-Mi a szent szart ordítozol Jade?-jött ki idegesen Sam...
A Nathan gyerek láttán ő is épp ugyan úgy, ahogyan én teljesen ledöbbent. Csak állt, és a szeme már szinte vérben forgott. Meglehetősen rémisztő amikor ideges: ordítozik, paradicsom vörös lesz a feje, és kiugrik az az ér a nyakán..ami elég fura, de ez Sam, nála van egy határ, amit jobban teszel ha nem lépsz át.
-Samantha szemszöge.-
Pár perccel azután, hogy Jade kilépett az ajtón, nagy ordibálásra lettem figyelmes. Mégis mi a jó Istent csinál ez? Az ajtó előtt ver agyon valakit? Vagy mi a szar?
A kíváncsiság eléggé fúrta az oldalam, ezért magabiztosan felálltam az ülőhelyemről, majd az ajtóhoz sétáltam. Nagy levegőt vettem, és teljes erőmből kivágtam az ajtót. "Vagány gyerek" módjára, mivel nem igazán vagyok valami beszari, már az első mondatomat kiabálással kezdtem.
-Mi a szent szart ordítozol Jade?-kezdtem bele, de ekkor sikerült felfognom kivel veszekszik, az ő arcán pedig egy kicsit halványuló piros kéznyomra lettem figyelmes. Hogy ledöbbentem? Ó igen, jobban is mint pár másodperccel ezelőtt gondoltam. Nem kicsit csapott meg a felismerés szele. Most pont arra nincs szükségem, hogy Nathan-el kelljen veszekednem. Bő 1 éve nem sírtam, nem igazán van kedvem az elmulasztott időt bepótolni. Nagy erőt vettem magamon, és a gondolataimból előmászva, folytattam az előbb már elkezdett mondandómat.-Te meg mit csinálsz itt görényke?
-Meg kell beszélnünk!-hadarta a szavakat.
-Nekünk nincs miről beszélnünk. Menny el, addig amíg ilyen nagyon szépen mondom!
-Legalább hallgass meg, ennyi jár nekem.
-Ugyan már, csak ki akarod magyarázni magadat egy szánalmas ürüggyel...-puffogott Jade.
-Hagyjad, had mondja.-intettem, mire bólintott, majd vissza ment a házba.
-Tehát, mivel a kövér bement talán abba is hagyhatnád ezt a nevetséges színjátékot!-röhögött szemrehányóan Nathan.
-Miről beszélsz?
-Nem kell eljátszani, hogy halálos ellenségednek tartasz, tudom, hogy nem így van.
-Te akkora idióta vagy hallod. Most komolyan mit vártál? Hogy örülni fogok neked és a karjaidba omlok, mintha teljesen megkergültem volna? Egy nap annyi nyugtom volt tőled, muszáj volt idejönnöd és teljesen kiborítanod?-fakadtam ki.
-Hagyd már abba! Most mit pattogsz? Ott tegnap nem történt semmi érdekes. Csak megkaptam amit te nem adtál meg nekem.
-Ohh tényleg? Akkor örülhetsz, megkaptad amit akartál, csakhogy engem soha a büdös életben nem látsz többé. Takarodjál! Látni sem bírlak.
-Cica! Nyugalom van. Bocsánatot kérni jöttem, ezt meg is oldom a magam módján.-mondta, majd kiült egy kaján vigyor az arcára. Egyre csak közeledett, és közeledett, mígnem elért hozzám. Az alsó ajkába harapott, ezután pedig erőszakosan magához húzott. Meg akart csókolni, de én elfordítottam a fejemet.
-Mi nem volt azon érthető, hogy takarodjál?-suttogtam.-Melyik szót nem értetted?
-Jó, hát legyen.-tolt el magától.-De nem most hallottál rólam utoljára!-emelte fel a hangját, majd feldúltan távozott, én éppen ugyan ilyen hangulatban mentem be a lakásba, ahol Jade várt, meglehetősen idegesen. Nem akartam beszélgetni, nekem csupán pihenésre volt szükségem, na meg arra, hogy jól kisírjam magamat, mert igen, sírni fogok, 1 év után újból összeroskadva sírok egy sötét szobában, egyes egyedül. Azt teszem majd, amit 1 éve az árvaházban csináltam: zokogok, megállás nélkül, órákon, sőt napokon át.
Szó nélkül felrohantam a szobába, és ott a kellős közepén elkapott a "bőgő roham". Nem bírtam tovább, valahogyan ki kellett adnom magamból az összes eddigi fájdalmamat, amiket magamban tartottam, máskülönben előbb-utóbb belülről emésztettek volna fel.
És akkor pár dolog a végére: sajnálom a sok késést, de nem nagyon tartózkodtam itthon mostanában+a Mindenszentek napja is bekavart egy kicsit. Mint mondtam ez rövidebb lett, de a következő már jóval hosszabb.:) Sziasztok♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése