Negyedik rész./1.

Hát sziasztok! Így este 8 felé meghoztam a negyedik fejezet ELSŐ részét. Ami azt jelenti, hogy a jövő héten hozom a MÁSODIK részét, amelyik valamennyivel rövidebb lesz mint ez, de megpróbálom eseménydúsra írni.:') Még annyit, hogy pár kominak igazán örülnék, jól esne.;) -ezt vehetitek utalásnak is xdd-
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!♥

-Samantha szemszöge-

Girl you don't know how I feel, since you've been away...-hallottam meg a telefonom hangját, amint Heartbreaker-t üvöltve felver az álmok világából. Idegesen 'szundi' üzemmódra kapcsoltam, és vissza feküdtem. Szombat van, minek keljek fel?-gondoltam. Sajnos nem igazán sikerült vissza aludnom...folyamatosan JB újdonsült slágere ment a fejemben...idegesítően fülbe mászó, ugyan úgy, ahogyan az összes eddigi száma...tökéletes, és soha sem hagyja a fejem, ha egyszer meghallottam, egyszerűen olyan érzésem van tőle, hogy meg kell hallgatnom, különben egész álló nap ez fog az agyamban kattogni. Felgyűrtem magam a padlóról, és felülve gondolkozni kezdtem. A telefon 6-ra van beállítva, van 10-15 percem míg újra jelez, annyi bőven elég, hogy elkészüljek és egész nap ezt hallgassam. Függő vagyok, legalább is nagyon úgy tűnik.
Szép ráérősen felálltam, oda sétáltam a rögtönzött ruhatáramhoz, és kiválasztottam valami kényelmes ruhát, ugyanis terveim szerint itthon punnyadok egész álló nap, és nem csinálok abszolút semmit, csak bebújok az ágyba és egy nagy adag csokis jégkrém kíséretében, 1000. is megnézem a Szerelmünk lapjai-t és bőgök, ebbe még bele sűrítek egy kis Justin féle Heartbreaker-t, s kb. ennyivel le van tudva a napom. Szerintem mondanom sem kell, hogy semmihez nincs kedvem, legszívesebben felakasztanám magam, vagy neki rohannék a falnak. Kösz, Nathan tönkre tetted a már amúgy is borzalmas életemet.
Ruhához vissza térve, egy fekete hosszított felső és egy rövidnadrág mellett döntöttem. Tudom, igen tudom, hogy október van, ősz, meg hideg, de én valahogy sosem fázok, talán télen, de akkor sem kifejezetten. Magamhoz vettem a választott ruhadarabokat, és a fürdő felé siettem. Mivel nem vagyok illetlen, bekopogtam, de válasz nem érkezett, ezért kinyitottam az ajtót. Beérve megbizonyosodtam róla, hogy senki sem tartózkodik odabent-rajtam kívül-, így hát magamra zártam az ajtót, és elkezdtem öltözni. Ezután következtek a reggeli teendők. Először is megmostam az arcomat, megfésültem a hajam, majd úgy döntöttem lemegyek kajolni, azután pedig szakszerűen fogat mosok. A pizsamámat a szennyesbe dobtam, és már suhantam is lefelé. A lépcsőnél megálltam, fura hangokat hallottam, azon gondolkoztam, le merjek-e menni, vagy esetleg mégsem?! Egye fene, nem vagyok beszari, lemegyek, aztán lesz ami lesz.
A konyhához érve megláttam Justin-t (szerk.: nem Biebert, hanem Jade lakótársát, remélem így érthetőbb :D) aki épp a reggeli készítésével bajlódott, pontosabban akkor, abban a minutumban próbálta leszedni a plafonra ragadt palacsinta tésztát. Valaki megmondaná nekem, miért kell produkciózni azzal a szerencsétlen tésztával? Mért dobálják? Nem tudják simán, mondjuk késsel felfordítani? Logika.
-Khmmm. Segítsek valamit?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Jade lakótársacskája rám emelte tekintetét és kínosan elmosolyodott.
-Nem, köszi. Megoldom...valahogy.-suttogta el a mondandója végét, mire én felnevettem, s közelebb mentem hozzá.
-Nagyfiú! Próbáltad már a felmosó nyelével lepiszkálni?
-Nem igazán, de hogy most így mondod...-biccentette a fejét a felmosó felé-ide hoznád?
-Rajtam ne múljon a sikerélményed, fiam.-nevettem, és a felmosó nyelét a kezembe véve, átadtam a mesternek, és figyeltem, hogyan ügyetlenkedik.
Végül is hosszú kegyetlen harcok után, lepottyant az a kis tészta darab a plafonról.
-Végre..-sóhajtott, majd felém tolta a kotyvalékát.-Kéred?
-Edd csak meg! Megérdemled.-kacsintottam, mire elkezdett röhögni, én pedig sarkon fordultam, és neki álltam szendvicset csinálni. A hűtőből elővettem a hozzávalókat, a szekrényből pedig a kenyeret, ezeket gyorsan össze dobtam, miután kész lettem vele, leültem az asztalhoz, és elkezdtem nyugodtan falatozni belőle.
-Sam! Egyébként Jade mondta, hogy szakítottál a barátoddal...nagyon sajnálom, tényleg.-ült le mellém Mr. Ügyetlenke.
-Ne sajnáld, nem kell, nem a te hibád.-húztam egy erőltetett mosolyt az arcomra.
-Előttem igazán nem kell az erős lányt játszanod, aki mindent kibír. Te sem vagy kőből...vannak érzéseid.
-Lehet, hogy nem vagyok kőből, de erős maradok, megígértem már magamnak 3 évvel ezelőtt, hogy soha a büdös életben nem fogok többé sírni egy segg hülye állat miatt sem.-vontam vállat, majd betettem a tálat a mosogatóba.
-Ezt mégis, hogy érted?
-Justin. Kérlek ne haragudj, hogy ezt mondom, de pont nem egy idegennek fogom elmondani, hogy mik történtek velem.-ültem vissza a szék(em)re.
-Tudod bennem megbízhatsz. Elmondhatsz bármit, meghallgatlak.-simogatta meg a vállam...olyan ismerős nekem ez a mondat...az összes ezt mondja.
-Mondták már páran...
-Kérlek! Segíteni szeretnék...
-Legyen...-egyeztem bele végül.-Ömm...kezdjük a legelején. Tehát...születésemkor anyukám...meghalt. Körülbelül 2 hónapot töltöttem a kórházban, koraszülött osztályon. Miután kiengedtek, apám feltételezem azért, mert ki nem állhatott, mert, hogy én megöltem anyámat, beadott egy itteni árvaházba. Folyamatosan csúfoltak, és vertek, kinevettek. Nem voltak barátaim...mindenki kiközösített. Borzalmas volt. Aztán Jade is bekerült, össze barátkoztam vele, na meg persze George-al, és ott volt Harry is, aki miatt az egész rosszabb lett. 15 éves lehettem amikor teljesen máshogy kezdtem hozzá viszonyulni, csak még akkor nem tudtam, hogy hogyan. Végül is ő egy évvel idősebb volt nálam...a lényeg...örökbe fogadták és össze törtem. Nem az esett rosszul, hogy elment, örültem neki, hogy legalább neki lehet családja...hanem az, hogy szó nélkül, köszönés nélkül ment el. Akkor összetört bennem minden. Rossz társaságba keveredtem, ott megismertem Nathan-t akivel össze jöttem, és az egyik barátja beajánlott abba a kávézóba ahol most is dolgozom...a többit pedig már feltételezem tudod. Tömören ennyi lenne.
-Nem valami fényes sztori...-vakarta meg a fejét.
-Hát nem....
-Figyelj, ha bármiben segíthetek, szólj nyugodtan! És igazán nem kell bánkódnod azok miatt a bunkók miatt...elég idióták, hogy elengedtek. Nem hiszem, hogy tudják mit veszítettek...-kacsintott, majd megsimogatta a fejem tetejét, és kiment a konyhából, ezzel egyedül maradtam a gondolataim között.
Elég rossz kedvem volt, de így sokkal, de sokkal rosszabb lett. Amikor a múltamról kell beszélnem, teljesen kifordulok magamból. Alapvetően egy erős egyéniség vagyok, viszont érdekelnek mások véleményei. Akkor amikor a múltbéli életemről kell beszámolót tartanom, elgyengülök...mintha nem is én lennék.
Sóhajtottam, majd felálltam a székről és a nappaliba sétáltam. Ott leültem a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t, és kb. mint egy agyhalott zombi, bámultam a színes képeket. Semmi érdekes nem ment benne csupán főzős műsorok, televíziós vásárlás. Vagyis sok olyan műsor, ami engem nem érdekel. Kapcsolgattam a csatornák között, végül úgy döntöttem, hogy a zenecsatornán hagyom. Lement egy csomó unalmas szám, mire egy normális zenét is beadtak. ( http://www.youtube.com/watch?v=NlmezywdxPI )
Imádom Eminem zenéit. Amikor rossz kedvem volt, vagy elegem volt mindenből, esetleg ott tartottam, hogy leszarok mindent és mindenkit, régebben is folyamatosan őt hallgattam. Ennyiben nem változtam.
Miután vége lett a zenének, Jade szó szerint beesett az ajtón. Lihegve hozzám vágott egy 'Jó reggelt Sam!' köszöntést és felrohant a lépcsőn, gondolom én tusolni, mert enyhén szólva úgy izzadt mint egy ló.
Nem kevesebb mint 15 perc után vissza rohant a nappaliba, új friss és üde önmagával.
-Mizu?-kérdezte.
-Mi lenne?
-Hát...feltételezem történt veled valami, míg futni voltam...vagy nem?
-Semmi....-vontam vállat.
-Nem látogatott meg senki?
-Senki. Mért kellett volna?
-Hát éppenséggel...ja.-vigyorgott.
-Mi csináltál?-akadtam ki. Biztosan bekevert valamit. Mindig ezt csinálja, csak egyszer nehogy megrugdossam...:D
-Semmit. Ilyennek ismersz te engem?
-Igen, pontosan ilyennek.
-Mikor szóltam bele utoljára az életedbe?-röhögött.
-Gondolom, ma.-vágtam fancsali képet. Engem nem ver át.-Jade ne játssz az idegeimmel! Mondjad elfele! Kihez van köze? Kivel hozol össze már megint?
-Aj jó, megfogtál. De akkor sem mondom el. Ha ma nem jött, hétfőn meglátod.
-Jó. Váltsunk témát...
-Ilyen könnyen feladod? Nem jellemző rád...-nevetett. Igen...ő mindig, minden lehetséges helyzetben röhög. Fura szokása. Mondjuk ő sem valami normális...
-Igen, feladom. Úgy sem mondod el. Szar kedvem van. Nem érdekel.
-De hát én még vitázni...-nem tudta befejezni a mondandóját, mert épp a közepén csengettek. Elkezdtünk veszekedni, hogy ki nyisson ajtót, de hiába próbálkozott. Én nyertem. Mindig én nyerek. Jade dühösen, körülbelül olyan fejjel, mint akit kínoznak, elindult az ajtó felé, majd unottan kinyitotta. Láthatóan még a düh is lefagyott a képéről meglepettségében. Majd hirtelen a semmiből ledöbbent arca rák vörös lett, kiment az ajtón és bezárta maga után. Nem tudom mi történhetett...gondolom nem valami szipi-szupi dolog.

-Jade szemszöge.-

Mint mindig most is vitáztunk egy kicsit az ajtónyitáson, de szokványos módon Sam kerekedett felül, ergo: rám maradt a hívatlan vendég betessékelése.
Besértődött, egy kis idegességgel fűzerezett arccal indultam meg az ajtó felé. Nem voltam megsértődve, csak szeretem a "mindenen kiakadok libát" játszani. Vicces, még engem is szórakoztat. Ahhoz képest, hogy reumás csigaként haladtam, sikerült oda érnem, és unott fejjel kinyitottam az engem, és a vendéget különválasztó "akadályt". Akit láttam...Nathan volt. Teljesen lefagytam, majd mikor már tudatosult bennem, hogy ez a féreg épp velem szemben áll, mérhetetlenül dühös lettem. A fejem szinte lángolt. Mégis, hogy képzeli, hogy megbántja a legjobb barátnőmet, megalázza, kitúrja az otthonából, és ezek után még ide meri tolni a képét? Nem tetszik ez a hozzáállás...nagyon nem.
Elhatároztam, hogy szó szerint vissza küldöm a jó édes anyjába, ezért kiléptem a meleg és biztonságot nyújtó házból, majd neki kezdtem Mr. Tökéletes szidásának. Mit ne mondjak, nagyon élveztem.
-Mit keresel itt te segg hülye barom? Mégis, hogy képzelted, hogy ide jössz? Nincs benned egy szemernyi kis együttérzés sem?-toltam el az ajtótól.
-Ide figyelj dagadt! Semmi közöd hozzá, hogy miért jöttem, ahhoz sincs, hogy kihez, szóval engedjél be, aztán végeztünk egymással.-lökött arrébb, de én útját álltam. Szidhat, ahogy csak akar, én ugyan nem engedem be ebbe a házba!
-Nem engedlek be. Hagyd békén Sam-et! Nem érdemled meg őt. Soha nem is érdemelted. Mindig csak kihasználtad, és azt hiszed, hogy ő majd ezek után megbocsát neked? Hol élsz te angyalka? Álomvilágban? Csak szólók ez itt a valóság. Nem kapsz meg mindent szőke herceg. Nyugodj bele!-nevettem szemrehányóan. Leszarom, hogy mit csinál velem, erős maradok. Már csak Sam miatt is. Nem hagyom cserben a testvéremet.
-Utoljára mondom el ribanc. Engedj be! Minden jogom megvan hozzá, hogy beszéljek vele. Ő az én barátnőm, a tulajdonom. Vágod? Semmi közöd az életünkhöz! Ő az enyém.-ordítozott. Tulajdon? Miről beszél ez a barom arc? Megkergült?
-Mi az, hogy a tiéd? Nem szeret! Megbántottad. Te hibád, nem az enyém. Hordd el magad Paprika Jancsi! Senki sem kíváncsi rád.-mosolyodtam el gúnyosan, és integetni kezdtem. Ő még mindig nem tágított. Állt ölbe tett kézzel és gondolkozott, majd megszólalt.
-Te akartad csicska paraszt. Rajtam ne múljon...szórakozhatunk itt az ajtóban egy darabig. De úgy is beszélek vele. Nem veheted el! Hozzám tartozik, szeret engem. Törődj a magad dolgával!
-Ez az én dolgom. És ne merd még egyszer a tulajdonodnak nevezni! Míg megbasztál 1000-t, inkább törődtél volna vele! Késő bánat.-kuncogtam az orrom alatt amire már nem válaszolt. Reflex szerűen pofon vágott. A keze nagyot csattan az arcomon. Feltételezem, hogy fehér bőröm a hirtelen ütéstől pirosra színeződött. Be telt a pohár. Ez a pöcs engem ne ütögessen! Kicsoda ő? Egy SENKI.
-Na jól van kis kuvasz...utoljára mondom el. Húzzál el, vagy hívom a zsarukat. Nem viccelek. Takarodjál!-kiabáltam, mire ő egy ördögi mosollyal válaszolt, gondolom azért, hogy jelezze, nem megy ő innen sehova. Már épp szóltam volna a következőt, amikor arra lettem figyelmes, hogy nyitódik az ajtó.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-jött ki idegesen Sam...

Harmadik rész.

Helló emberkék!:DD Helyzet a következő: van 130 oldalmegjelenítésem, köszönöm szépen.:) Ezen kívül hamarabb hoztam a részt vasárnapnál.
Elnézést amiért ilyen rövid lett, valahogy most nem volt ihletem, de meg írtam, hogy a másikat, amire már van ötletem el tudjam kezdeni írni...fura, tudom.:D Nekem nem csak a hosszával, hanem a tartalmával is vannak bajaim, ennek okát már az előbb megindokoltam. Következő fejezet: legkésőbb jövő hét vasárnap, a szokásos módon, de lehet, hogy kicsivel hamarabb hozom, ez a tanulnivalótól, illetve az időmtől függ. Na, de nem dumálok annyit, itt a rész.:) *elnézést a csúnya szavakért ;)*

-Három évvel később.-

Erőm már egyáltalán nincsen...nem kell sok és össze esem. Haza felé tartok a munkából. Egy kis kávézóban dolgozom, kereken 2 hete. Nem nagy cucc, általában nem fáradok el ennyire, csak hát ma nem igazán volt időm enni, így hát kiürültek a tartalékaim. Ugyebár 2 hete, október 2.-án betöltöttem a 18-t és szabály szerűen kivágtak az árvaházból. Az utolsó mondatuk ennyi volt: "Adományt, régi játékot, ruhát elfogadunk. Amennyiben segíteni szeretne az itt élő gyermekeken. Viszlát!"
Hát nem vettek könnyes búcsút tőlem, mondhatom. Viszont nem élek az utcán. Amint kikerültem neki álltam munkát keresni, és még az árvaházban találtam magamnak házat. Otthon nem vagyok egyedül. A barátommal bérlem...nem barát barát, hanem pasi..társ..izé na értitek. Fura és elég újszerű ez nekem...szoknom kell még.
Az utolsó lépések után megérkeztem a kis "szerelmi fészkemhez". Előkotortam a kulcsomat, majd kinyitottam az ajtót. Elég érdekes látvány fogadott. Egy lány és az én drága barátom a kanapén. Azért tök jó, hogy az előbb még annyira, de annyira szerettem, most pedig szinte meg tudnám fojtani.
Ledermedten álltam az ajtóban. Vártam a jó öreg "ez nem az aminek látszik" kifogást. Nathan látszólag erősen törte a fejét, hogy milyen hiper-szuper kifogással álljon elő, de neki sem jutott más az eszébe. Tipikus.
-Sam..kicsim..ez nem az aminek látszik!
-Nem? Mert én marhára úgy látom, hogy egy szőke ribanccal fetrengsz a kanapén. De ha nem ez, akkor magyarázd meg drágám, hogy mégis mi a fasz ez?-mutogattam idegesen.
-Hát..én...mi csak..
-Tudod mit?! Ne is folytasd inkább! Innentől kezdve nem lesz rám gondod, azt hozol ide, és azt dugsz agyon akit és amikor csak akarsz!-ezzel fogtam magam, felrohantam a lépcsőn, egyenesen a szobánkba, ahol megcéloztam a szekrényt. Fogtam amit tudtam, az összes ruhámat, és mindent bele gyömöszöltem egy táskába. Miután össze pakoltam vissza rohantam a nappaliba, és Nathan felé fordultam, aki épp próbálta felvenni a nadrágját.
-Gratulálok! Kibírtál mellettem 2 hetet. Folytassátok csak! Én már itt sem vagyok.-ezzel sarkon fordultam és kirohantam az utcára.
Remek. Most hová menjek? Nincs hol aludnom, mert ez a fasz ott digi dugi-zik azzal a ribanccal-gondoltam. Végül támadt egy ötletem. Talán Jade-nél meghúzhatom magam. Egy kis időt ki bírok ott náluk, aztán meg lesz ami lesz.
Ez az én formám. Reggel boldogan megyek dolgozni, szerelmesen, kidolgozom a lelkem és próbálom a legjobbat nyújtani. Mire haza érek mit látok? A pasim meg egy pláza picsa játszadozik a kanapémon. Most pedig mehetek a barátnőm nyakára, mert voltam olyan hülye, hogy ahelyett, hogy elküldtem volna azt a férget az apja faszára, eljöttem én. Kezdett már sötétedni, ennek hatására igencsak megszaporáztam a lépteimet. Nem szeretek sötétben sétálgatni egyedül...bármi megtörténhet.
Pár perc után megérkeztem Jade házához. Gondoltam, hogy biztos nem ő nyit majd ajtót, mert hát 3-an bérelnek egy házat, ő pedig elég lusta ahhoz, hogy a másikra sózza az ajtó nyitást. Becsengettem, és vártam.
Nem sokkal ezután ajtót nyitottak, mégpedig Jade egyik haverja...pontosan nem tudom a nevét, viszont ő is itt lakik, egy fiú, azt hiszem 20 éves, magas, barna hajú, barna színű a szeme...tipikus macsó csávó.
-Szia..ömm..Sam..ugye?-vonta fel a szemöldökét.
-Szia, igen én lennék. Te pedig...?
-Justin.-küldött felém egy mosolyt, mire én is erőltettem egyet az arcomra.
-Oh, hát nagyon örvendek Justin. Kérdés..Jade itthon tartózkodik?
-Igen, gyere csak be, mindjárt szólok neki.-erre már kiáltott is volna, de félbe szakítottam.
-Köszönöm, de nem szükséges, megoldom egyedül is.
-Hát rendben. Balra a második ajtó!
-Tudom..-nevettem. Szépen lassan fellépcsőztem, és az ajtója előtt megálltam, majd bekopogtam.
-Gyere!-hallottam meg a hangját bentről, mire magabiztosan benyitottam.
-Szia Jade barátosném.
-Mi a baj?-nézett rám lélekbe látóan...neki nem lehet hazudni.
-Hát...azt hiszem szakítottam Nathan-el és most nincs hol laknom...
-Hiszed? Szóval megcsalt, te pedig leordítottad? Ezt vehetjük szakításnak is, igen.
-Minek kérdezed meg, hogy mi bajom, ha pontosan tudod mi történt?
-Próbálok jó barátnő lenni. Tehát nincs hol laknod, és szeretnél itt maradni pár napra? Rendben, maradhatsz. Ennek én csak örülök.
-Uhh..köszönöm. Megmentettél.
-Jó, de most ülj le, és meséld el pontosan, hogy mi történt. Mindent tudni akarok.
-Hát hol is kezdjem...-ültem le mellé az ágyra.-Tehát...munkából mentem épp haza, benyitottam nagy nyugodtan, és megláttam azt a faszt egy ribanccal. Amint..na érted. Én kiakadtam, ő magyarázkodott, össze pakoltam és eljöttem.
-Konkrét...tudod pedig már kezdtem örülni, hogy túl léptél H...-itt félbe szakítottam.
-Kérlek szépen ne mond ki a nevét...így is a sírás határán állok...
-Figyelj! Én értem, hogy rosszul vagy tőle, azt is, hogy megbántott, de ezt le kell rendezni. Most!
-Jade. Te tényleg hülye vagy? Ő egy világsztár. Mi közemberek vagyunk. A világsztárok nem állanak szóba közemberekkel. Egyébként is..látni sem bírom. Nem akarok még csupán a létezéséről sem tudni. Az a korszak lezárult. Nem bolygatom a múltat.-vágtam komoly arcot.
-Valld be, hogy hiányzik! Tudom, hogy így érzel...és azt is, hogy te is neki. Csak nem meritek bevallani még magatoknak sem...hiszen te szerete...-itt megint félbeszakítottam.
-Az már elmúlt. Lezártam. Mért nem hagysz ezzel a témával?
-Jót akarok neked. Igaz, hogy ő most nagy arcokkal lóg, járt Taylor Swift-tel, de még mindig ugyan az az ember aki volt. Higgy nekem!
-Honnan veszed ezt?
-Tudom, hogy így van. Könyörgöm, ha találkozol vele, csak az én kedvemért, ne hordd el, beszéld meg vele...csak az én kedvemért. Ez nem tesz jót neked.
-3 év hosszú idő...-ezzel lezártam a témát. Nagyon nem volt kedvem RÓLA beszélni. Az életem így is elég szar, nem kell, hogy még ő is vissza jöjjön. Egyébként sem keresne. Ahogy Jade mondta, ő most nagy arcokkal lóg, épp ezért rám sem bagózna ha találkoznánk. Le merem fogadni, hogy meg sem ismerne.-Aludhatnánk? Sok volt nekem ez a mai nap...
-Persze! Menny zuhanyozz le, az majd jót tesz. Én addig lent tartom a többieket, hogy ne nyissanak rád.-itt elkezdett kotorászni a szekrényében.-Tessék egy törölköző.
-Köszönöm.-ezzel elvettem tőle, és megcéloztam a fürdőszobát..ami ha jól emlékszem a folyosó végén van, az utolsó szobában.

Lezuhanyoztam, vissza mentem a szobába, és a földön tábort vertem magamnak. Tisztára mint egy kirándulás, csak éppen nem megyek többé haza...

Második rész.

Sziasztok! Igaz, hogy nagyon sok késéssel, de meghoztam a második részt. Nagyon röstellem, hogy csak most hoztam, megpróbáltam bepótolni. A rész nem a legjobb...nekem legalább is nem tetszik, viszont valamit ki kell raknom, így hát itt van ez. Nem szeretnék túl sokat beszélni. Köszönöm a 2 feliratkozót és a 100 látogatottságot. Szép kerek szám :DD Ennyi lenne...folytatás: valószínűleg jövő hét vasárnap, de nem mondhatom biztosra! Jó olvasást!:')♥ Az előző részből: Hihetetlen dolog, hogy tanítanak minket, mert hát első ránézésre azt gondolnád, hogy ez egy nyomor tanya,-egyébként az is..-és még csak eszedbe sem jutna betenni ide a lábad, de a verésektől és a nemtörődöm emberektől eltekintve nem olyan rossz hely ez. Ha jobban bele gondolsz, van tető a fejed fölött, ingyen étkezel, tanítanak, és ha olyanjuk van még 'zsebpénzt' is osztanak, ami elég ritka, de megszokható ez a helyzet. Én így nőttem fel, és más körülményeket nem is nagyon ismerek, ezért nekem ez a 'normális', ha lehet így fogalmazni.

-Samantha szemszöge.-

Ahogy a sok ember leszállingózott az emeletről, én úgy kezdtem el egyre inkább unatkozni. A 'majd meghaltam az unalomtól' kifejezés sem pontosítja, mennyire emésztett az unalom. Talán azért unatkozom folyton, mert nincs társaságom?! Vagy esetleg, mert nem foglalkoznak velem?! Fogalmam sincs, de a lényeg, hogy sosincs mit csinálnom, ennek a tetejébe pedig lassan kezdek megőrülni, egyszerűen nincs kihez szóljak. Borzalmas érzés fogott hatalmába. Haszontalannak éreztem magam. Ne kérdezzétek, miért...magam sem tudom. Van amikor ilyenkor csak úgy elkezdek bőgni, na ugye. Én megmondtam, hogy kezdek becsavarodni. Olykor-olykor pedig az ablakon bámulok ki, és szemlélem a világot, a történéseket. Sajnáltatást félretéve, tényleg nem tudtam mit csinálni, így hát neki álltam gondolkodni, hogy ugyan mihez fogjak, mit csináljak, hogy elűzzem unalmamat. Végül úgy döntöttem, rajzolni fogok. Valamennyire konyítok hozzá, és szeretek is. Nagy nehezen, és kínok közepette, de felálltam az ágyamról,-mivel ott ültem-majd az elég kicsi méretezésű íróasztalnak kijelölt éjjeliszekrények sokaságához mentem, kihúztam az egyik fiókot amiből elővettem egy ceruzát és egy A4-s papír lapot. Lassan az ágyam mellé sétáltam, és letelepedtem a földre. A lapot magam elé tettem, s mivel a döntésem egy szem rajzolására esett, neki is láttam megrajzolni a vázlatot, amit kidolgozhatok majd. Tudni illik, hogy ha én rajzolok, azt tudom csinálni több órán át, mivel folyton javítok rajta, korrigálom a 'művet'. Ez a szem rajzolgatás is elég hosszúnak ígérkezett, már csak az alapot/vázlatot körülbelül egy órán át rajzoltam, akkor meddig tart majd a kidolgozás? Bele sem merek gondolni.

Három órányi alkotás után elkészült a 'mesterművem', vagy a borzalom amit Sam készített, ha így jobban tetszik. Lehet, hogy nem lett olyan rossz, de nekem ez sem jött be. Önbizalom: 0,69%. Mások azt mondják magukban, hogy: "Huh, de jó. Vért izzadtam, és milyen jó lett az eredmény." Míg én csak ennyit: "Gratulálok Sam! Ezt is elcseszted. Baromira szar vagy!"-és kidobom a rajzot a kukába. Ezt most sem tettem másként. Feltápászkodtam a földről és elindultam a kuka felé, ki is dobtam volna a rajzot, ha nem hallok kopogást az ajtómon. Mivel félbe szakítottak a kidobálásban-tudom, hülyén hangzik-a már teljesen összegyűrt lappal a kezemben mentem ajtót nyitni. Unottan kinyitottam, és a 'vendégemre' néztem. Még jó, hogy nem hívtam senkit..-gondoltam. Előttem a göndör hajú, zöld szemű barátocskám állt, Harry. Örülni nem örültem neki, na de legalább nem fogok unatkozni. -Helló Styles!-köszöntem, majd a kezemmel befelé mutattam, ezzel jelezve, hogy bejöhet. -Hú, de örül valaki...-jött beljebb, ezután leült az ágyra. -Örülök, hogy is ne örülnék? 3-4 órával ezelőtt itt hagytál, mert dolgod volt. Hiányoztál...ó igen, hiány érzetem volt.-vigyorogtam. -Hagyjuk a közjátékot Samantha! Mi az a kezedben?-mutogatott a rajzomra. -Szemét.-adtam az egyszerű választ és kidobtam a firkámat. -Hát jó...-vonta meg a vállát.-Egyébként hoztam neked valamit.-ezzel a táskájába nyúlt és keresni kezdett...ömm...egy izét. Pár perccel később, ami nem igen volt több 2-3 percnél, elővett egy dobozkát, amit felém nyújtott. Nem értettem, mire fel ez a hirtelen jött ajándékozási mániája, ugyan is előző héten meg nadrágot kaptam tőle...nadrágot...na mindegy is. Már jelentéktelen volt, hogy mit vett, mivel megvette, és nem leszek olyan féreg, hogy vissza adom neki. Nem az én műfajom. Ezért elvettem tőle és kinyitottam. Egy egyszerű, de még is csodaszép karkötő volt benne, csillogó hangjegyek díszítették, és az egésznek ezüstös beütése volt. -Te jó szagú nutellás palacsinta!! -Tetszik?-kérdezte. -Ilyen hülye kérdést...nagyon tetszik!-sikítoztam.-Köszönöm!-ezzel közelebb mentem hozzá és megöleltem. Azért a nadrágnak is örültem...ennek még jobban. -Örülök, hogy örülsz. Na, de így, hogy már ajándékot is kaptál, lenne egy kérésem, vagy parancsom, vedd úgy ahogyan akarod! -Rendben...hallgatlak.-válaszoltam majd leültem mellé. -Meg kell ígérned, hogy ha netalántán elmennék, nem felejtesz el, és ami még fontosabb, nem leszel dühös rám! -Muszáj? -Igen! Ez fontos nekem...nagyon fontos.-győzködött. -Oké...ígérem. -Tedd a szívedre a kezed!-gyerekeskedett, de ezt is megcsináltam. -Boldog vagy Styles? -Maximálisan Hamilton.-kacsintott és felállt az ágyról.-Használd egészséggel a karkötőt! Én most megyek, vannak még "feladataim".-mutatott macskakarmot a levegőben. -Értettem. -Ne feledd amit ígértél! Fontos nekem. És te is.-ezzel a mondatával kinyitotta az ajtót és elment, megint. Egyedül maradtam. Így vissza gondolva nem is volt olyan rossz amíg itt volt...saccra olyan 2 perce. Nem igazán értettem, mire volt jó ez a fogadd meg, hogy és bla-bla-bla, de ha neki ez így jó, hát egészségére, rajtam ne múljon a boldogsága. Mivel egyedül maradtam, újból elkezdődött a kóros unatkozásom. Bámultam a falat, dúdolgattam mint egy 5 éves, néha-néha kipillantottam az ablakomon, és mérhetetlenül unatkoztam. Már kínomban a bal kezemet firkáltam. Írkáltam rá, csillagot és szívecskéket rajzolgattam rá, úgy ahogy elvoltam. Elvan a gyerek ha játszik, szokták mondani. Épp a 6666. csillagot rajzoltam, amikor berontott valaki a szobámba. Végre nem fogok unatkozni. Hurrááá. Felpillantottam és Jade barátnőmmel találtam szemben magam. Ezek szerint megtanulta a mai leckéket. -Helló London, megérkezett a szupersztár Jade Carter!!-ordibálta. -És itt a szupersztár menedzsere is Sam Hamilton!!-kiabáltam már én is, mire mind a ketten elnevettük magunkat. Jó tanács: soha ne engedj össze két mentálisan zavart embert, mert meghal valaki. Vagy jobbik esetben felgyullad valami. -Yo, Yo Sam mi a pálya?-ugrott mellém az ágyra. -Se-se-se-semmi. Fáj a lábam.-válaszoltam egy fokkal komolyabban. -Újabb verés? -És eltalálta! A nyereménye egy perzsa macsek és 10kg macska táp.-viccelődtem. Próbáltam oldani a feszültséget, hát nem sikerült. -Ez nem vicces! Hogy tudsz te ezen viccelődni? -Mért mit csináljak? Sírjak? Hát pont nem... -Nem mondtam, hogy sírj...csak vehetnéd komolyabban ezt a dolgot! -Magyarázd meg a sík hülye haverjaidnak a következő folyosóról, hogy lassan agyonütnek és, hogy jó lenne ha leállnának. Ha nem lennének sík hülyék, megértenék, de így...kibírok valahogy 3 évet, aztán lelépek. -Kitalálom...Greg?-vonta fel a szemöldökét. -Újabb találat. Nyereménye...izé...nem tudom.-igen, tudom, hülye vagyok. -Idióta. Megpróbálok vele beszélni, de nem ígérek semmit. Nem áll velem szóba mostanában...egyébkén itt volt Harry? -Itt.-adtam a nemesen egyszerű választ. -Bővebben! -Adott egy karkötőt és fogadalmat kellett tennem neki. -Karkötő? Fogadalom? Mi van?-értetlenkedett. -Mondom karkötőt vett és meg kellett neki fogadnom valamit.-erre a homlokára csapott. -Magyarázd már meg te szerencsétlen szuka! -Jó. Tehát bejött, beszéltünk pár szót aztán oda adta a karkötőt, amit mindjárt megmutatok. Ezután mondta, hogy fogadjam meg, hogy ha netalántán elmenne, nem leszek rá dühös, meg ilyenek. Miután megfogadtam fogta magát és elment, mert, hogy vannak feladatai. -Karkötőt! -Nesze.-ezzel elé raktam az ajándékot, amit jól megcsodált, majd vissza adta és megszólalt. -Szép! -Köszi! -De mért kellett fogadalmat tenned neki? -Ezt én sem értem...nem mondta. Na, de ha nem akarja, nem mondja el. Az ő dolga, nem az enyém.-vontam meg a vállamat. -Megyek és kifaggatom!-pattant fel az ágyamról, és hiper-szuper sebességgel távozott a szobából. Én az órámra néztem, ami 8 órát mutatott. Ezek szerint indulhatok fürödni. Unottan elsepertem a hajam a szemem elől, majd sóhajtottam egyet, ezek után neki kezdtem a 'mennyünk fürödni észrevétlenül' akciómnak. A pizsamámat magamhoz vettem, és szépen lassan kimentem a szobámból. A folyosón csend honolt, csak néhány szobából hallatszott ki egy-egy nevetés, vagy hangosabb beszélgetések. Tök jó, hogy mindenki lefekvéshez készülődik, csak én játszok titkos ügynököset. Ahhoz képest, hogy le vagyok nyomorodva "gyorsan" a mosdóhoz értem. Ott bekopogtam, és vártam, hogy valaki mondjon egy 'foglalt' vagy egy 'takarodj el, épp végzem a dolgom' jelzőt. Ezt a műveletet még háromszor megismételtem, de egyszer sem kaptam választ, ebből arra következtettem, hogy szabad a pálya. Nagy nyugodtan benyitottam, majd beljebb mentem, végül kulcsra zártam az ajtót. A polcról levettem egy törölközőt amit a zuhanyfülke melletti fogasra akasztottam. Levettem a kissé szakadt ruháimat, majd beálltam a csap alá és engedni kezdtem a vizet. Közben nem csak a jó meleg víz, hanem a gondolatok is elárasztottak. Elmélkedtem mindenféléről. Életről, halálról, apámról, a családomról akiket egyáltalán nem ismerek, azon töprengtem, vajon hogyan nézhetnek ki, azon is gondolkodtam, hogy ma megvernek-e majd avagy sem, de legfőképpen Harry-n. Még mindig nem értettem, mért kellett fogadalmat tennem. Talán el akar menni? Kizárt! Még csak 16 éves, nem engednék neki, hogy elmenjen...hacsak nem fogadták örökbe.. Lehetetlen! Elmondta volna...hisz legjobb haverok vagyunk, szinte testvérek. Mi mindent megbeszélünk egymással. Biztos vagyok benne, hogy közölte volna velem. Bele sem merek gondolni, milyen lenne az életem nélküle...ha ő nem lenne, már én sem lennék. Nagy nehezen elhessegettem a gondolataimat, próbáltam higgadt maradni, és bizakodtam, hogy nem hagy majd egyedül. Megmosakodtam és kiszálltam a zuhany alól. Az előre oda készített törölközőt magam köré csavartam, és neki kezdtem fogat mosni. Miután ezzel is megvoltam felvettem a pizsamámat, és vissza indultam a szobámba. Nagy meglepetésemre a folyosón semmi sem hallatszott. Sem beszélgetések, sem nevetések. Nagyon úgy tűnik, hogy sokat időztem a fürdőben, mert csak késő este nyugodnak le, egyébként olyanok mint az állatok. A fiúk még este 10-11 körül is verekednek, lásd: Greg is az éjszaka közepén döntött úgy, hogy agyon akar ütni. Őt még annyira sem becsülöm mint apámat. Egy ocsmány alak aki embereken, azon belül lányokon/nőkön vezeti le a haragját. A haragját, amit az anyja iránt érez. Férfiak szégyene...teljes mértékben megvetem és gyűlölöm. -Szánalmas...-suttogtam. Csak ekkor vettem észre, hogy megérkeztem a szobámhoz. Nem éppen egy 5 csillagos szálloda, tudom, de a semminél mégis csak jobb. Elfordítottam a kilincset és halkan benyitottam. Ugyan ilyen halkan zártam be magam után. A szobámban megpillantottam az ágyam, ami szinte már könyörgött, hogy feküdjek bele. Fáradt voltam, szóval nem biztos, hogy konkrétan az ágy hívott, de én akkor is úgy éreztem, hogy BELE KELL FEKÜDNÖM. Így hát megcsináltam és óvatosan beletelepedtem. Nem volt valami puha, de nekem mindegy is volt már, körülbelül 5 perc alatt kiütöttem magam. -Másnap reggel.- Újból korán keltem, igaz most nem 5-kor, csupán 7-kor. Teljesen jelentéktelen, hiszen így is el tudok készülni. Igen, ma már lemegyek órákra, nem szeretnék túl sokat hiányozni, ugyanis elég fontos nekem a tanulás. Konkrétan ezzel alapozom meg a jövőmet, nem akarom már most elcseszni a jövőbeli életemet. Miután sikeresen kidörzsöltem a maradék kis álmot is a szememből, felálltam az ágyamból és a ruhásszekrényem elé álltam. Nem válogattam sokat, nincs is nagyon miből. Vettem fel egy kicsit szakadtabb nadrágot, egy pólót és erre egy kardigánt. Ezek után a válltáskám után kaptam, amiben már minden szükséges könyv benn volt, majd az órára néztem, ami 7:30-t mutatott. Elegendő idő ahhoz, hogy lebicegjek a földszintre. A folyosón volt egy kisebb forgalmi dugó, ami nálunk megszokott, elég sokan vagyunk, kicsik-nagyok egyaránt. Míg leértem nagyon sokan megbámultak, kinevettek. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, de inkább rájuk hagyom, nem akarom megadni nekik azt az örömöt, hogy visszaszólok, és veszekedést indítok velük, hiszen úgyis ők járnának jól vele. Ahogy emlékszem a legelső óránk idegennyelv. Nem a szívem csücske, de kénytelen vagyok abból is tanulni. Bementem a 'nagyoknak' kijelölt terembe, leültem a helyemre és vártam. Feltűnt, hogy Harry nincs sehol. Késik? Nem lehetetlen...nem szívleli túlzottan a tanulást. Gondolatmenetemből a tanár érkezése zökkentett ki...tanár...inkább nevelő, így jobban a számra esik. Köszöntöttük, ő is minket, majd diktálni kezdett. Ennek a tetejébe adott fordítani valót, és munkafüzeti feladatot is, hogy még csak véletlenül se legyen több dolga velünk. Míg mi a feladatokat oldjuk meg, ő csak figyel, esetleg fegyelmez, körbejár, majd újból leül. Épp, hogy készen lettem a fordítással, a nevelő megkocogtatta a ceruzája végét az asztalán, ezzel próbálta felkelteni a figyelmünket. -Figyelem emberek! Az első órának vége, kimehetnek! Levegőzzenek, 5 perc múlva kezdődik a második óra!-ezzel felkapta a cuccait és távozott a teremből. Mindenki követte a példáját, szó szerint úgy rohantak kifelé mint a lovak. Én szépen ráérősen haladtam. Kikászálódtam a folyosóra, de sajna onnan már nem tudtam tovább jutni, mert tolongtak az emberek, így inkább vissza mentem és készültem az órára. A második óra ha emlékeim nem csalnak matematika. Rühellem a matekot. Sosem értettem, nem is fogom. Úgy vagyok vele, hogy számolni tudok, nincs is nagy szükség erre a sok sületlenségre. Letelt az öt perc. Ezt onnan tudom, hogy a lovak vissza futottak és levágódtak a helyükre. Megforgattam a szemeimet és kinyitottam a könyvet...szokás szerint most sem értettem belőle egy mukkot sem, így inkább bezártam és bámultam magam elé. Nem telt bele sok időbe, kivágódott az ajtó, és bejött rajta egy ismeretlen nő. Új matek tanár...jupíí. -Jó reggelt! Akkor kezdeném is egy inkább magukat érintő hírrel.-bemutatkozni luxus...-Tehát...ömm. Egy bizonyos Harold Edward Styles nevezetű társukat tegnap örökbe fogadtak. Sikerült felfogniuk? Remek. Akkor folytassuk a tananyaggal...