Sziasztok! Úgy döntöttem ennyi szünet épp elég volt, meghoztam az 5. részt.:) Jó olvasást! (Ha tetszik komizz!)
-2-3 nap elteltével, Jade szemszöge.-
Lassan 3 napja már, hogy Sam-nek még csak a színét sem láttam. Amióta Nath váratlan látogatást tett nálunk, jó szerrel enni sem jött le, a vendégszobában gubbaszt egyes egyedül, s nem hajlandó beengedni senkit, csupán Justin-t, aki ha kérdem, nem szól hozzám, úgy csinál mintha süket-néma lenne, gondolom Sam kérte meg, ne szóljon nekem semmit. Bevallom aggódok érte. Igaz, sosem volt olyan, aki egy srác miatt véget vetne az életének, mindig próbált pozitívan állni a dolgokhoz, és ezt becsülöm benne, mégis rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
Hétfő reggel, mint mindig amikor nálunk aludt, egy tálca finom reggelit vittem neki, ami telis-tele volt pakolva a kedvenc reggeli fogásaival: palacsinta, müzli, gyümölcslé, és ennek a tetejébe kakaó, ugyanis él hal a kakaóért, na meg a csokoládéért, azt viszont nem találtam itthon, így be kell érnie ennyivel, már ha beenged a szobába. Míg a lépcsőn sétáltam felfelé, megmosolyogtam hihetetlenül nagy étvágyát. Fogadni mernék, hogy ezután a tálca kaja után is kér még "repetát". Néha magam is meglepődöm rajta mennyit bír enni, az egészben a pláne, hogy alig hízik valamit, még egy dolog a Sam féle furcsaságok listáján.
Ráérős lépcsőzésem a végéhez ért, neki kezdtem hát a beszédem megfogalmazásához. Mit mondjak neki? Mit mondhatnék, ami kissé megnyugtatja, és előbújik végre menedékéből? Mit mondjak Justinnak, ha Ő nyit ajtót, és nem akar beengedni? Cikáztak fejemben a milliónyi kérdések, közben a szoba ajtaja előtt ácsorogtam már, és vártam a csodát, hogy végre megfogalmazódik bennem, de semmi. Jobbnak, helyesebbnek láttam hát, hogy egyszerűen bekopogok, és várok amíg kinyitja valaki az ajtót, aztán pedig lesz ami lesz, nemde? Nem rezelhetek be ennyitől, a barátnője vagyok, muszáj valahogyan segítenem neki! Egyik kezemmel az ajtó felé nyúltam, a másik remegő kezemmel a tálcát tartottam, végül sikerült bekopognom, tehát az első fázis kipipálva, most jön a neheze. Kis idő múlva Justin nyitotta ki Sam "menedékének" ajtaját, haja kócos volt, tekintete meglehetősen kómás, arca meglepettséget sugárzott. Köhintett egyet, majd sajátos morgó, mély hangján megszólalt.
-Jó reggelt JADE, mi szél hozott?-kérdezte zavartan, a Jade szócskát kihangsúlyozva.
-Neked is, Justin! Reggelit hoztam Sam-nek.-válaszoltam szégyenlősen, szememmel a lábamat tanulmányozva, szabad kezemmel a tarkómat vakargatva.
Jus. nem tett egyebet, minthogy az ágyban fekvő Samantha-hoz fordult, és gyengéden odaszólt neki.
-Hé! Királykisasszony! Kérsz reggelit?-Sam nem válaszolt semmit, megrázta a fejét, s tovább bámulta a takaró mintázatát. Leesett, hogy nem szeretne velem beszélgetni, senkivel sem szeretne, neki csak Justinra van szüksége, kétségem nincs afelől, hogy Ő majd megnyugtatja Sam-t, rendes gyerek, elég, ha csak rá bízom a dolgot.
-Azért vidd csak be neki! Hátha meggondolná magát.-nyújtottam oda J-nek a tálcát mosolyogva, mire kivette a kezemből, és bólintott egyet. Benéztem még Sam-re, aki vetett felém egy pillantást, de amint észrevette, hogy én is figyelem Őt, elrántotta a fejét. Kétségtelen, szégyenli magát. Nem mehettem be hozzá, de hát a szándék a fontos, szokták mondani, ettől függetlenül úgy érzem, megbuktam mint barát.
-Samanatha szemszöge.-
Jade végül távozott, Én pedig megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyban. Szemem végig kísérte Justin útját vissza hozzám, figyeltem, ahogy leül az ágy szélére és az éjjeliszekrényre teszi azt a tálcát, amit Jade küldött. Befeküdt mellém, és határozottan megszólított.
-Sam!
-Hmm?-fordultam felé.
-Ki kellene mozdulnunk valamerre, nem?-nézett rám barna szemeivel.
-Igazából, hogy ne mondjak hülyeséget, semmi kedvem nincs...-sóhajtottam fel, és kicsordult a szememből egy könnycsepp, tudja a fene, hogy miért, de három napja minden hülyeségen elsírom magam.
-Na, kérlek! Egy picit levegőzhetnénk. Mennyünk sétálni, vagy moziba. Így sincs kedved?-simogatta meg a karomat, amitől kirázott a hideg, viszont lehet, hogy igaza van. Jól esne már egy nyugodt séta, és a mozi sem hangzik rosszul. Nem fetrenghetek egész nap, őszintén már unom.
-De. Mennyünk! Egy feltétellel...
-Mégpedig?-kíváncsiskodott.
-Ha nem valami csöpögős szart nézünk meg a moziban, mert akkor kiakadok.-nevettem el magam.
-Hidd el, olyat nem is akartam.-nevetett Ő is.
-Most rögtön mennyünk, vagy?-kezdtem bele.
-Együk meg előbb a kaját.-vigyorgott, és megdörzsölte a kezét.
-Rendben, együk.-mosolyogtam.-Kérem a palacsintát és a kakaót!-ugrándoztam az ágyon.
-Parancsoljon, főnökasszony-nevet fel, és a kezembe tolja a palacsintát, meg a bögre kakaót. Jó ízűen falatoztam, rég esett ilyen jól bármiféle étel amit a számhoz vettem. Miután bevertem a palacsintát, leöblítettem a kakaóval, és vissza tettem a tálat, bögrét a tálcára. Justin kikerekedett szemmel figyelte a cselekedetemet, elsőre nem értettem, mért ilyen meglepődött, aztán eszembe jutott. Meglepődött azon, hogy milyen gyorsan ettem meg a kaját.
-Vigyázz, ki ne essen a szemed, mert poros lesz!-löktem meg a vállánál, mire megrázta a fejét és tovább falatozott a müzliből. Míg Ő evett, Én elhatároztam, hogy felöltözök, mégsem mehetek pizsamában moziba, kicsit hülyének néznének, azt hiszem. Óvatosan lábra álltam, próbáltam nem elesni, hiszen 3 napja alig szálltam ki az ágyból, eléggé el van a lábam szokva a járástól, és a szaladgálástól. Mikor már bizonyosan stabilan álltam, elindultam a szekrény felé, ahová átpakoltam kevéske cuccomat. Egyáltalán nem az Én műfajom a kiöltözés, szóval nem erőltettem meg túlzottan magam felesleges keresgéléssel, az első dolgot ami a kezem közé akadt levettem a polcról, ahhoz kerestem nadrágot, pulóvert, ami pedig már megvolt azt a vállamra hajítottam. Igaz, hogy elég fekete mániás vagyok, folyton feketét-feketére halmozok, de van néhány színes cuccom is, amik külön ilyen alkalmakra vannak, az ilyenek számomra az ünneplő féleségek szerepét töltik be. Mindent össze válogattam ami kell, neki indultam hát a folyosónak. Kinyitottam az ajtót, lábam pedig egyenesen a fürdő felé "repített". Az ajtónál nem kopogtam, nem volt valami sok kedvem, benyitottam. Senki nem volt bent, ezért birtokba vettem a helyiséget. A mosdókagyló felett elhelyezett tükörbe pillantottam, de a látványt még Én magam sem bírtam nézni. Kócos haj, beesett szemek, piros és megdagadt arc. Mintha egy űrből jött lény nézett volna vissza rám a tükrön keresztül. Ezt a borzalmat valahogyan rendbe kell szedned, Sam!-gondoltam magamban, ezzel neki is kezdtem. Először is meg kellett mosnom, azt a borzalmasan ronda arcom. Megjegyzem, egyébként sem vagyok szépség királynő, de most...ezt nem lehet mihez hasonlítani. Miután megmostam, nem sokkal nézett ki jobban, de valamivel tűrhetőbbé vált. Mi mindenre képes a jó tiszta víz, emberek. Ezután fogtam egy fésűt, szinte már tépve próbáltam fésülni szénaboglya hajkoronámat, az sem akart sikerülni. Nagy fájdalmak és két marék haj árán, végül sikeresen sima, kócmentessé varázsoltam. Hogy az arcom végleg befejezzem, elkezdtem keresgélni a fiókban. Amit kerestem meg is találtam: szemceruza és szempillaspirál. Azt hiszem előzőleg már említésbe hoztam, hogy nem szeretem a festéket, azt sem ha valakin 10kg van, viszont azért, hogy nézzek is ki valahogy, szemceruzát és szempillaspirált szoktam feltenni, végül is nem kell hozzá nagy tudomány, és nem kell világmegváltó szuper erő sem. Az arcom és a hajam rendbetétele ezennel befejeződött, csak annyi dolgom volt még, hogy felvegyem a választott ruhadarabokat, és kész is voltam. Meglehetősen izzasztó volt ez a "szépítkezés", de legalább már nem néztem ki úgy mint Nagy láb. Ugyebár készen lettem, így következő elhatározásom szerint
 |
| Ezt vettem fel.:) |
kimentem a fürdőből, újra végigbaktattam a folyosón, egészen a szobáig. Ott benyitottam, és besétáltam, majd megálltam a szoba közepén. Justin már teljes készenlétben várt, pontosabban ült az ágyon. Zavaromban megköszörültem a torkomat, ezzel magamra hívva figyelmét. Felkapta a fejét-ugyanis a földet bámulta-és egy "woaah" szócskával fejezte ki tetszését, amire szégyenlős lány létemre, fülemig pirultam, persze észrevette és egy elégedett vigyorral díjazta.
-Mehetünk?-kérdeztem egy kissé bizonytalanul. Mentségemre szóljon, nem is akartam igazán menni, csupán jól esne végre egy kis friss levegő, ennyi az egész.
-Persze.-válaszolta, majd felállt az ágyról és az ajtóhoz sétált. Kinyitotta és utánam szólt.-Na, jössz vagy sem?-érdeklődött.
-Ja, aha.-ráztam meg a fejemet, s "repültem" felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Még egyszer megjártam hát a folyosót, szép ráérősen lebaktattunk a lépcsőn, viszont az utolsó lépcsőfoknál megálltam, fülelni kezdtem. Mért hallgatóztam? Egyszerű. Azt próbáltam kideríteni, hol tartózkodik Jade. Meghallottam a tévé üvöltését, rájöttem, hogy a nappaliban ücsörög, és filmet néz, gyorsan megfogtam a kezét a mellettem ácsorgó J-nek, és rohanni kezdtem, egyenesen az ajtóhoz, amit kinyitottam és sietősen csuktam be magunk után. Justin furcsán nézett rám, azt hiszem kicsit őrültnek is gondolhatott. Törni kezdtem a fejem, mivel álljak elő, hogy ne égjek be ennél is jobban. Fontolgattam, felvetettem minden lehetőséget magamban, de egyik sem bizonyult megfelelőnek. Végül is Ő törte meg ezt a meglehetősen kínos csendet.
-Nem kell magyarázkodnod, tudom, hogy szégyenled magad Jade előtt és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem tartalak őrültnek vagy hibbantnak.-nyugtatott meg.
-A két szó nem ugyan azt jelenti?-néztem rá értetlen arckifejezéssel.
-Hmm?
-Az őrült és a hibbant szavaknak nem ugyan az a jelentése?-ismételtem meg.
-Megint kötegszik.
-Én nem kötegszem, csupán elmondtam az észre vételemet.
-És mindenre van válasza.-csóválta meg a fejét, majd a kezét a pulóvere zsebébe csúsztatta, így sétált tovább mellettem, nyugodtan, ráérősen.
Fura, de még is egy számomra szinte ismeretlen emberben bízok meg. Vele sétálok itt, az őszi hidegben, ahelyett, hogy a legjobb barátnőmmel beszélem ki, milyen szemetek a fiúk. Mégis ezalatt a három nap alatt szinte teljesen kiismertem. Jóllehet, hogy az anyja lánykori nevét nem tudom, viszont az apró szokásait sikerült kifürkésznem. Mint például azt, hogy ha ideges rágja a körmét, és feltűnően mély lesz a hangja. Szinte ugyan ezeket a szokásokat fedeztem fel annak idején, amikor Harry személyiségével ismerkedtem. Hazz hihetetlenül aranyos volt még idegesen is. Hiányzik...ez kétségtelen.
Gondolataim közül Justin keze rántott vissza a zord és rideg valóságba.
-Bocs, mit kérdeztél? Kicsit elgondolkoztam.
-Azt kérdeztem, mit szeretnél megnézni?-ráncolta össze homlokát.
-Miket vetítenek mostanság?
-Azt hiszem a Gru 2.-t...megfelel?-kérdezte.
-Igen, már az első részért is oda voltam.
-Mint egy öt éves?-nevetett.
-Körülbelül.-vágtam elgondolkozó arcot, amin szintén nevetett egy jót.
-Vicces vagy, amikor próbálsz komoly lenni.-vigyorgott.
-Örülök, hogy örülsz Justin, örülök, hogy örülsz.-ismételtem.
Egy darabig még sétáltunk, nemsokára viszont már a mozi előtt ácsorogtunk és azon bosszankodtunk, hogy a Gru második részét mégsem vetítik már. Pontosítva: lejártam a lábamat az abszolút semmiért. Remek. Szinte majd kicsattanok örömömben.
-Na hát főnök asszony...merre visz tovább az utunk?-érdeklődött, a két mondat között kisebb hatásszünetet hagyva.
-Egyértelműen haza. Oh otthon melege jövök már-indultam el az úton, de Mr. Tönkreteszi az életem a kezem után kapott, majd egy határozott mozdulattal visszarántott legutóbbi helyemre.
-Nem úgy volt, hogy sétálni megyünk a parkba?
-De igen bociszem, úgy volt csupán ez az egy bökkenő van..EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKEL MIT BESZÉLTÜNK MEG.
-Légyszi! Ne legyél már banya!-vágott érdekes arcot.
-Szeretek banya lenni.-vontam meg a vállamat.
-Naaa-kérlelt ellent nem tűrő hanglejtéssel.
-Legyen.
-És beadta a derekát, Justin újból győzött-ujjongott a kelleténél is hangosabban, mivel nagyon úgy tűnt, hogy az egész utca felfigyelt ránk.
-Jó,de ha lehet ne ordibálj!-biccentettem az embersereg felé, ami feltűnően minket bámult.
-Ja. Bocs.-fintorgott, majd vállat vont és elindultunk...ömm valami parkba.
Lehet, hogy feltűnt, de nekem nem volt túl nagy kedvem a városban sétálgatni. Több dolog is irritál a belvárosban, de leginkább az autók folytonos dudálása, és a traktoréhoz hasonló búgások. Na meg a lábam is leakart már szakadni a helyérő, az idő esőre állt. Pont az hiányzik nekem, hogy elkapjon egy jó kis zuhé. Ja nem. Egyébként is, azon kívül, hogy levegőzni akartam, amit ha jobban belegondolok otthon a bejárati ajtó előtt állva is megtehettem volna, minek vagyok én itt? Nem kötelezett rá senki, még is eljöttem. Nem beszélve erről a fura hangulat változásomról, hisz az előbb még boldogan nosztalgiáztam Harry-s emlékeimen, most pedig azon vagyok kiakadva, minek jöttem felfedezőútra Justin-nal?! Bevallom, még én magam sem értem ezt az egészet. Lehet, hogy csak szimplán fura vagyok, az is, hogy hülye, lehetséges, hogy valami fura agyi problémában szenvedek. Őszintén? Én az utóbbit még ki is néznem magamból. Idegesen fújtatok, néha, de nem teljesen ritkán tikkel a szemem, rángat a görcs, három napja pedig már minden szaron sírok. Igen, szerintem tényleg vannak problémák odabenn, nem is kicsik. Miközben ezeken a "fontos" dolgokon elmélkedtem, talán meg is érkeztünk a...valami parkba, igen ez lesz a neve, nekem kifejezetten tetszik, sőt még könnyen meg jegyezhetőnek is mondható. Röpke 18 évem során saccra olyan egyetlen egy alkalommal voltam parkban, akkor is csak azért, mert kutyasétáltatóként dolgoztam és a 'gazdi' (szerk.: annyira rühellem ezt a szót xdd) külön megkért rá, hogy parkba is vigyem azt a szerencsétlen kutyát, Fiút (?), tehát nem nagyon értem mit kell itt csinálni. Ülni, futni, meg beszélgetni? Ezeket máshol nem lehet? Egy újabb értelmetlen dolog, amit soha nem fogok megérteni.
-Nem ülsz le?-paskolta meg maga mellett a padot Justin. Az élet nagy dolgai miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy ő is létezik, ami lehet kicsit szemétség volt tőlem, de ez van ha hagynak a gondolataimba merülni: minden hülyeség eszembe jut, és még azt is elfelejtem fiú vagyok-e, vagy lány.
-Ja, aha, rendben.-dadogtam zavarodottan.
-Csak ülj le!
-Oké.-engedelmeskedtem, lehuppantam mellé, ezzel nyugalmi helyzetbe hozva magam. Meredtem magam elé, a fa kérgét vizsgálgatva, a varjak hangos károgását hallgatva. Minden olyan nyugodt volt, meglehetősen békés. Szerelmespárok beszélgettek, autók suhantak el a park mellett, engem pedig hirtelen furcsa nyugodtság érzése fogott el. Nem érdekelt semmi és senki, csak úgy voltam. Rég éreztem ilyen gondtalannak magam, de mint minden más, ez a szupi kis nyugalmi állapot sem tarthatott örökké. Úgy tűnik ez az én szerencsém.
-Sam! Kérdezhetek valamit?-szólított meg Jus.
-Persze, mondjad!
-Mért akadtál ki annyira, mikor az a csávó szombaton meglátogatott?-érdeklődött.
-Nath?
-Igen, az az idióta aki megcsalt.
-Voltál már igazán szerelmes, Justin?-sóhajtottam.
-Nem igazán,-nevetett kínjában.-tudod a mi sulinkba nagyrészt csak útszéli ribancok jártak, azokat kihasználtam amire kellett, de szerelem? Nem...
-Akkor nem tudom elmagyarázni...ez az érzés nem leírható, nincsenek olyan szavak, amelyekkel pontosítani tudnám, legyen elég annyi, hogy megbízol abban a bizonyos emberben, akár az életedet is neki adnád, elfogadod olyannak amilyen. Az egész lénye érdekel...elvileg ha egy pár vagytok, ennek az érzésnek kölcsönösnek kellene lennie...ha szereted nem játszadozol az érzéseivel. Próbálsz a kedvében járni, de ha az a bizonyos ember egy szex mániás barom, akkor ez sem ilyen egyszerű. Mindig úgy gondoltam, hogy én vagyok ebben a kapcsolatban aki szeret, ő viszont semmit nem tett azért, hogy ez sokáig tartson. Én tényleg szerettem és baromira fájt, hogy megcsinálta ezt velem, de nem érdekes...-fejeztem be a sírás határán.-Na, de mi van veled? Akkor még nem is volt barátnőd?
-De, természetesen volt, csupán még nem találtam meg az igazit...aki tényleg kell.-vonta meg a vállát.
-Értem... Justin?
-Hmm?
-Mehetünk már? Éhes vagyok.-kaptam a kezem korgó gyomromhoz.
-Végül is mért ne mehetnénk? Ahogy nézem hamarosan esni fog.-jelentette ki az eget pásztázva tekintetével. Én egyetértően bólintottam, mire felugrott a padról, elém állt és jobb karját nyújtotta felém, amit jó erősen megmarkoltam ő pedig kedvesen felsegített.
A hazafelé út csendben telt, idő közben arra lettem figyelmes, hogy a nap lemenő félben van már, ezért minimálisan megszaporáztam a lépteimet, ezt a cselekedetemet Justin cirkuszi majom módjára követte.
Hála nekem, meg az egomnak pár perc múlva a ház elé értünk, Jus. benyitott, de mivel zárva volt az ajtó kénytelen voltam előkeresni a kulcsokat. Miután táskám végtelen hosszúnak tűnő alján rátaláltam a keresett csomóra belenyomtam a zárba, elfordítottam, még egy utolsó mozdulatot kellett végrehajtanom: megnyomni a kilincset és feltépni az ajtót, ezt követően a kellemesen meleg házban melegíthettem meg jégcsappá fagyott orromat, több vágyam nem is volt már, csupán annyi, hogy egyek egy szendót, letusoljak és végre befeküdjek az ágyamba pihenni.
