csinálni, így hát neki álltam gondolkodni, hogy ugyan mihez fogjak, mit csináljak, hogy elűzzem unalmamat. Végül úgy döntöttem, rajzolni fogok. Valamennyire konyítok hozzá, és szeretek is. Nagy nehezen, és kínok közepette, de felálltam az ágyamról,-mivel ott ültem-majd az elég kicsi méretezésű íróasztalnak kijelölt éjjeliszekrények sokaságához mentem, kihúztam az egyik fiókot amiből elővettem egy ceruzát és egy A4-s papír lapot. Lassan az ágyam mellé sétáltam, és letelepedtem a földre. A lapot magam elé tettem, s mivel a döntésem egy szem rajzolására esett, neki is láttam megrajzolni a vázlatot, amit kidolgozhatok majd. Tudni illik, hogy ha én rajzolok, azt tudom csinálni több órán át, mivel folyton javítok rajta, korrigálom a 'művet'. Ez a szem rajzolgatás is elég hosszúnak ígérkezett, már csak az alapot/vázlatot körülbelül egy órán át rajzoltam, akkor meddig tart majd a kidolgozás? Bele sem merek gondolni.
Három órányi alkotás után elkészült a 'mesterművem', vagy a borzalom amit Sam készített, ha így jobban tetszik. Lehet, hogy nem lett olyan rossz, de nekem ez sem jött be. Önbizalom: 0,69%.
Mások azt mondják magukban, hogy: "Huh, de jó. Vért izzadtam, és milyen jó lett az eredmény." Míg én csak ennyit: "Gratulálok Sam! Ezt is elcseszted. Baromira szar vagy!"-és kidobom a rajzot a kukába. Ezt most sem tettem másként. Feltápászkodtam a földről és elindultam a kuka felé, ki is dobtam volna a rajzot, ha nem hallok kopogást az ajtómon.
Mivel félbe szakítottak a kidobálásban-tudom, hülyén hangzik-a már teljesen összegyűrt lappal a kezemben mentem ajtót nyitni. Unottan kinyitottam, és a 'vendégemre' néztem. Még jó, hogy nem hívtam senkit..-gondoltam. Előttem a göndör hajú, zöld szemű barátocskám állt, Harry. Örülni nem örültem neki, na de legalább nem fogok unatkozni.
-Helló Styles!-köszöntem, majd a kezemmel befelé mutattam, ezzel jelezve, hogy bejöhet.
-Hú, de örül valaki...-jött beljebb, ezután leült az ágyra.
-Örülök, hogy is ne örülnék? 3-4 órával ezelőtt itt hagytál, mert dolgod volt. Hiányoztál...ó igen, hiány érzetem volt.-vigyorogtam.
-Hagyjuk a közjátékot Samantha! Mi az a kezedben?-mutogatott a rajzomra.
-Szemét.-adtam az egyszerű választ és kidobtam a firkámat.
-Hát jó...-vonta meg a vállát.-Egyébként hoztam neked valamit.-ezzel a táskájába nyúlt és keresni kezdett...ömm...egy izét.
Pár perccel később, ami nem igen volt több 2-3 percnél, elővett egy dobozkát, amit felém nyújtott. Nem értettem, mire fel ez a hirtelen jött ajándékozási mániája, ugyan is előző héten meg nadrágot kaptam tőle...nadrágot...na mindegy is. Már jelentéktelen volt, hogy mit vett, mivel megvette, és nem leszek olyan féreg, hogy vissza adom neki. Nem az én műfajom. Ezért elvettem tőle és kinyitottam. Egy egyszerű, de még is csodaszép karkötő volt benne, csillogó hangjegyek díszítették, és az egésznek ezüstös beütése volt.
-Te jó szagú nutellás palacsinta!!
-Tetszik?-kérdezte.
-Ilyen hülye kérdést...nagyon tetszik!-sikítoztam.-Köszönöm!-ezzel közelebb mentem hozzá és megöleltem. Azért a nadrágnak is örültem...ennek még jobban.
-Örülök, hogy örülsz. Na, de így, hogy már ajándékot is kaptál, lenne egy kérésem, vagy parancsom, vedd úgy ahogyan akarod!
-Rendben...hallgatlak.-válaszoltam majd leültem mellé.
-Meg kell ígérned, hogy ha netalántán elmennék, nem felejtesz el, és ami még fontosabb, nem leszel dühös rám!
-Muszáj?
-Igen! Ez fontos nekem...nagyon fontos.-győzködött.
-Oké...ígérem.
-Tedd a szívedre a kezed!-gyerekeskedett, de ezt is megcsináltam.
-Boldog vagy Styles?
-Maximálisan Hamilton.-kacsintott és felállt az ágyról.-Használd egészséggel a karkötőt! Én most megyek, vannak még "feladataim".-mutatott macskakarmot a levegőben.
-Értettem.
-Ne feledd amit ígértél! Fontos nekem. És te is.-ezzel a mondatával kinyitotta az ajtót és elment, megint.
Egyedül maradtam. Így vissza gondolva nem is volt olyan rossz amíg itt volt...saccra olyan 2 perce.
Nem igazán értettem, mire volt jó ez a fogadd meg, hogy és bla-bla-bla, de ha neki ez így jó, hát egészségére, rajtam ne múljon a boldogsága.
Mivel egyedül maradtam, újból elkezdődött a kóros unatkozásom. Bámultam a falat, dúdolgattam mint egy 5 éves, néha-néha kipillantottam az ablakomon, és mérhetetlenül unatkoztam. Már kínomban a bal kezemet firkáltam. Írkáltam rá, csillagot és szívecskéket rajzolgattam rá, úgy ahogy elvoltam. Elvan a gyerek ha játszik, szokták mondani. Épp a 6666. csillagot rajzoltam, amikor berontott valaki a szobámba. Végre nem fogok unatkozni. Hurrááá.
Felpillantottam és Jade barátnőmmel találtam szemben magam. Ezek szerint megtanulta a mai leckéket.
-Helló London, megérkezett a szupersztár Jade Carter!!-ordibálta.
-És itt a szupersztár menedzsere is Sam Hamilton!!-kiabáltam már én is, mire mind a ketten elnevettük magunkat. Jó tanács: soha ne engedj össze két mentálisan zavart embert, mert meghal valaki. Vagy jobbik esetben felgyullad valami.
-Yo, Yo Sam mi a pálya?-ugrott mellém az ágyra.
-Se-se-se-semmi. Fáj a lábam.-válaszoltam egy fokkal komolyabban.
-Újabb verés?
-És eltalálta! A nyereménye egy perzsa macsek és 10kg macska táp.-viccelődtem. Próbáltam oldani a feszültséget, hát nem sikerült.
-Ez nem vicces! Hogy tudsz te ezen viccelődni?
-Mért mit csináljak? Sírjak? Hát pont nem...
-Nem mondtam, hogy sírj...csak vehetnéd komolyabban ezt a dolgot!
-Magyarázd meg a sík hülye haverjaidnak a következő folyosóról, hogy lassan agyonütnek és, hogy jó lenne ha leállnának. Ha nem lennének sík hülyék, megértenék, de így...kibírok valahogy 3 évet, aztán lelépek.
-Kitalálom...Greg?-vonta fel a szemöldökét.
-Újabb találat. Nyereménye...izé...nem tudom.-igen, tudom, hülye vagyok.
-Idióta. Megpróbálok vele beszélni, de nem ígérek semmit. Nem áll velem szóba mostanában...egyébkén itt volt Harry?
-Itt.-adtam a nemesen egyszerű választ.
-Bővebben!
-Adott egy karkötőt és fogadalmat kellett tennem neki.
-Karkötő? Fogadalom? Mi van?-értetlenkedett.
-Mondom karkötőt vett és meg kellett neki fogadnom valamit.-erre a homlokára csapott.
-Magyarázd már meg te szerencsétlen szuka!
-Jó. Tehát bejött, beszéltünk pár szót aztán oda adta a karkötőt, amit mindjárt megmutatok. Ezután mondta, hogy fogadjam meg, hogy ha netalántán elmenne, nem leszek rá dühös, meg ilyenek. Miután megfogadtam fogta magát és elment, mert, hogy vannak feladatai.
-Karkötőt!
-Nesze.-ezzel elé raktam az ajándékot, amit jól megcsodált, majd vissza adta és megszólalt.
-Szép!
-Köszi!
-De mért kellett fogadalmat tenned neki?
-Ezt én sem értem...nem mondta. Na, de ha nem akarja, nem mondja el. Az ő dolga, nem az enyém.-vontam meg a vállamat.
-Megyek és kifaggatom!-pattant fel az ágyamról, és hiper-szuper sebességgel távozott a szobából. Én az órámra néztem, ami 8 órát mutatott. Ezek szerint indulhatok fürödni.
Unottan elsepertem a hajam a szemem elől, majd sóhajtottam egyet, ezek után neki kezdtem a 'mennyünk fürödni észrevétlenül' akciómnak. A pizsamámat magamhoz vettem, és szépen lassan kimentem a szobámból. A folyosón csend honolt, csak néhány szobából hallatszott ki egy-egy nevetés, vagy hangosabb beszélgetések. Tök jó, hogy mindenki lefekvéshez készülődik, csak én játszok titkos ügynököset. Ahhoz képest, hogy le vagyok nyomorodva "gyorsan" a mosdóhoz értem. Ott bekopogtam, és vártam, hogy valaki mondjon egy 'foglalt' vagy egy 'takarodj el, épp végzem a dolgom' jelzőt. Ezt a műveletet még háromszor megismételtem, de egyszer sem kaptam választ, ebből arra következtettem, hogy szabad a pálya.
Nagy nyugodtan benyitottam, majd beljebb mentem, végül kulcsra zártam az ajtót. A polcról levettem egy törölközőt amit a zuhanyfülke melletti fogasra akasztottam. Levettem a kissé szakadt ruháimat, majd beálltam a csap alá és engedni kezdtem a vizet. Közben nem csak a jó meleg víz, hanem a gondolatok is elárasztottak. Elmélkedtem mindenféléről. Életről, halálról, apámról, a családomról akiket egyáltalán nem ismerek, azon töprengtem, vajon hogyan nézhetnek ki, azon is gondolkodtam, hogy ma megvernek-e majd avagy sem, de legfőképpen Harry-n. Még mindig nem értettem, mért kellett fogadalmat tennem. Talán el akar menni? Kizárt! Még csak 16 éves, nem engednék neki, hogy elmenjen...hacsak nem fogadták örökbe..
Lehetetlen! Elmondta volna...hisz legjobb haverok vagyunk, szinte testvérek. Mi mindent megbeszélünk egymással. Biztos vagyok benne, hogy közölte volna velem. Bele sem merek gondolni, milyen lenne az életem nélküle...ha ő nem lenne, már én sem lennék.
Nagy nehezen elhessegettem a gondolataimat, próbáltam higgadt maradni, és bizakodtam, hogy nem hagy majd egyedül. Megmosakodtam és kiszálltam a zuhany alól. Az előre oda készített törölközőt magam köré csavartam, és neki kezdtem fogat mosni. Miután ezzel is megvoltam felvettem a pizsamámat, és vissza indultam a szobámba. Nagy meglepetésemre a folyosón semmi sem hallatszott. Sem beszélgetések, sem nevetések. Nagyon úgy tűnik, hogy sokat időztem a fürdőben, mert csak késő este nyugodnak le, egyébként olyanok mint az állatok. A fiúk még este 10-11 körül is verekednek, lásd: Greg is az éjszaka közepén döntött úgy, hogy agyon akar ütni. Őt még annyira sem becsülöm mint apámat. Egy ocsmány alak aki embereken, azon belül lányokon/nőkön vezeti le a haragját. A haragját, amit az anyja iránt érez. Férfiak szégyene...teljes mértékben megvetem és gyűlölöm.
-Szánalmas...-suttogtam. Csak ekkor vettem észre, hogy megérkeztem a szobámhoz. Nem éppen egy 5 csillagos szálloda, tudom, de a semminél mégis csak jobb. Elfordítottam a kilincset és halkan benyitottam. Ugyan ilyen halkan zártam be magam után. A szobámban megpillantottam az ágyam, ami szinte már könyörgött, hogy feküdjek bele. Fáradt voltam, szóval nem biztos, hogy konkrétan az ágy hívott, de én akkor is úgy éreztem, hogy BELE KELL FEKÜDNÖM. Így hát megcsináltam és óvatosan beletelepedtem. Nem volt valami puha, de nekem mindegy is volt már, körülbelül 5 perc alatt kiütöttem magam.
-Másnap reggel.-
Újból korán keltem, igaz most nem 5-kor, csupán 7-kor. Teljesen jelentéktelen, hiszen így is el tudok készülni. Igen, ma már lemegyek órákra, nem szeretnék túl sokat hiányozni, ugyanis elég fontos nekem a tanulás. Konkrétan ezzel alapozom meg a jövőmet, nem akarom már most elcseszni a jövőbeli életemet. Miután sikeresen kidörzsöltem a maradék kis álmot is a szememből, felálltam az ágyamból és a ruhásszekrényem elé álltam. Nem válogattam sokat, nincs is nagyon miből. Vettem fel egy kicsit szakadtabb nadrágot, egy pólót és erre egy kardigánt. Ezek után a válltáskám után kaptam, amiben már minden szükséges könyv benn volt, majd az órára néztem, ami 7:30-t mutatott. Elegendő idő ahhoz, hogy lebicegjek a földszintre.
A folyosón volt egy kisebb forgalmi dugó, ami nálunk megszokott, elég sokan vagyunk, kicsik-nagyok egyaránt.
Míg leértem nagyon sokan megbámultak, kinevettek. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, de inkább rájuk hagyom, nem akarom megadni nekik azt az örömöt, hogy visszaszólok, és veszekedést indítok velük, hiszen úgyis ők járnának jól vele. Ahogy emlékszem a legelső óránk idegennyelv. Nem a szívem csücske, de kénytelen vagyok abból is tanulni. Bementem a 'nagyoknak' kijelölt terembe, leültem a helyemre és vártam. Feltűnt, hogy Harry nincs sehol. Késik? Nem lehetetlen...nem szívleli túlzottan a tanulást.
Gondolatmenetemből a tanár érkezése zökkentett ki...tanár...inkább nevelő, így jobban a számra esik. Köszöntöttük, ő is minket, majd diktálni kezdett. Ennek a tetejébe adott fordítani valót, és munkafüzeti feladatot is, hogy még csak véletlenül se legyen több dolga velünk. Míg mi a feladatokat oldjuk meg, ő csak figyel, esetleg fegyelmez, körbejár, majd újból leül. Épp, hogy készen lettem a fordítással, a nevelő megkocogtatta a ceruzája végét az asztalán, ezzel próbálta felkelteni a figyelmünket.
-Figyelem emberek! Az első órának vége, kimehetnek! Levegőzzenek, 5 perc múlva kezdődik a második óra!-ezzel felkapta a cuccait és távozott a teremből. Mindenki követte a példáját, szó szerint úgy rohantak kifelé mint a lovak. Én szépen ráérősen haladtam. Kikászálódtam a folyosóra, de sajna onnan már nem tudtam tovább jutni, mert tolongtak az emberek, így inkább vissza mentem és készültem az órára. A második óra ha emlékeim nem csalnak matematika. Rühellem a matekot. Sosem értettem, nem is fogom. Úgy vagyok vele, hogy számolni tudok, nincs is nagy szükség erre a sok sületlenségre.
Letelt az öt perc. Ezt onnan tudom, hogy a lovak vissza futottak és levágódtak a helyükre. Megforgattam a szemeimet és kinyitottam a könyvet...szokás szerint most sem értettem belőle egy mukkot sem, így inkább bezártam és bámultam magam elé. Nem telt bele sok időbe, kivágódott az ajtó, és bejött rajta egy ismeretlen nő. Új matek tanár...jupíí.
-Jó reggelt! Akkor kezdeném is egy inkább magukat érintő hírrel.-bemutatkozni luxus...-Tehát...ömm. Egy bizonyos Harold Edward Styles nevezetű társukat tegnap örökbe fogadtak. Sikerült felfogniuk? Remek. Akkor folytassuk a tananyaggal...
2013. szeptember 28., szombat
#Nemrész.:/
Hát sziasztok, mint a 'címből' is látszik, sajnálatos módon nem résszel érkeztem..
A helyzet az, hogy az elkövetkező héten sem hozok majd részt, mivel sok a dolgom:
1. Jövő héten a sulinkba látogatnak Angliából, Törökországból, Portugáliából és még ezen kívül azt hiszem 3 helyről diákok, akik holnap érkeznek M.o.-ra és pénteken mennek haza, ezért beszerveztek egy csomó programot amin részt kell venni, emellett tanulni is kell, így elég zsúfolt lesz a jövő hetem.
2. Beteges vagyok...fáj a fejem, a végtagjaim, és lázas vagyok, nem nagyon van erőm itt ülni a gép előtt és a szememet folyatni, holott az ágyban is fekhetnék.
3. Pénteken, azaz tegnap papírgyűjtés volt, azóta nagyon fáradt vagyok, 55 kilót toltam egy TALICSKÁBAN (:D) vagy többet, nem tudom, és nagyon kész vagyok, egész nap jártam a várost mint egy félkegyelmű és senki sem akart segíteni tolni azt a szar talicskát, le is vagyok amortizálva miatta.
4. Ötletem nincsen, próbálok a legjobb tudásom szerint írni részt, de nekem sehogy sem tetszik amit írok, ezért mindig kitörlöm amit írok és újrakezdem, így nem igazán tudok kész lenni határidőre. (Ezért is hagytam abba az előző blogomat, szerintem nem írok elég jól...)
Tudom, hogy ez mind csak kifogás, de 7.-s vagyok a hét első 3 napján 6-7 óráim vannak, ami nekem elég szokatlan és ehhez kell időzítenem mindent...alig van időm, és most még beteg is vagyok +a választós németóráimra is tanulnom kell...egyszerűen ez sok nekem. De ígérem, hogy jövő héten vasárnap (!!) egy extra hosszú részt hozok az elmaradásom miatt. Addig is itt az örök kedvenc zeném, amit ha szeretnétek egész héten hallgathattok, rátok bízom a dolgot :DD
http://www.youtube.com/watch?v=bGWvnBt2PP4
Megértéseteket köszönöm, és ne feledjétek JÖVŐ HÉTEN VASÁRNAP EXTRA HOSSZÚ RÉSZT HOZOK!!
Jó hétvégét!♥
A helyzet az, hogy az elkövetkező héten sem hozok majd részt, mivel sok a dolgom:
1. Jövő héten a sulinkba látogatnak Angliából, Törökországból, Portugáliából és még ezen kívül azt hiszem 3 helyről diákok, akik holnap érkeznek M.o.-ra és pénteken mennek haza, ezért beszerveztek egy csomó programot amin részt kell venni, emellett tanulni is kell, így elég zsúfolt lesz a jövő hetem.
2. Beteges vagyok...fáj a fejem, a végtagjaim, és lázas vagyok, nem nagyon van erőm itt ülni a gép előtt és a szememet folyatni, holott az ágyban is fekhetnék.
3. Pénteken, azaz tegnap papírgyűjtés volt, azóta nagyon fáradt vagyok, 55 kilót toltam egy TALICSKÁBAN (:D) vagy többet, nem tudom, és nagyon kész vagyok, egész nap jártam a várost mint egy félkegyelmű és senki sem akart segíteni tolni azt a szar talicskát, le is vagyok amortizálva miatta.
4. Ötletem nincsen, próbálok a legjobb tudásom szerint írni részt, de nekem sehogy sem tetszik amit írok, ezért mindig kitörlöm amit írok és újrakezdem, így nem igazán tudok kész lenni határidőre. (Ezért is hagytam abba az előző blogomat, szerintem nem írok elég jól...)
Tudom, hogy ez mind csak kifogás, de 7.-s vagyok a hét első 3 napján 6-7 óráim vannak, ami nekem elég szokatlan és ehhez kell időzítenem mindent...alig van időm, és most még beteg is vagyok +a választós németóráimra is tanulnom kell...egyszerűen ez sok nekem. De ígérem, hogy jövő héten vasárnap (!!) egy extra hosszú részt hozok az elmaradásom miatt. Addig is itt az örök kedvenc zeném, amit ha szeretnétek egész héten hallgathattok, rátok bízom a dolgot :DD
http://www.youtube.com/watch?v=bGWvnBt2PP4
Megértéseteket köszönöm, és ne feledjétek JÖVŐ HÉTEN VASÁRNAP EXTRA HOSSZÚ RÉSZT HOZOK!!
Jó hétvégét!♥
2013. szeptember 22., vasárnap
Első rész.
Sziasztok! Itt is vagyok, meghoztam a legelső részemet. Ami azt illeti nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid lett, mert lehetett volna hosszabb is csak nem volt időm írni, folyamatosan tanulok.:/ Próbáltam valamennyi 'izgalmasabb' részt is bele tenni, hogy ne legyen sablon az egész, nagyon remélem, hogy ezt sikerült összehoznom. Örülnék pár kominak is, hogy tudtomra adjátok, hogyan is tetszett.:) Akkor nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!:)
Levegőért kapkodva próbáltam felülni a padlón, fejemet az ajtó felé fordítottam és végignéztem, ahogy Greg átlépi a küszöböt és elhagyja a helyiséget. Miután megbizonyosodtam róla, hogy elment kezemmel megtámasztottam magam és a padlón lévő vérfoltot kezdtem tanulmányozni...annyit leszűrtem belőle, hogy nem kis mennyiségű volt. Nem volt kedvem tovább bámulni, így úgy döntöttem, hogy inkább felállok és valamivel feltörlöm a padlót, na meg persze megmosom az arcom, amin szintén nem kis mennyiségű alvadt vér díszelgett. Ha egy jól irányzott rúgást mérnek a hasadba ne lepődj meg ha elkezd a szádon keresztül ömleni kifelé a véred...hidd el tapasztaltam. Körbenéztem a szobámban és valami kapaszkodót kerestem ami segítségével fel tudnék tápászkodni. Végül-mivel hozzávetőlegesen az volt a legközelebb hozzám-az ágyamat választottam. Más választásom nem igazán volt és hát a célnak megfelel. Négykézláb, de sikeresen az ágyamhoz férkőztem és a matracba kapaszkodva kisebb-nagyobb sikerekkel felálltam. A hasam még mindig fájt, de nem igazán törődtem vele, hiszen már megszoktam. Ez nálam szinte mindennapos. Bicegve az ajtómhoz lépkedtem és résnyire kinyitottam azt. Óvatosan kidugtam a fejem és körülnéztem. Sehol senki...akkor induljunk. Lábam a folyosó végén lévő mosdó felé vitt. Kis idő múlva oda is értem, és hála istennek senki sem vett észre út közben. Beérve nekiálltam törülközőt keresni, amit meg is találtam az egyik szekrényben. Az anyagot a csap alá tartottam, majd mikor már kellő mennyiségű vizet szívott fel, kicsavartam és félretettem. Kezem megvizeztem és lemostam az arcom, amit meg is töröltem, majd kezembe vettem a vizes törülközőt és vissza indultam a szobámba. A vissza utat is megúsztam mivel a folyosón már senki nem volt, ebből leszűrtem, hogy valószínűleg mindenki alszik, csak Greg tett egy kis kitérőt hozzám, hogy levezesse rajtam a dühét, és ordibáljon velem azért, mert, hogy én megöltem az anyámat meg stb...pedig én nem tehetek róla! Nem tehetek róla, hogy megszülettem...ez így volt megírva...és ahelyett, hogy elfogadnák, minden egyes nap az orrom alá dörgölik, úgy mintha én nem tudnám és ilyenkor cseszik el a kedvem baromira.
Bezártam az ajtóm és neki álltam eltüntetni a "nyomokat". Az az érdekes, hogy a nevelők soha nincsenek a közelben ha valami bajom van, és ha elmondom, hogy bántottak/megvertek mindig hülyének néznek, pedig én igen is igazat mondok, minden egyes alkalommal, de ők basznak nekem hinni...gyűlölöm ezt a helyet. Az a dohos szag, a rossz indulatú emberek, a nemtörődés, az a hihetetlenül gusztustalan emberekhez viszonyulás ami itt van, mind-mind abban erősítenek meg, hogy várjam a 18. születésnapomat és, hogy ha kikerültem innen soha ne jöjjek vissza...de az még 3 év...fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, de semmi képen sem mutathatom gyengének magam, mert akkor csak még jobban összetörnének lelkileg, és bántanának testileg. A vérfoltot sikerült eltüntetnem, de nem volt kedvem még egyszer vissza menni a mosdóba, így csak összehajtottam a véres-vizes törlőkendőt és letettem az ágyam mellé, azzal az ürüggyel, hogy holnap úgy sem megyek be fejlesztő órára a kék-zöld foltjaim miatt, és majd lesz időm arra, hogy kimossam. Ezek után megcsináltam az ágyam és óvatosan befeküdtem. Az oldalam súrlódott az ágy lepedőjével, aminek hatására felszisszentem, de más különösebb dolgot ez sem váltott ki belőlem, mert mint már mondtam megszoktam az érzést. Az utolsó emlékem, hogy lehunyom a szemem, ebből feltételezem, hogy sikerült elaludnom.
*Másnap reggel.*
Pontban 5 kor keltem a szokványos módon. Felültem az ágyon és megdörzsöltem a szemem. A hasam még mindig baromira fáj, és azt hiszem a lábam is megzúzódott, de hát a szokás hatalma mindenkiben ott van. Ezt úgy értem, hogy Greg mindig a hasam üti és a lábam környékébe rúg, míg mások az arcomat ütik, vagy a kezemet csavarják ki. Ilyenkor keletkeznek a brutálisan nagy lila foltok és természetesen folyik a vérem, ami ki nem maradhat. Volt már, hogy eltört valamim, ilyen esetekben kénytelen vagyok kórházba menni, de szerencsére az ilyen incidensek nagyon ritkák. Hogy mért kelek ilyen korán? Mert korán reggel senki nem járkál a folyosókon így nyugodtan tusolhatok, illetve elvégezhetem a reggeli teendőimet, vagy ha előző este verésen estem át-mint most-elláthatom a sebeimet, beköthetem őket, stb. Óvatosan kidugtam a lábam a takaró alól, és nem épp mindennapi látvány tárult elém: a combom külső oldalán hatalmas, és ritka ronda lila folt terült el. Gyengéden megtapogattam az elszíneződött területet, így azt is megállapítottam, hogy minimálisan megdagadt. Felsóhajtottam, majd felhúztam a pólóm, ezzel láthatóvá téve a hasamat amin szintén volt egy lila folt, de ez már nem volt akkora méretű mint az előző. A pólóm vissza húztam, majd megkapaszkodtam az ágyamban és feltoltam magam, így nem éppen stabilan, de sikerült megállnom a lábamon. Az ágyam mellől felvettem a véres törülközőt és az ágyra dobtam. A szekrényhez bicegtem és kinyitottam az ajtaját ezzel pedig elém tárult a ruhatáram ami 5 farmerből, 6 pólóból, és ugyan ennyi pulóverből áll. Ezen kívül van 2 pár tornacipőm, és ezzel be is zárul a kör. A felsorolt ruhadarabokból kivettem egyet-egyet fajtánként, majd vissza mentem a véres törlőrongyért és a ruhaanyagok kíséretében kiviharzottam az ajtón, már amennyire tudtam, és a mosdó felé vettem az irányt. A helységbe érve beáztattam a törülközőt, majd neki álltam tisztálkodni. Megnyitottam a csapot és beálltam alá. A víz kissé csípte a sebeimet, ennek hatására felszisszentem, majd gyorsan megmosakodtam, és nem is időztem tovább, "kipattantam" a zuhany alól. Elvettem egy törülközőt a fogasról és megtöröltem magam. A hajamra csavartam még egy ugyan ilyen anyagot és neki láttam öltözni. A nadrágot csiga lassúsággal húztam fel magamra, hogy még csak véletlenül se sértse meg a sérülésemet, a többi ruhadarab felvétele már valamivel könnyebben ment. Ezek után megtöröltem a hajamat és a csuklómon lévő hajgumival kontyba kötöttem. Nem szoktam szárítani, mert hát felesleges, hiszen magától is megszárad, na meg pénzem sincs ilyen eszközökre, vagy mik ezek. Nem vagyok valami otthonos a sminkelés és a pipere dolgok világában, de valahogy nem is hiányzik az életemből, hogy minden szart felkenjek az arcomra és ezzel töltsem az időt, mert hát aki szép az smink nélkül is szép, aki meg nem az sminkkel sem lesz az...szóval az én részemről felesleges lenne a smink úgy is ronda lennék, de ez van. Miután mindennel elkészültem a helyére raktam a 2 törülközőt és a pizsamámmal a kezemben vissza indultam a nem éppen királyi birodalmamba. Valahogyan sikerült elvánszorognom az ajtóig, de ott megálltam, mivel hangokat hallottam bentről. Kis gondolkozás után úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, én benyitok...annál rosszabb úgy sem lehet mint tegnap este volt. Egy mozdulattal kivágtam az ajtót, és már épp mondtam volna, hogy 'mi folyik itt?!' mikor észre vettem, hogy csak Harry ül az ágyamon és valami videót nézeget a telefonján, azon röhög. Sóhajtottam egyet, hiszen nagy kő esett le a szívemről...Harry nem bántana, sőt! Legjobb haverom, egy ujjal sem érne hozzám, jobb ember mint azt első pillantásra gondolnád róla. Beléptem a szobába, majd nagy fordulatot vettem és bezártam magam után az ajtót. Lassan sétáltam befelé, próbáltam leplezni a bicegésemet...nem akarom, hogy tudjon róla, de eddig mindig rájött valamiből...látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Ez most sem történt másképp. Amint észre vette, hogy közelítek, rám emelte zöld szemeit és végig nézett rajtam. Mindig ezt csinálja. Miután megbizonyosodott róla, hogy én vagyok az, egy elégedett mosollyal az arcán tovább nézte a videót. Lehet, hogy mégsem jött rá, hogy mi történt tegnap este?! Remélem...nagyon remélem. Az ágyamhoz mentem és ráraktam a pizsamámat, majd le ültem mellé, azt remélve, hogy nem kérdez semmit, illetve nem jön rá a tegnapira...túl jól ismerem, hogy elmondjam neki, mi történt. Nem akarom, hogy bajba kerüljön, túlságosan fontos nekem...
-Mit nézel?-törtem meg a csendet, mire rám nézett, majd vissza a telefonra.-Nem válaszolsz? Mi van már megint?-emeltem tekintetemet a plafonra, majd vissza néztem rá, de se kép, se hang, mintha ott sem lennék.-Hahó Harry! Föld hívja Styles-t!!-legyeztem meg kezemet a szeme előtt, de továbbra sem válaszolt.-Mi bajod van Hazz? Mi rosszat tettem? Büntit kapok?-viccelődtem, mire félmosolyra húzta a száját, de még mindig nem szólt...fogalmam sincs, hogy mi baja van, de akkor minek jött az én szobámba? Néha egyáltalán nem értem a fiúkat...ebben a pillanatban olyan dolog történt amit gondolni sem mertem volna...Harry letette a telefont és szólásra nyitotta a száját!! Ezt is megéltem...HURRÁÁ.
-Megint megvertek? És ezt sem akartad velem közölni igaz?-emelte fel minimálisan a hangját.
-Honnan tudod?-suttogtam...
-Greg már korán reggel ezzel dicsekedett...azt hitted nem tudom meg? Mért kell titkolózni?
-Harry! Korán reggel van. Azt gondoltad, hogy azzal fogom kezdeni a napomat, hogy a veréseimről tartok neked élménybeszámolót? Ugyan kérlek...ez is csak egy a sok közül. Már meg sem érzem.-vontam meg a vállamat, és elfordultam tőle. Semmi kedvem vele veszekedni, főleg nem erről, a picsába is fogalma nincs róla, hogy én mit élek át. Ő komolyan azt hiszi, hogy olyan egyszerű erről beszélni? 8 éves korom óta folyamatos jelleggel bántanak, vernek és én tűröm...nem most tört össze bennem minden, nem ezen az egy verésen múlik az életem...már számtalanon átestem, és pontosan tudom, hogy ilyenkor mi a teendő, nem kell kioktatnia, megoldom egyedül is.
-Azt legalább elmondod, hogy hol van komolyabb sérülésed? Vagy már ehhez sincs közöm? Mert akkor kimegyek...-hisztériázott, mire megforgattam a szemeimet és választ adtam a kérdésére.
-A combom környékén és a hasamnál.-erre a pólómhoz nyúlt és elkezdte felfelé húzni.
-Nem nyúlka piszka!-ütöttem rá a kezére, mire elnevette magát és az órájára nézett.
-Na én léptem, még van pár elintézni valóm,-titokzatoskodott-majd délután felnézek..-jött oda hozzám és megölelt, de ügyelt arra, hogy a hasamhoz ne érjen, amiért nagyon hálás vagyok neki.
-Rendben.-motyogtam bele a hajába, mire eltolt magától és a szemembe nézett.
-Szeretlek!-mondta halál komolysággal, de nem bírta sokáig és elnevette magát...nem szeret...vagyis igen, de csak barátilag...az a lényeg, hogy én értettem.
-Én is téged cunci mókus.-nevettem, ezután lepacsiztunk és sietősen távozott. Nem tudom mi dolga lehet, de nem is érdekel, meg hát nem is tartozik rám, nem vagyok az anyja, hogy minden lépését figyeljem.
Miután Harry elment elkezdődött az unatkozás...semmi nem jutott eszembe amit csinálhatnék, így hát a fal bámulása mellett döntöttem. Érdekes, hogy amikor az ember unatkozik, mindent észrevesz, én például azt vettem észre, hogy a falon egy csomó lyuk (?) van...hurrá omlik a fal. Pár percet még ültem üres tekintettel és totál értelmetlen fejjel, de amikor hangokat hallottam a folyosón ez abba maradt. Az órámra néztem, ami 7:50-t mutatott, amiből arra következtettem, hogy mindenki indul az alsó emeletre, ahol az órák megtartására kerül majd sor, mert igen, taníttatásban is részesülünk. Hihetetlen dolog, hogy tanítanak minket, mert hát első ránézésre azt gondolnád, hogy ez egy nyomor tanya,-egyébként az is..-és még csak eszedbe sem jutna betenni ide a lábad, de a verésektől és a nemtörődöm emberektől eltekintve nem olyan rossz hely ez. Ha jobban bele gondolsz, van tető a fejed fölött, ingyen étkezel, tanítanak, és ha olyanjuk van még 'zsebpénzt' is osztanak, ami elég ritka, de megszokható ez a helyzet. Én így nőttem fel, és más körülményeket nem is nagyon ismerek, ezért nekem ez a 'normális', ha lehet így fogalmazni.
Levegőért kapkodva próbáltam felülni a padlón, fejemet az ajtó felé fordítottam és végignéztem, ahogy Greg átlépi a küszöböt és elhagyja a helyiséget. Miután megbizonyosodtam róla, hogy elment kezemmel megtámasztottam magam és a padlón lévő vérfoltot kezdtem tanulmányozni...annyit leszűrtem belőle, hogy nem kis mennyiségű volt. Nem volt kedvem tovább bámulni, így úgy döntöttem, hogy inkább felállok és valamivel feltörlöm a padlót, na meg persze megmosom az arcom, amin szintén nem kis mennyiségű alvadt vér díszelgett. Ha egy jól irányzott rúgást mérnek a hasadba ne lepődj meg ha elkezd a szádon keresztül ömleni kifelé a véred...hidd el tapasztaltam. Körbenéztem a szobámban és valami kapaszkodót kerestem ami segítségével fel tudnék tápászkodni. Végül-mivel hozzávetőlegesen az volt a legközelebb hozzám-az ágyamat választottam. Más választásom nem igazán volt és hát a célnak megfelel. Négykézláb, de sikeresen az ágyamhoz férkőztem és a matracba kapaszkodva kisebb-nagyobb sikerekkel felálltam. A hasam még mindig fájt, de nem igazán törődtem vele, hiszen már megszoktam. Ez nálam szinte mindennapos. Bicegve az ajtómhoz lépkedtem és résnyire kinyitottam azt. Óvatosan kidugtam a fejem és körülnéztem. Sehol senki...akkor induljunk. Lábam a folyosó végén lévő mosdó felé vitt. Kis idő múlva oda is értem, és hála istennek senki sem vett észre út közben. Beérve nekiálltam törülközőt keresni, amit meg is találtam az egyik szekrényben. Az anyagot a csap alá tartottam, majd mikor már kellő mennyiségű vizet szívott fel, kicsavartam és félretettem. Kezem megvizeztem és lemostam az arcom, amit meg is töröltem, majd kezembe vettem a vizes törülközőt és vissza indultam a szobámba. A vissza utat is megúsztam mivel a folyosón már senki nem volt, ebből leszűrtem, hogy valószínűleg mindenki alszik, csak Greg tett egy kis kitérőt hozzám, hogy levezesse rajtam a dühét, és ordibáljon velem azért, mert, hogy én megöltem az anyámat meg stb...pedig én nem tehetek róla! Nem tehetek róla, hogy megszülettem...ez így volt megírva...és ahelyett, hogy elfogadnák, minden egyes nap az orrom alá dörgölik, úgy mintha én nem tudnám és ilyenkor cseszik el a kedvem baromira.
Bezártam az ajtóm és neki álltam eltüntetni a "nyomokat". Az az érdekes, hogy a nevelők soha nincsenek a közelben ha valami bajom van, és ha elmondom, hogy bántottak/megvertek mindig hülyének néznek, pedig én igen is igazat mondok, minden egyes alkalommal, de ők basznak nekem hinni...gyűlölöm ezt a helyet. Az a dohos szag, a rossz indulatú emberek, a nemtörődés, az a hihetetlenül gusztustalan emberekhez viszonyulás ami itt van, mind-mind abban erősítenek meg, hogy várjam a 18. születésnapomat és, hogy ha kikerültem innen soha ne jöjjek vissza...de az még 3 év...fogalmam sincs, hogy fogom kibírni, de semmi képen sem mutathatom gyengének magam, mert akkor csak még jobban összetörnének lelkileg, és bántanának testileg. A vérfoltot sikerült eltüntetnem, de nem volt kedvem még egyszer vissza menni a mosdóba, így csak összehajtottam a véres-vizes törlőkendőt és letettem az ágyam mellé, azzal az ürüggyel, hogy holnap úgy sem megyek be fejlesztő órára a kék-zöld foltjaim miatt, és majd lesz időm arra, hogy kimossam. Ezek után megcsináltam az ágyam és óvatosan befeküdtem. Az oldalam súrlódott az ágy lepedőjével, aminek hatására felszisszentem, de más különösebb dolgot ez sem váltott ki belőlem, mert mint már mondtam megszoktam az érzést. Az utolsó emlékem, hogy lehunyom a szemem, ebből feltételezem, hogy sikerült elaludnom.
*Másnap reggel.*
Pontban 5 kor keltem a szokványos módon. Felültem az ágyon és megdörzsöltem a szemem. A hasam még mindig baromira fáj, és azt hiszem a lábam is megzúzódott, de hát a szokás hatalma mindenkiben ott van. Ezt úgy értem, hogy Greg mindig a hasam üti és a lábam környékébe rúg, míg mások az arcomat ütik, vagy a kezemet csavarják ki. Ilyenkor keletkeznek a brutálisan nagy lila foltok és természetesen folyik a vérem, ami ki nem maradhat. Volt már, hogy eltört valamim, ilyen esetekben kénytelen vagyok kórházba menni, de szerencsére az ilyen incidensek nagyon ritkák. Hogy mért kelek ilyen korán? Mert korán reggel senki nem járkál a folyosókon így nyugodtan tusolhatok, illetve elvégezhetem a reggeli teendőimet, vagy ha előző este verésen estem át-mint most-elláthatom a sebeimet, beköthetem őket, stb. Óvatosan kidugtam a lábam a takaró alól, és nem épp mindennapi látvány tárult elém: a combom külső oldalán hatalmas, és ritka ronda lila folt terült el. Gyengéden megtapogattam az elszíneződött területet, így azt is megállapítottam, hogy minimálisan megdagadt. Felsóhajtottam, majd felhúztam a pólóm, ezzel láthatóvá téve a hasamat amin szintén volt egy lila folt, de ez már nem volt akkora méretű mint az előző. A pólóm vissza húztam, majd megkapaszkodtam az ágyamban és feltoltam magam, így nem éppen stabilan, de sikerült megállnom a lábamon. Az ágyam mellől felvettem a véres törülközőt és az ágyra dobtam. A szekrényhez bicegtem és kinyitottam az ajtaját ezzel pedig elém tárult a ruhatáram ami 5 farmerből, 6 pólóból, és ugyan ennyi pulóverből áll. Ezen kívül van 2 pár tornacipőm, és ezzel be is zárul a kör. A felsorolt ruhadarabokból kivettem egyet-egyet fajtánként, majd vissza mentem a véres törlőrongyért és a ruhaanyagok kíséretében kiviharzottam az ajtón, már amennyire tudtam, és a mosdó felé vettem az irányt. A helységbe érve beáztattam a törülközőt, majd neki álltam tisztálkodni. Megnyitottam a csapot és beálltam alá. A víz kissé csípte a sebeimet, ennek hatására felszisszentem, majd gyorsan megmosakodtam, és nem is időztem tovább, "kipattantam" a zuhany alól. Elvettem egy törülközőt a fogasról és megtöröltem magam. A hajamra csavartam még egy ugyan ilyen anyagot és neki láttam öltözni. A nadrágot csiga lassúsággal húztam fel magamra, hogy még csak véletlenül se sértse meg a sérülésemet, a többi ruhadarab felvétele már valamivel könnyebben ment. Ezek után megtöröltem a hajamat és a csuklómon lévő hajgumival kontyba kötöttem. Nem szoktam szárítani, mert hát felesleges, hiszen magától is megszárad, na meg pénzem sincs ilyen eszközökre, vagy mik ezek. Nem vagyok valami otthonos a sminkelés és a pipere dolgok világában, de valahogy nem is hiányzik az életemből, hogy minden szart felkenjek az arcomra és ezzel töltsem az időt, mert hát aki szép az smink nélkül is szép, aki meg nem az sminkkel sem lesz az...szóval az én részemről felesleges lenne a smink úgy is ronda lennék, de ez van. Miután mindennel elkészültem a helyére raktam a 2 törülközőt és a pizsamámmal a kezemben vissza indultam a nem éppen királyi birodalmamba. Valahogyan sikerült elvánszorognom az ajtóig, de ott megálltam, mivel hangokat hallottam bentről. Kis gondolkozás után úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, én benyitok...annál rosszabb úgy sem lehet mint tegnap este volt. Egy mozdulattal kivágtam az ajtót, és már épp mondtam volna, hogy 'mi folyik itt?!' mikor észre vettem, hogy csak Harry ül az ágyamon és valami videót nézeget a telefonján, azon röhög. Sóhajtottam egyet, hiszen nagy kő esett le a szívemről...Harry nem bántana, sőt! Legjobb haverom, egy ujjal sem érne hozzám, jobb ember mint azt első pillantásra gondolnád róla. Beléptem a szobába, majd nagy fordulatot vettem és bezártam magam után az ajtót. Lassan sétáltam befelé, próbáltam leplezni a bicegésemet...nem akarom, hogy tudjon róla, de eddig mindig rájött valamiből...látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Ez most sem történt másképp. Amint észre vette, hogy közelítek, rám emelte zöld szemeit és végig nézett rajtam. Mindig ezt csinálja. Miután megbizonyosodott róla, hogy én vagyok az, egy elégedett mosollyal az arcán tovább nézte a videót. Lehet, hogy mégsem jött rá, hogy mi történt tegnap este?! Remélem...nagyon remélem. Az ágyamhoz mentem és ráraktam a pizsamámat, majd le ültem mellé, azt remélve, hogy nem kérdez semmit, illetve nem jön rá a tegnapira...túl jól ismerem, hogy elmondjam neki, mi történt. Nem akarom, hogy bajba kerüljön, túlságosan fontos nekem...
-Mit nézel?-törtem meg a csendet, mire rám nézett, majd vissza a telefonra.-Nem válaszolsz? Mi van már megint?-emeltem tekintetemet a plafonra, majd vissza néztem rá, de se kép, se hang, mintha ott sem lennék.-Hahó Harry! Föld hívja Styles-t!!-legyeztem meg kezemet a szeme előtt, de továbbra sem válaszolt.-Mi bajod van Hazz? Mi rosszat tettem? Büntit kapok?-viccelődtem, mire félmosolyra húzta a száját, de még mindig nem szólt...fogalmam sincs, hogy mi baja van, de akkor minek jött az én szobámba? Néha egyáltalán nem értem a fiúkat...ebben a pillanatban olyan dolog történt amit gondolni sem mertem volna...Harry letette a telefont és szólásra nyitotta a száját!! Ezt is megéltem...HURRÁÁ.
-Megint megvertek? És ezt sem akartad velem közölni igaz?-emelte fel minimálisan a hangját.
-Honnan tudod?-suttogtam...
-Greg már korán reggel ezzel dicsekedett...azt hitted nem tudom meg? Mért kell titkolózni?
-Harry! Korán reggel van. Azt gondoltad, hogy azzal fogom kezdeni a napomat, hogy a veréseimről tartok neked élménybeszámolót? Ugyan kérlek...ez is csak egy a sok közül. Már meg sem érzem.-vontam meg a vállamat, és elfordultam tőle. Semmi kedvem vele veszekedni, főleg nem erről, a picsába is fogalma nincs róla, hogy én mit élek át. Ő komolyan azt hiszi, hogy olyan egyszerű erről beszélni? 8 éves korom óta folyamatos jelleggel bántanak, vernek és én tűröm...nem most tört össze bennem minden, nem ezen az egy verésen múlik az életem...már számtalanon átestem, és pontosan tudom, hogy ilyenkor mi a teendő, nem kell kioktatnia, megoldom egyedül is.
-Azt legalább elmondod, hogy hol van komolyabb sérülésed? Vagy már ehhez sincs közöm? Mert akkor kimegyek...-hisztériázott, mire megforgattam a szemeimet és választ adtam a kérdésére.
-A combom környékén és a hasamnál.-erre a pólómhoz nyúlt és elkezdte felfelé húzni.
-Nem nyúlka piszka!-ütöttem rá a kezére, mire elnevette magát és az órájára nézett.
-Na én léptem, még van pár elintézni valóm,-titokzatoskodott-majd délután felnézek..-jött oda hozzám és megölelt, de ügyelt arra, hogy a hasamhoz ne érjen, amiért nagyon hálás vagyok neki.
-Rendben.-motyogtam bele a hajába, mire eltolt magától és a szemembe nézett.
-Szeretlek!-mondta halál komolysággal, de nem bírta sokáig és elnevette magát...nem szeret...vagyis igen, de csak barátilag...az a lényeg, hogy én értettem.
-Én is téged cunci mókus.-nevettem, ezután lepacsiztunk és sietősen távozott. Nem tudom mi dolga lehet, de nem is érdekel, meg hát nem is tartozik rám, nem vagyok az anyja, hogy minden lépését figyeljem.
Miután Harry elment elkezdődött az unatkozás...semmi nem jutott eszembe amit csinálhatnék, így hát a fal bámulása mellett döntöttem. Érdekes, hogy amikor az ember unatkozik, mindent észrevesz, én például azt vettem észre, hogy a falon egy csomó lyuk (?) van...hurrá omlik a fal. Pár percet még ültem üres tekintettel és totál értelmetlen fejjel, de amikor hangokat hallottam a folyosón ez abba maradt. Az órámra néztem, ami 7:50-t mutatott, amiből arra következtettem, hogy mindenki indul az alsó emeletre, ahol az órák megtartására kerül majd sor, mert igen, taníttatásban is részesülünk. Hihetetlen dolog, hogy tanítanak minket, mert hát első ránézésre azt gondolnád, hogy ez egy nyomor tanya,-egyébként az is..-és még csak eszedbe sem jutna betenni ide a lábad, de a verésektől és a nemtörődöm emberektől eltekintve nem olyan rossz hely ez. Ha jobban bele gondolsz, van tető a fejed fölött, ingyen étkezel, tanítanak, és ha olyanjuk van még 'zsebpénzt' is osztanak, ami elég ritka, de megszokható ez a helyzet. Én így nőttem fel, és más körülményeket nem is nagyon ismerek, ezért nekem ez a 'normális', ha lehet így fogalmazni.
2013. szeptember 15., vasárnap
Bemutatkozás, tudnivalók a blogról, részekről.:)
Na tehát...most így a betekintés előtt elmondanám a fontosabb tudnivalókat.:
•a suli miatt hétvégente, illetve ihlet érkezéskor hozom a részeket. (minden hétvégén egyet!)
•a blog trágár szavakat is tartalmazni fog, ezért nem vállalok felelősséget.
•ha netalántán kapok 4-nél több komit, valamivel hamarabb érkezik rész, viszont ezt nem mondhatom biztosra, ha lesz időm és meg lesz a komment határ hamarabb érkezik a rész, ha nem kapok elég komit, netalántán egyet sem a rész hétvégei érkezésére lehet számítani.
•előfordulhat, hogy helyesírási hibám van, ezt természetesen megpróbálom korrigálni, de én sem vagyok tökéletes, vannak hibáim.
•oldalt már megtalálhatóak a FŐ szereplők, ez persze nem azt jelenti, hogy csak ez a három személy lesz fellelhető a részekben, időközben becsúsznak majd mellék szereplők, de a legfontosabbak oldalt vannak.
Körülbelül ennyi lenne ami nagyon fontos, ha időközben lesz valami változás, szólok.:)
Betekintés.:
Második blogomat kezdem, mivel az előzőt abba hagytam a suli miatt, de rá kellett jönnöm, hogy imádok írni és hát hiányzott is a blogolás, ezért egy teljesen új történetet indítok. Megpróbálok nem sablon sztorit írni, de aki blogol az tudja, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, főleg nem tanulás mellett. Az elejét is megpróbálom valamivel izgalmasabbá tenni, azért remélem nem lesz nagyon borzasztó.:D
A történetem egy Samantha Hamilton nevű lányról szól majd, akinek az édesanyja bele halt a szülésbe, az apja pedig beadta egy árvaházba. Sokáig egy Harry nevű sráccal barátkozott, akivel elég jól alakult a kapcsolata, de őt örökbe fogadták, így Sam egyedül maradt. Innentől kezdve bántották, sőt verték is, de ő kiált magáért és erős maradt. A vele egy idős Jade Carter-el lettek barátok, aki mindig mellette állt, ám Sam rossz társaságba keveredik és ezáltal találkozik egy régi baráttal. Vajon sikerül kitörnie Sam-nek a nyomorból és utat törni a jobb élet felé? Ha követed a blogom részeit, minden kiderül.:)
Tehát ennyi lenne. Ahogy az előbb is írtam, ha a blog "előzetese" felkeltette az érdeklődésed, olvasd a részeket, és írd le, hogy tetszett. Építő kritikát is elfogadok majd.:) Én ennyi voltam most egy időre, de ha minden jól megy mához egy hétre már fenn lesz az első rész is.:*
by: Fanni. xx
•a suli miatt hétvégente, illetve ihlet érkezéskor hozom a részeket. (minden hétvégén egyet!)
•a blog trágár szavakat is tartalmazni fog, ezért nem vállalok felelősséget.
•ha netalántán kapok 4-nél több komit, valamivel hamarabb érkezik rész, viszont ezt nem mondhatom biztosra, ha lesz időm és meg lesz a komment határ hamarabb érkezik a rész, ha nem kapok elég komit, netalántán egyet sem a rész hétvégei érkezésére lehet számítani.
•előfordulhat, hogy helyesírási hibám van, ezt természetesen megpróbálom korrigálni, de én sem vagyok tökéletes, vannak hibáim.
•oldalt már megtalálhatóak a FŐ szereplők, ez persze nem azt jelenti, hogy csak ez a három személy lesz fellelhető a részekben, időközben becsúsznak majd mellék szereplők, de a legfontosabbak oldalt vannak.
Körülbelül ennyi lenne ami nagyon fontos, ha időközben lesz valami változás, szólok.:)
Betekintés.:
Második blogomat kezdem, mivel az előzőt abba hagytam a suli miatt, de rá kellett jönnöm, hogy imádok írni és hát hiányzott is a blogolás, ezért egy teljesen új történetet indítok. Megpróbálok nem sablon sztorit írni, de aki blogol az tudja, hogy ez egyáltalán nem egyszerű, főleg nem tanulás mellett. Az elejét is megpróbálom valamivel izgalmasabbá tenni, azért remélem nem lesz nagyon borzasztó.:D
A történetem egy Samantha Hamilton nevű lányról szól majd, akinek az édesanyja bele halt a szülésbe, az apja pedig beadta egy árvaházba. Sokáig egy Harry nevű sráccal barátkozott, akivel elég jól alakult a kapcsolata, de őt örökbe fogadták, így Sam egyedül maradt. Innentől kezdve bántották, sőt verték is, de ő kiált magáért és erős maradt. A vele egy idős Jade Carter-el lettek barátok, aki mindig mellette állt, ám Sam rossz társaságba keveredik és ezáltal találkozik egy régi baráttal. Vajon sikerül kitörnie Sam-nek a nyomorból és utat törni a jobb élet felé? Ha követed a blogom részeit, minden kiderül.:)
Tehát ennyi lenne. Ahogy az előbb is írtam, ha a blog "előzetese" felkeltette az érdeklődésed, olvasd a részeket, és írd le, hogy tetszett. Építő kritikát is elfogadok majd.:) Én ennyi voltam most egy időre, de ha minden jól megy mához egy hétre már fenn lesz az első rész is.:*
by: Fanni. xx
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)